Interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai gazdasági napilap európai kiadásának csütörtöki száma.
Remélem, hogy az MSZP-SZDSZ néven magát átmentő csoport már gyógyíthatatlanul agonizál. Bízom, hogy a Fidesz-KDNP nevű csoport is hamarosan követni fogja.
A Jobbik konkrét kimutatást kér arról, hogyan változott az állami fenntartásba vett intézmények dolgozói állománya, illetve miként alakult a fizetésük.
Rengeteg visszajelzést kaptam a körzetemből, hogy a közbiztonság megint látványosan romlott, ami persze negatívan befolyásolja a lakók életkörülményeit.
Az Állami Számvevőszék nemrég fejezte be Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzését, és közzétette erről szóló jelentését.
Azt gondolják, csupán a Jobbikot hallgatják le az egypetéjű ikrek (Fidesz-MSZP), nekünk meg semmiféle eszközünk nincs arra, hogy titkosszolgálatoljunk.
Szebb Jövő havilap
A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.
Szebb Jövő portál
Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.