NIF

Tartalom átvétel Nemzeti InternetFigyelő
Információk, politikai elemzések, értekezések, interjúk, belföldről és külföldről
Frissítve: 4 óra 55 perc

A kormány egyik áldozata: meghalt, mielőtt átképezték volna

2012. május 17., csütörtök - 14:38

Az 51 éves férfinél a tüdő daganatot több mint 3 éve diagnosztizálták, a napokban meghalt. Története azért érdekes, mert a kormány rendeletei szerint nem volt beteg, pontosabban: rehabilitálhatóvá nyilvánították, és átképzésre küldték.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A tumor diagnosztizálásakor dió nagyságú volt, és nem lehetett műteni, a típusa és az elhelyezkedése miatt. A kemoterápiától minimálisan javult az állapota. Egy évig volt betegállományban, amikor megállapították: munkavégzést nem javasolnak neki. II. csoportos rokkanttá nyilvánította a szakértői bizottság.

2010-ben jött a kötelező felülvizsgálat, ezzel együtt a rokkantakra vonatkozó törvény módosítása is. A felülvizsgálatot végző főorvos a férfit rehabilitálhatónak nyilvánította, áttéve őt III. fokú rokkantsági csoportba. Ettől kezdve a rokkantnyugdíj helyett csak rehabilitációs járadékot kapott, és be kellett jelentkeznie a munkaügyi központnál. Itt felajánlották neki, hogy bár átképzést jelenleg nem tudnak számára biztosítani, de munkakörben elhelyezik. A helyi általános iskolában lett udvaros és mindenes…

A férfi mindössze 3 hónapig tudott dolgozni, mert hirtelen kezdett rosszabbodni az állapota. A kórházban megállapították: a diónyi daganat elérte a 14 cm-t, és még most sem műthető.

Újabb intenzív kemoterápiát kapott, ez már nem javított az állapotán. Annyira legyengült, hogy már szinte az ágyából felkelni sem tudott. A felesége otthagyta a munkahelyét, hogy férjét ápolni és ellátni tudja. Kérték a hivatalokat: a férj kapja vissza a rokkantnyugdíját. Ehhez azonban újabb felülvizsgálatra kellett utaznia. Mikor látták, hogy már tényleg alig él, novemberben megállapították az állapotromlását.

A határozat is megszületett erről. Igen ám, de a határozat kézhezvétele után a Nyugdíjfolyósító először megvonta a rehabilitációs járadékát, ám a rokkantnyugdíjat nem fizette ki.  Januártól tehát a házaspár teljes mértékben jövedelem nélkül maradt. A Nyugdíjbiztosító a folyamatos sürgető kérelmekre újabb és újabb szakvizsgálatokról szóló orvosi igazolásokat kéretett be. Március elejére sikerült meggyőződniük arról, hogy a férfi állapota valóban megfelel a felülvizsgálatot végző szakértői véleménynek. Ám rokkantnyugdíjat még akkor sem kapott.

A feleség felháborodottan kérte őket számon ezért: a válasz az volt: nem kaptak olyan szoftvert, amelyik alkalmas volna arra, hogy akit már egyszer kivettek a rokkantsági nyugdíjazási rendszerből, azt vissza lehessen helyezni. … Nyugtatgatták a feleséget: ne aggódjon, biztosan megérkezik már.

Mielőtt azonban az ellátás megérkezhetett volna, a férfi meghalt. Bankszámlájukat a hagyatéki eljárás befejezéséig zárolták. …

A Népszabadság számolt be erről a történetről, és egy szakértőt is megkérdezett a témában.

Dr. Petrássy Miklós orvos-ügyvéd válaszolt a megkeresésükre, aki elmondta azt, hogy sajnos, nem ritka ez az eset, ami a férfival és családjával előfordult. A törvénymódosítás óta eltelt időben ugyanis a nyugdíjfolyósítónál adminisztrációs problémák adódnak abból, hogy valóban nem juthatnak hozzá olyan szoftverhez, amellyel állapotromlás esetén a rehabilitációs járadékost vissza tudnák helyezni a rokkantnyugdíjasok nyilvántartásába.

Elmondta azt is: 2008 óta olyan bürokratizmus és lelketlenség tapasztalható a rokkantak ellátásból való kiszorításánál, hogy ez az eset, sajnos, egyáltalán nem példaértékű, egyre gyakoribb jelenség.

Az orvos-ügyvéd álláspontja szerint ennek a jelenségnek több oka is van. Egyrészt a médiában folyamatosan hangulatkeltés folyik a rokkantnyugdíjasok ellen. Hiszen mindenhol azt olvashatjuk, hogy vissza kell terelni őket a munka világába, vagy azt, hogy megvásárolták a %-ukat. Pedig a kormány ugyanígy megvásárolja a % értékeket. Csak lefelé viszonyítva, le nem írt főnöki utasítással.

Miután a média és a politika a még dolgozni képes emberek körében elterjesztette, hogy a rokkantnyugdíjasok jelentős számban csalók, akik „a ti adóforintjaitokból akarnak élősködni”, ma anélkül lehet százezres nagyságrendben kiszórni az ellátásból embereket, hogy egyszer is odamennének tüntetni az Országház elé – mondja Petrássy Miklós. – Nyilván vannak csalók is, de ritkán hallani, hogy lelepleznék őket azzal az orvossal egyetemben, aki együttműködött velük a csalásban. A személyes tapasztalatom ugyan nem tekinthető reprezentatív mintának, de abból az derül ki: a megváltozott munkaképességű emberek döntő többsége kiszolgáltatott, szegény, beteg ember, akinek az érdekérvényesítő képessége a nullával egyenlő, s érdekérvényesítő képességüket az egzisztenciális félelmük is akadályozza.

K.T.A.

Forrás: Heves megyei Hírhatár Online

Nemzeti InternetFigyelő


Fejlemények a Bankcsapda Csoport devizahitelesek ügyében tett kezdeményezésben

2012. május 17., csütörtök - 14:11

Újabb híreket kaptunk azzal az üggyel kapcsolatban, amit a Bankcsapda Csoport kezdett el a banki összefonódások, kartellezés területén, s amiből kiderül, hogy miként csalta meg a bank, az államot, a devizahiteleseket, a csereügyletből származó nyereséggel. Ez ügyben, mint tudjuk, a Csoport feljelentést tett a NAV-nál, s folyik a nyomozás is, mégpedig a bü.60300-1075/2012 iktatószámon.

A tájékoztató levél küldője (Mácsai Rozália) azt is megírta, hogy az ügyről a kormány illetékeseit is értesítették, közölve velük azt is, hogy: „Mi nem a kormány ellen vagyunk, sőt. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormány, amit (figyelembe véve az EU és IMF bűvkörét) az adott helyzetben megtett, megtehetett.

De itt a Bankok felelősségre vonásáról, és nem utolsó sorban Bankok  MNB-kal való összefonódásáról, továbbá a bankok egymás közötti kartelezéséről van szó.”

Kíváncsian várjuk a kormány és a NAV lépéseit az ügyben, hiszen itt az egész országot (szinte minden családot) érintő kérdésről és súlyos bűncselekményről van szó…

Bár tisztában vagyunk azzal, hogy Abszurdisztánban minden megtörténhet, talán még az is, hogy megpróbálják elsumákolni az ügyet, de halványan mégis bízunk abban, hogy ekkora csalást és bűncselekményt mégsem hagynak büntetlenül. Elfogadjuk, ha naivnak mondanak kedves olvasóink, de talán sikerül elérni, hogy az ügy széles körben ismertté váljon, s ne legyen elsumákolható!

Ezekkel a gondolatokkal adjuk közre a számunkra megküldött anyagokat!

NIF szerkesztők

A Gazdasági Rádió felvétele a Bankcsapda csoportról Falus Zsolttal

Echo Tv felvétel. 2012. 05. 11.

Melléklet:

  1. Falus Zsolt kisérő szövege a Pszáf-os Rácz Istvántól kapott dokumentumokhoz
  2. Dr. Bogár László levele a Bankcsapda Csoporthoz
  3. Svájci Nemzeti Banktól kapott levél

Nemzeti InternetFigyelő


FELKÉRÉS Támogatásra: a Magyar Nemzet- és Földvédelmi Közindítványhoz

2012. május 17., csütörtök - 12:33

Az alábbi levelet tegnap kaptuk, s ma – a címzett engedélyével – nyilvánosságra hozzuk, egyúttal kérve minden kedves Olvasónkat, hogy csatlakozzanak a felhíváshoz és támogassák azt! Rendkívül fontos kérdésről (a Magyar fold védelméről!) van szó, amit nem szemlélhetünk közömbösen. Mellékletként csatoljuk a Közindítvány teljes szövegét, valamint Dr. Morvai Krisztina Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Fazekas Sándor miniszterhez intézett nyílt levelét is! (NIF szerkesztők)

A felhívásra buzdító level:

Feladó: János Fetzer <xxxxxxxxxx>

Dátum: 2012. május 14. 11:24

Tárgy: FELKÉRÉS Támogatásra: a Magyar Nemzet- és Földvédelmi Közindítványhoz

Címzett: Vajta Dénes <xxxxxxxx>

Tisztelt Vajta Dénes!

A Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség 2012. május 5-én tartott V. Országos Értekezletén felhatalmazta a Szerkesztőbizottságot a mellékelt Közindítvány elkészítésére.

Felkérlek arra hogy:

amennyiben egyetértesz a Közindítvány tartalmával és támogatod, valamint ahhoz, mint érvényesítő magyar állampolgár is adod hozzá a neved, 2012. május 15.-ig erre vonatkozó nyilatkozatodat jutassad el az atahsz.sajto@gmail.com címre…

A Közindítvány támogatásához (illetve érvényesítéséhez is) kapcsolódhatnak magánszemélyek illetve szervezetek és mozgalmak is.

Kedves Dénes, légy szíves te is írjál, hogy az érvényesítők között is szerepelhessél, illetve a NIF nevében is (ha lehetséges). Köszönjük a korrekt beszámolót neked és a NIF-nek a május 5-i értekezletről!

Amennyiben módodban áll küldjed el ezt a felhívást általad arra érdemesnek tartott magánszemélyeknek, szervezeteknek, közösségeknek, hogy ők is nyilatkozhassanak  mint a Közindítványt érvényesítők.

Tájékoztatásul:

Morvai Krisztina a március 5-ei értekezleten tett ígéretéhez híven megírta a “nyílt levelét” és az illetékeseknek el is küldte.

Javaslom e nyílt levél (mellékelem) minél szélesebb körben való terjesztését. Az értekezlet folytatására valószínű június 2- án lesz.

Utóirat:

Kérlek, hogy szerdáig (május 16-ig), a Közindítványt ne terjesszétek nyilvánosan (s erre kérjétek azon megbízható ismerőseiteket is akikkel addig is megosztjátok) !

Az első hiteles nyilvános példányt szerdán, az aláíró szervezetek és magánszemélyek felsorolásával az atahsz.sajto@gmail.com címről küldjük szét, amelyet követően egy nyilvánosan elérhető petíció keretében is csatlakozásra szólítunk fel minden magyar állampolgárt és közösséget.

A Közindítványt a május 15.-ig beérkező aláírásokkal szerkesztett formában 2012. május 16-án (szerdán) küldjük el elektronikus formában és postázzuk minden érintett számára (kísérő levél láblécében megnevezett címzetteknek).

Tisztelettel és szeretettel:

Fetzer János, a TAHSZ főszervezője

(www.tahsz.com)

Mellékletek:

  1. TAHSZ V Közindítvány Aláírásra
  2. Dr Morvai Krisztina EP képviselő nyílt levele Orbán Viktor Miniszterelnök és Fazekas Sándor Miniszter részére föld ügyben

Nemzeti InternetFigyelő


Az antifasisztáknak sem tetszik Dániel Péter szoborgyalázása

2012. május 16., szerda - 16:23

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elítéli a Somogy megyei Kerekiben vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobor meggyalázását – olvasható a szervezet közleményében. A szobrot szerda hajnalra vörös festékkel öntötte le Dániel Péter, és erről képet is közzétett a Facebookon.

A MEASZ szerint Horthy Miklós tevékenysége kifogásolható – felelős a zsidótörvényekért, a magyarországi szélsőjobb megerősödéséért, illetve belehajszolta Magyarországot a második világháborúba -, de elítélik azt, amit a Kerekiben felavatott szoborral tettek, az antifasiszta megnyilvánulásokat is csak demokratikus keretek között tartják megfelelőnek ugyanis – írják az antifasiszták szövetségének közleményében…

Kerekiben a szobrot leszerelték a talapzatról, és elszállították, de a festéknyomok jól láthatók a talapzaton.

Marton Lajos, Kereki független polgármestere szerdán elmondta: a szoborállítók megpróbálták őrizni az alkotást, a felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, Dániel Péter korábban kilátásba helyezte ugyanis a támadást, de annak hajnali kettőkor még nem volt semmi jele. Vélhetően nem sokkal ezután öntötték le festékkel. A helyszínen megtalálták a festékes dobozt. A rendőrség rögzítette a nyomokat.

Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy István – Mártírok és Hősök Alapítvány elnöke, a szoborállítás főszervezője az MTI-nek elmondta: rendőrségi feljelentést tettek, és további jogi lépéseket is terveznek.

Szilágyi György, a Jobbik képviselője feljelentette a legfőbb ügyésznél Dániel Péter ügyvédet a szobor leöntése miatt.

2005 novemberében ismeretlen tettes vörös festékkel fújta “Jobbik Zorró” nagyméretű monogramját Károlyi Mihály szobrára. A Jobbik aktivistái takarták le fekete kendővel Ságvári Endre zugligeti emléktábláját, amelyet később ismeretlenek összezúztak.

Forrás: hvg.hu

Nemzeti InternetFigyelő


Dániel Péter meggyalázta Horthy szobrát

2012. május 16., szerda - 11:33

Meddig csinálhatja még büntetlenül felforgató tevékenységét ez a nemzetellenes zsidó?

Néhány évvel ezelőtt még nem merte volna megtenni egyik cionliberális patkány sem ezt az aljas provokációt.

Borítékolható, hogy a hatóságok gyakorlatilag semmit sem fognak tenni az ügyben, a maximum egy pénzbírság amire számíthat ez a vízfejű bibsi…

Így aztán itt az alkalom, hogy a nemzeti oldal megmutassa, hogy nem csupán egy megfáradt internetes közösség, és néhány parlamenti képviselő alkotja.

Hazafiak!

Jöjjenek Prónay Pál kései utódai akik megállítják és megtorolják a vörös terrort!

Képek a facebook-ról:

Kattints ide a diavetítéshez.

Forrás: Deres.Tv

Nemzeti InternetFigyelő


Bölcsek tanácsa? Gondolatok a Nemzeti Bölcsek Tanácsáról

2012. május 15., kedd - 14:12

Mi a Nemzeti Bölcsek Tanácsa, miért van rá szükség, hogyan állna fel?

Nekem, egy civilnek, nekem, mint egyénnek, miért fontos a Nemzeti Bölcsek Tanácsa, hogy leszek tényleg hitelesen benne?

Mi az a civil kontroll ?

(Fásult a nép, ezért nehezebben tudjuk megmozgatni, de talán egy ilyen lehetőség segít ebben!)

Kedves Küzdőtársaim, a magyar nemzet felemelésében Szövetségesek!

Íme egy link, amely a magyar emberek számára lehetővé teszi, hogy a közvetlen demokrácia aktív részesei legyenek!

Az egységes civil Magyarország és a teljesebb demokrácia érdekében javasoljon hiteles embert a Nemzeti Bölcsek Tanácsába! (magyarul: kiket kell fokozottan figyelemmel kísérni, ellenőrizni? Egy percig sem bízom Vukics Ferencben! – NIF) Ez a link segíti, hogy a nemzet legfontosabb sorskérdései kapcsán kialakult véleményetek szabad kifejtése mellett, rendelkezésükre álljon a javaslattétel lehetősége is…

Nemcsak szavazni hívjuk tehát a nemzet tagjait, nemcsak újabb “sóhivatalt” kívánunk életre hívni, hanem alulról építkezve kívánjuk javaslataitok alapján felállítani a Nemzeti Bölcsek Tanácsát – ezzel a forradalmian új internetes rendszerrel – lehet majd a testület tagjainak javaslatokat, témafelvetéseket is ajánlani.

Tehát elindulhat végre az a CIVIL KONTROLL, amit évek óta hiányolnak hazánk polgárai, mert ma nincs a politikusoknak és a pártoknak semmiféle ellenőrző mechanizmusa a rendszerben.

Érdekes, hogy az szocik is csak most – mivel kiestek a hatalomból – kezdték el észrevenni a „hamis demokrácia” működési hiányosságait.

S Ön elégedett hazánk állapotával?

Ha nem, akkor a saját érdekében jelöljö pártfüggetlen és a saját teljesítményeik alapján elismert személyeket a Nemzeti Bölcsek Tanácsába! Ennek a felállítása az Ön segítségétől függ, s ha jelöl legalább egy hiteles személyt, ezzel a közvetlen demokrácia aktív tagja lesz.

Segít kimozdítani a holtpontról az országunkat!

Kérjük, küldje tovább a fenti linket, hogy valóban aktív alakítója lehessen a civil kontrollnak, teljesedjen ki az a jog, amelyet a pártpolitika „népszuverenitásnak” hív, miközben a származékos jogon felhatalmazott képviselők nem is téged képviselnek, hanem a pártjaik irányelveit!

Honféltő szeretettel: Bene Gábor S.

Személyes megtapasztalás:

Mielőtt bármiben is részt vennék ismét, szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy tanultam végre a több évtizedes negatív megkülönböztetésből. Abból, hogy még mindig az egész magyar társadalmat lefedő – 1993-ban újjászervezett – titkosszolgálatosok és megbízói ellenőrzöttségében tengetem az életemet. És, mint ilyen, nem vagyok hajlandó semmit támogatni, mert nekem még most sem lehet… Azonban, amiért másoknak lehet, arra a következtetésre jutottam, hogy nekik valójában az a dolguk, megbízatásuk, hogy megszervezzék az un. civil társadalmi összefogásnak nevezett akármit. Ezek az un. “bölcsek”, pedig mondhatják a tutit nekünk bámészbumfér valódi “civileknek”.

Nem vádaskodok, mert a saját családomban – évtizedek óta – különbejáratú spicli ellenőrzöttsége alatt éltem le az egész eddigi életemet…

Itt ez a link, amelyikben a 49.-50. percben előugrik egy nyugdíjas emberféleség, akit Kovács Lászlónak hívnak (DÖBBENETES VIDEÓ, MEG KELL NÉZNI! – NIF), vagy itt.

Ez az alak amolyan “házibarátként” – anyu bizalmába férkőzve – rátelepedett a családunkra… már az 1963-as amnesztiát követően!!! Ugye, mi Bónák, erősen érintve voltunk az 1956-os forradalomban. Lásd: in memoriam Bóna Rudi,  Bóna Zsigmond és Bóna Gábor (apa) történetét! No, meg ott voltam én is kőkeményen érintettséget tekintve, mert én 1956-ban 10 évesen, koraéretten – mint a pesti srácok általában akkoriban – sehogy nem tudtam beletörődni a forradalom leverésébe. Még 1957-ben is – minden házi feladat dátuma mellé odarajzoltam a füzetembe a Kossuth-címert. Meg is lett az “eredménye”! Tessék megnézni az 1956-os bizonyítványomat és az 1957-st! Mekkora a különbség a kettő között! Mit tetszik gondolni, hogy miért buktattak meg hirtelen földrajból? Azért, mert nem tudtam megmutatni a térképen a három részre szakadt Magyarország részeit, így pl. Erdélyt. A csonka országhatárokon belül keresgéltem. Erre, azt mondta a tanár, hogy “Ez apád szerencséje, viszont téged nem ment meg a megbukástól!” Amikor zokogva megmutattam apunak az elégtelen bizonyítványomat és kértem, hogy mondja meg nekem, miért teszik ezt velem? – nem válaszolt semmit, hanem sóhajtott egyet és aláírta a félévi értesítőmet. Ott hagyott engem kétségek között vergődve… Ma már tudom, hogy nem mondhatott semmit, hiszen a falnak is füle volt!!! Anyu disszidálni akart 1956 karácsonyán és amiért elkapták a határon, börtönbe került. Sajnos, nekem nem mondták meg az igazat, hanem úgy tudtam, hogy kórházban van és elkövettem azt a hibát, hogy a neki írott levelemre is rárajzoltam a Kossuth címert. Ez majdnem a szüleimnek hitt emberek életébe került!!! Apu megúszta és anyu is egypár elektrosokkal, ami miatt soha többé nem lett “normális”… Apu egy alkalommal eltűnt pár napra, és akkor engem a kunszentmiklósi nagymamához menekítettek. Majd, amikor csupa színes foltokkal az arcán előkerült és engem is visszautaztattak Pesterzsébetre a szülőinek hitt házba, akkor apu levette a nadrágszíját és olyan alaposan elvert vele, hogy keresztben csupa vörös hurka lett a combom, a lábam szára… Tette ezt azért, hogy kiverje belőlem a forradalomért való lelki lobogást…

Akkor felmentést kértem sokáig a torna órák alól és megfogadtam, soha többé nem fogom ezt tenni ha elmúlnak a lila csíkok…

Mindezzel együtt élve kellett felnőnöm és elszenvedve MINDEN NEGATÍV DISZKRIMINÁCIÓT  a mai napig!!!

Nem tanulhattam tovább középiskolában az általános után, pedig tanító akartam lenni!!!

Nem is ez volt a baj, hanem még az esti gimibe, a dolgozók esti gimnáziumába -  sem járult hozzá a főnököm, mondván, “Nincs szükségem érettségizett varrónőre!”!

Tessék megnézni a felvételik sorrendjét az általános iskolai bizonyítványomban! Kizárólag ipari tanonc lehettem! Amikor mégis sikerült a felvételi vizsgám egy közgazdasági szakközépbe, nem kaptam meg a munkahelyi támogatást és mindig a rendes szabadságomat kellett kikérnem, ha vizsgázni akartam volna menni!!! Amikor meg nem kaptam mégsem szabadságot, akkor belebetegedve a sok éjszakázásba és szenvedésbe, elmentem az idős körzeti orvoshoz, aki fogantatásomtól ismert és fölvett betegállományba. Így jutottam el az érettségiig, ahol megbuktattak könyvvitelből. Majd, amikor megszületett pár hónap múlva elsőszülött gyermekem, két szoptatás között visszamentem az iskolába, és feliratkoztam érettségire a következő évben érettségizők egyik osztályába. Azért sikerült, mert nyári szünet volt, és egy kis gyakornok kezdő helyettesítette az iskolatitkárt… Majd azt mondván, hogy vissza kell menni a kórházba kontrollra, beugrottam a középiskolába és megírtam a 3 órás érettségi írásbelit közepesre… Így lett mindenki legnagyobb meglepetésére mégis érettségi bizonyítványom!!!  De még 50 éves koromban is, amikor végre azt hittem, hogy felvételizhetek felsőfokú oktatási intézménybe, olyan negatív megkülönböztetésben és megaláztatások sorában volt részem, ami miatt politikai oknyomozásba kezdtem és mostanra már 600 oldalas családregény (Tiborca története) lett belőle… Nemrég (2011-ben) kórházban voltam egy műtét miatt és a kórteremben csupa komcsi betegtársak vettek körül. Teljesen úgy beszéltek hozzám, mint akik mindent tudnak rólam. Folyamatosan provokáltak és egy alkalommal 1956 is szóba került. Akkor sem tudtam megvédeni a forradalmat, mert szinte kiabálva mondták nekem, hogy “”Ellenforradalom” volt és az a sok “huligán”, meg nyugatról visszajött emigráns vissza akarta követelni a szegények között szétosztott vagyonokat.”".

Mit tud erről Rácz Sándor? Mit tud erről az 1973-ben született Vukics Ferenc? Az égvilágon semmit!!!

Nekem ők ne mondják meg onnan az elefántcsonttoronyból, hogyan kéne élnünk és gondolkodnunk, no meg civilkednünk! Ők megjelentethetik az összes irományaikat nekem meg még a jeligés, díjnyertes pályamunkáim sem jelenhetnek meg évtizedek óta!!!

Mégis, Vukics Ferenc vághatta az arcomba a nagy kérdést: mit tettél le a nemzet asztalára? Semmit, mert nekem még ma sem szabad letennem oda semmit!!! Hát, ezért engem kíméljenek meg a haza “bölcsei” és az őket piedesztálra állítók is!!!

 Engem nem tudnak többé megtéveszteni ezek a hivatásos “civil” szervezkedők!!! Elegem van a semmirevaló, semmire sem jó “bölcsességükből”!

Mindaddig ezt fogom hangoztatni, míg nem fogják a spicliket és MEGBÍZÓIKAT elszámoltatni! Mindaddig, míg elzárnak előlem mindenféle információt, aminek ismerete nélkül úgy tengetem az életemet, mint valami partra vetett hal a háló(zat)ban vergődve!!!

Bóna Mária Ilona

Dokumentumok:

Dokumentumok

Nemzeti InternetFigyelő


Kell egy kis nevetés!

2012. május 15., kedd - 12:10

Az öregedés jele, hogy a reggeli merevedést a derekadban érzed…

Az embernek három korszaka van: az ifjúság, a felnőttkor és a “remekül nézel ki”.

Két kéz és csak egy száj… ez a probléma az ivással!

A borban bölcsesség, a sörben szabadság, a vízben pedig… baktériumok vannak…

Nem szabad vizet inni, mert az nagyon erős ital. Fenntartja azokat a nagy hajókat…

A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel.

Rómában a papi nőtlenség apáról fiúra szállt…

Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.

Régebben csak úgy futottak utánam a nők, de ma már nem lopok retikült… (Ez csúcs!!! )…

A második házasság az optimizmus győzelme a tapasztalat felett!

A stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál.

Ha egy kacsa nem tud úszni, attól még nem a víz a hülye!

Olyan nincs, hogy valami nem jó a sörnyitónak.

Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el.

A hülye ötletek valósulnak meg a leggyorsabban…

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod, melyik felét.

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól szar, hogy meg is történik.

Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

Nemzeti InternetFigyelő


Alkotmányosság felé a személyes jövedelem források portfólió rendszerének alapul vételével

2012. május 15., kedd - 11:14

A magyar adósság állomány meg egyáltalán a személyes és közösségi gazdasági boldogulás és annak esetleges kezelése hosszú távon döntően:

1.                      mentális problémákon múlik – azt követően

2.                      tárgyi ismereteken – és csak mindezek után és sokkal kevésbé, illetőleg csak ezen önmagunk belső állapotából következő nehézségek után következnek

3.                      a nemzetközi és belföldi hagyományos gazdasági termelési tényezők (bányakincsek, kereskedelmi útvonalak, előző nemzedékektől örökölt gazdasági pozíciók, pénztőke állomány stb).

Tehát lényegében – de nem kizárólagosan – a proletárosító diktatúra örökségéből kellene kilépnünk – mentálisan, ismeretekben elsősorban (hajdani proletárosítottaknak és hajdani proletárosítóknak egyaránt)

Meg kell fogalmazni a „jövőképet” vagy helyesebben az énképet, ki kell mondani, egyeztetni kell a világszemléletünket – különben nincsen kapaszkodó sem érzelmileg sem logikailag, és ezekből következően a boldogulásunkat lehetővé tevő cselekvésben, sem ami nem kizárólag filozófiai, irodalmi, vallási, történelmi kérdések megtárgyalása iránti hajlandóságot jelent, hanem elsősorban -, életünk szabályozásának konkrét kérdéseit. Miből induljunk ki? Milyen rendszert kell megfogalmazni?…

Új rendszert kell kitalálni vagy az új szervezési eszközök használatában kell eligazodni, nagyon is tartós szempontokat alapul véve? Ragadjunk ki egy pontot, és fogjunk hozzá.

I.

A jövedelem-forrás portfólió

Meg kell fogalmazni szuverén élő személy (és az élő személyek élő közössége) elvi jövedelem portfólióját, amivel leírható mindenki helyzete (más-más arányban, másként merítve), és innentől kezdődhet a társadalmi építkezés, a társadalom-politikai eszköztár felmérése, valamely megoldások mérlegelése -> ezért érvelek konkrét példaként az alkotmányosság elvi rendszerét hangoztatva

Ez nem valami csodásan új felfedezés, hanem a XX. századi gondolkodás eredményeinek (rendszerelmélet, szabályozáselmélet stb) alkalmazása a magyarság, az ország, a régió érdekében ~ hiszen az irántunk közömbös nagyvilág az autógyártásban nagyobb figyelemmel alkalmazza ezeket a fogalmi eszközöket, eljárásokat, de ha a magyar társadalom-politika továbbra is elzárkózik, akkor strukturálisan rögzült önvesztő szerepéből nem tud kilépni.

II.

A pénzeszköz és pénzhasználati portfólió

Pénz és pénzrendszer fedezet, ezzel együtt a pénzkibocsátás és pénzkezelés lehetőségek portfólió megfogalmazása, áttekintése nélkül érdemi társadalompolitikai törekvés lehetetlen (fel kell tárni a pénzfedezet, pénzkibocsátás, pénzkezelés lehetőségeinek elvi tárházát) -> ezért érvelek, sokan ezt nálam jobban tudják, de nem indult el egy lelkes, tenni kész, érdeklődő mozgalom pld az úgymond nemzeti érdeklődésű körökben.

A jövedelem-forrás portfólió különösen fontos elemei a személy öntevékenységéhez, vállalásaihoz, felelősségvállalásához és életképes szabadság-szeretetéhez kötődő illetve öntevékenységének eredményét jelentő tételek.

A pénz elszámolási eszköz az emberek között. A pénz-használati kultúra fontos jellemzője, hogy milyen típusú emberi tevékenységek, kapcsolatok elszámolására alkalmas.

A pénzrendszer nem öröktől fogva adott szabványok szerinti, kőtáblákra írott parancsolat – hanem igen változatos eszközrendszer, amely nem választható el a használójának személyétől, erkölcsiségétől, céljaitól és képességeitől.

A szerződéses szabadság egyik eszköze a szerződéskötés.

A szerződés egy szabványos modulja a pénzhasználati megállapodás.

E pénz-modul szabad megfogalmazása a pénzkibocsátás alanyi jogát jelenti.

Kamatos vámot, sarcot, adót kivetni a szabad szerződések pénz-moduljára -> nem más, mint a szerződéses szabadság elleni vétek (a rablás, pontosabban a pénzhamisítás egy otromba formája) – mintha adót kellene fizetni a szerződésben használt a-betűk száma után.

Liska Tibor és sokan mások hirdették, hogy ma a pénzhamisítás állami monopólium.

Ha rám, az én mint magánszemély szerződéses szabadságára hivatkozva, az én nevemben írnak alá általam nem is ismert „állami szerződéseket”, amelyek tartalma előttem titkos, de amelyekből következően nekem kell fizetnem, akkor ez egy igen furcsa, a szerződéses akaratnak való megfelelési elvet (a pénzhamisítás technikájával) hamisító állami monopólium.

A pénzhamisító vagy pénzhamisításban cinkos állam más fajta állam, mint a személyek szuverenitását, felelős szerződéses szabadságát a pénzkibocsátás (szelídebben fogalmazva a meg nem hamisított pénzhasználat ) alanyi alapjogig védelmező állam.

Nincs más lehetőség, mint a pénzhasználat elemeit megvizsgálni, ha nem akarunk deviza alapú átvertekként vergődni és tehetetlenülni továbbra is.

III.

A diktatúra bilincsét a lelkünkben hordjuk

A lelkünkben kell a legkeményebb küzdelmet folytatnunk a diktatúra ellen, ami nagy ráfordításokat igényel tőlünk,

- ha „utol akarjuk érni” a kívülről generált helyzet kínálta lehetőségeket,

- de ha csak a diktatúrából örökölt reflexekkel akarunk boldogulni az életben, ha megelégszünk a diktatúrából örökölt készségekkel ~ és úgy keressük a hatalmat, gazdagságot, próbálunk menekülni a gondoktól, próbáljuk elviselni a nehézségeket, próbáljuk értelmezni a külvilágot és azzal szembeszegülni vagy éppen ahhoz igazodni ~ akkor csak Pinocchió játékvárosába juthatunk, ahol már jócskán ki is nőttek füleink, patánk és szürkül is már a szamárbőrünk.

Egy külsőleg kiváltott rendszerváltás folyamatában ezekről a kérdésekről nagy ráfordításokkal kellene töprengenie a társadalomnak, hogy UTOLÉRJE HELYZETÉT, felnőjön a kihívásokhoz, hogy élni tudjon a kiúttal.

Az állami, önkormányzati, vállalati és magánadósságok hegye a felkészületlenség, felelőtlenség, a sodródás számszerű megmutatkozása.

A proletárdiktatúrából, annak utóhullámzásából való kilépéshez intézményesen kell szembenézni a jövedelem-forrás portfólió kérdésével (körülményesebben a lehetséges személyes jövedelem, azaz flow forrásának stock-portfóliójával azaz a jövedelem forrásfélék rendszerezésével és azt követően azok társadalompolitikai menedzselésével).

TARTALOMJEGYZÉK

A)     LAKOSSÁGI JÖVEDELEM-FORRÁS ÉS KÖLTSÉGEK PORTFÓLIÓ PROGRAMOT kell fogalmazni 3

B) Különböző megközelítések: 4

C) Őssejt-szerű alkotmányossági meggyőződésből, élet-szemléletből születő alapelvek. 4

D) A keresztény egyház szerepe az alkotmányosságban. 4

F) Mi az alkotmány?. 5

G) Jelölő – jel – jelzett. 5

H) Alany és eszköz megkülönböztetése (ember és alkotmány viszonya). 5

I) A személy fogalma. 5

J) A kiterjedés nélküli pont, rész és egész viszonya – a személy fogalmához. 6

K) A személyi lét normája, a személyi lét kiteljesedése mint cél megvalósulása. 7

L) A magyar alkotmányos hagyomány. 7

M) Alkotmányossági önreflexiónk. 7

N) A 2011 évi alaptörvény értelmezése. 7

O) Képes-e a nemzet tetszhalott állapotából ébredezve az alkotmányosság helyreállító folyamatba bekapcsolódni 8

P) A létfeltételek alkotmányossági portfólió szolidaritása. 8

Q) Fontos előrelépés gondolkodásunkban a magáncsőd fogalmának aktuális felmerülése. 9

R) Öncsőd – a „személyes jövedelemforrás stock” kezelési intézményeként. 9

S) Az aszimmetrikus autonómia szabadsága. 11

T) Van mit újragombolni a mellényen?. 12

A-tól Z-ig

A)              LAKOSSÁGI JÖVEDELEM-FORRÁS ÉS KÖLTSÉGEK PORTFÓLIÓ PROGRAMOT kell fogalmazni

(fűnyíró elvű takarékoskodás vagy éppen fellendülés-úthengerek helyett) – okulva a deviza alapúnak mondott hitelek válságából (amelynek logikus következménye lenne az öncsőd és magáncsőd törvény), és amellyel kellett volna kezdeni a rendszerváltást, amely nélkül a proletárdiktatúrából alkotmányosság felé vezető rendszerváltás az ország érdekében el sem kezdődött mind a mai napig (a megnyugtató alkotmányos állapotok előfeltételeként).

Jogállam hirdetése, hivatkozása a legfontosabb alapvető intézmények és viszonyok rendezése nélkül!? Ez önmagában kellene leleplező legyen. Amíg nem vesszük észre, nem értjük meg a mai állapotunk képtelenségét,  jogállamiságtól való  messzeségét „tömegesen”, addig semmi sem történt.

Megjegyzésként:

Az a proletár ma, aki jövedelem-forrás stock-ról nem is tud, nem is gondolkodik (bármilyen megnevezés alatt). A proletárdiktatúrából, annak utóhullámzásából való kiemelkedéshez intézményesen kell szembenézni a jövedelem-forrás portfólió kérdésével (körülményesebben a lehetséges személyes jövedelem azaz személyes flow forrásának személyes stock-portfóliójával azaz a jövedelem forrás félék rendszerezésével és azt követően azok társadalompolitikai menedzselésével).

A rendszerváltáskor nem került középpontba a kérdés, hogy mi az ember minősége a társadalomban, az állammal és a törvényekkel, intézményekkel szemben. A nincstelen, elbutított proletárlétből való kilépéshez pedig erre szükség lett volna, szükség van ma is. Ezt az emberkép bizonytalanságot tükrözi a devizahitelek ügye is mint valami keserű végjáték, ahol a bankhitel ügylet csak formai kellék, hivatkozási alap a markecoláshoz. Egyelőre a kormány számára az elsődleges partnernak a banki cégtáblával álcázott szerencsejátékos társaság tűnik, akik a lakosság elég széles rétegével szemben folytatott visszaélését elfogadtatva a kormányt az állampénzekkel zsarolja. Ezzel és a sok hasonló külső nyomással kell szembe állítani a proletárlétből való kikívánkozást, a félszázados szovjet megszállás vagyon-szerkezeti és abból eredő jövedelem-szerkezeti örökségével való szembenézést – jól érzékelteti a probléma jellegét a Jelenczki-féle Háború a nemzet ellen c. film (a mai helyzetünkbe több mint egy évszázados uzsoratörténeti előzmény is belejátszik, talán annak i s köszönhető a mai fásultságunk).

Nem lehet kitérni a kihívás elől. A polgári fejlődési, iparosodási korszakban a tengerparti országok voltak az iramot diktálók, mi csak követők. Tehát őnáluk kristályosodtak ki a gazdasági eszközök is. Azokat nekünk telepíteni kell. De ahogyan a villamosítást sem úgy vittük végbe, hogy békacombokat kezdtünk ugráltatni minden villamosítandó faluba bevezető út mellett egy dróton, úgy például az üzletnek álcázott erőszakos szerencsejáték (vagy csak egyszerűen a sarcügyletek) és a tényleges üzleti szerződés közti különbséget is észre kell vegyük, át kell gondoljuk, és ésszerűen érvényre kell juttatni.

Az alkotmányosság felől közelítve a rendszerváltás máig elvarratlan problémájához folytatom.

B) Különböző megközelítések:

1.       Nyugat Európa történelmének jellegzetessége a római birodalom rabszolgaságából, romjaiból építkező szabadság-gyarapodások-útja

2.       ettől eltérő a magyar szabadságeszmény, amelynek kiindulópontja a szabadság teljességének ideája,

mint két különböző történelmi út és sajátosság, amik nem csereszabatosak (egyik sem nézheti le a másikat, egyik sem lehet elesettebb), de amik együttműködhetnek ~ és a történelmi úttól függetlenül vagy éppen attól befolyásoltan, de mindkettő a megváltott embereszményt vallja,

amaz „reálisabb”, ami nincs azt nem hiányolja, főleg nem a teljességet

emez mélyebbre ható megfogalmazásokra sőt az őssejti képességeket idézően újra formálásra képes (mert nem a részletekből indul ki, hanem az alapelvek szerint képes új és új körülmények közt újra és újra felépítkezni).

Furcsa, törékeny helyzet adódhat, ha amaz kevélyen akarja a maga által megszabott útra kényszeríteni emezt, és ráadásul hogy szolgaságból emelhesse fel, előbb lelkéig ható szolgaságba dönteni törekszik (amaz emezt).

C) Őssejt-szerű alkotmányossági meggyőződésből, élet-szemléletből születő alapelvek

Az alany a szuverén személy (és élő pld nemzeti közössége), akit Krisztus megváltott (és nem a jogi személy kft vagy állam),

eszköz viszont a jogi személy és sok minden más szervezeti megoldás, amelyet az alany törekvéséhez kell felelős szabadsággal felhasználni

D) A keresztény egyház szerepe az alkotmányosságban

Történetileg a személy fogalma kötődik a megváltás fordulatához

a kiszolgáltatott, az evolúciótól, a fizikai kényszerektől, a világi hatalom lelki elvárásaitól mentes ember lépett színre a megváltással

az egyházat tehát nem el kell választani az államtól, hanem az egyháznak kell nevelnie azon szuverén személyeket, akik alkotmányos állam alkotó közösséget képesek majdan alkotni (és ez egy mértékig meghatározza az egyház intézményeivel és az egyházzal mint „pásztorral” szembeni „elvárásokat” is)

F) Mi az alkotmány?

1.       Csak a hatalom önkorlátozása az alkotmány („jogkövetőként” alkotmánynak kell elismerni az alaptörvényi diktátumot –>  ezt erőltetik 22 éve mint evidenciát egyetemi tankönyvektől kezdve minden téren hivatalosan) vagy

2.       az alkotmány a nemzet „államalkotó” akarata, elvárása önirányítási eszközével, az állammal szemben (amit a jognak követnie, tisztelnie kell)

tehát az alkotmány a jog része vagy a jogon felül áll, és a jognak kell tisztelnie az alkotmányt?

Egy tekintélyes, hatalom közeli testületi szavazási eredménye az alkotmányként kezelendő okmány, alaptörvény? — vagy — nemzedékek hosszú során túlnyúlóan megfogalmazódott, átélt, megküzdött értékrend, általános elvárás az alkotmány -> a hatalom gyakorlói felé!

G) Jelölő – jel – jelzett

jelölő

jel

jelzett

alkotó

eszköz

alkotás

szabályozó

szabály

szabályozott

alany

eszköz

tárgy

mi

intézmények

a társadalom

mi

a pénz

a gazdaság

H) Alany és eszköz megkülönböztetése (ember és alkotmány viszonya)

Alany az élő ember és annak élő közössége – felelősséggel tartozván az eszközhasználatért

eszköz az állam apparátus és működése,

a törvényalkotás,

a törvényt tekintetbe vevő irányítás

a törvényes keretek figyelembevételének bírói szankcionálása

az intézményrendszer

ha az alkotmány a nemzet, a társadalmi közösség „akarata”, megnyilvánulása, létformája, akkor nem sorolható az eszközök közé, hanem az eszközök, az eszközhasználat alkotmányossága vizsgálható, az alkotmány egy közösségi norma, elvárás, az alany megnyilvánulása az eszközhasználatban

a magyar alkotmány a szuverén személyekből álló közösség államalkotó normája, elvárása, megnyilvánulása – a hagyomány szerint – és sokunk lelki igénye szerint ↔ vajon lehet ez ellen érvelni a legmodernebb fogalmak alapján?

I) A személy fogalma

A személy fogalmának gyökere a krisztusi megváltás[1]

– a lelkiismeretet felülíró világi mechanikus kényszerektől való lelki megváltás az örök értékek felé orientálva – annak szellemében, hogy

az éjjel és nappal váltakozása és más fizikai

vagy akár biológiai,

illetve személytelen hatalmi kényszerek helyett

az ember helyzetét, minőségét az Istenével való közvetlen lelki kapcsolatra törekvés határozza meg.

A „személy fogalmának” első számon tartott filozófikus megfogalmazása Boethius (Kr után kb 500) végrendeletében olvasható:

egyedi, megismételhetetlen

szabad akarattal és értelemmel rendelkező lény

A természetes személy és jogi személy fogalma közti megkülönböztetés elmosása az USA polgárháború utáni korrupt bírói ítéletekben gyökerezik, amikor az élő természetes személy jogait ismerték el a monopóliumok számára, mint lelkiismereti és szólás szabadság, stb (pld olajvállalat, Coca-cola)[2]

de a józan ész és tiszta lelkiismeret számára nyilvánvaló, hogy

az alkotmányosság alanya az élő személy és annak élő közösségei

a jogi személy pedig eszköznek tekinthető, akár államról, akár kft-ről vagy egyesületről legyen szó (főleg a ma elterjedt pozitivista jogszemléletet tudomásul véve)[3]

J) A kiterjedés nélküli pont, rész és egész viszonya – a személy fogalmához

A kiterjedés nélküli pont és a személy fogalmának sajátságai az európai kultúrkörben

az európai gondolkodás, absztrakciós kultúra egyik sajátos terméke, jellemzője a kiterjedés nélküli pont fogalma

– mint a matematikai absztrakció szemléletes sarokpontja,

amely a matematikai nyelvezet valóságos problémák megoldására használhatóságában kulcskérdés

a kiterjedés nélküli pont a fizikai jellemzők nélküli, belső szerkezetében osztatlannak, egységesnek tekintett elemi alkotóelem

a görögök a fizikában hasonlóan használták az általuk tovább nem osztható atom fogalmát – atomi azaz elemi részecskének tekinthető az, aminek belső szerkezetét nem tudjuk vizsgálni, csak az egész létét tudjuk megállapítani a külső tulajdonságaival leírva (akár a fekete doboz modern fogalma)

a személy fogalma annyiban más ettől, hogy mint a vallási gondolkodás általában, nem ténymegállapításként értelmezhető (mint vizsgálódási korlát beismerése), hanem vívmányként, kinyilvánított normaként, programként (az egységes személyi lét megvalósítására törekvésként a maga hitével és esendőségével)

más oldalról közelítve a részek összessége nem adja ki az egészet

tehát a szervezett részek összessége mindig tartalmaz valami minőségileg újat, amely értelmet adhat a szerveződésnek – és itt a személy nem a részek összessége, hanem legalább az a plusz is egyben, amely csak mint a részek összességében nyilvánulhat meg.

a személy, az Úristen által megváltott személy nem választható el fizikai és biológiai lététől, de annak minőségileg új létszintjét jelenti, és mint ilyen az emberi társadalom vagy az alkotmányos kérdések modellezésekor jó közelítéssel kiterjedés nélküli eszmei pontnak tekinthető (ami nem vezethető le a fizikai és történelmi adottságokból, bár azok hatása a személyi létre vizsgálható)

a személy tehát nem mechanikus következménye sem fizikai sem biológiai sem társadalmi-gazdasági okoknak

tulajdonképpen a biológiai evolúció gondolata erős kontrasztként említhető meg, miszerint

testi, biológiai létünk sok tekintetben meghatározott a faji, biológiai eredetének sőt társadalmi helyzetének is a tényeiben

lelki, személyi létünk viszont definíció szerűen egyedi, ember számára megismételhetetlen[4], tehát bármiféle fizikai és biológiai determinációtól mentes – azaz a szabad akarattal rendelkezik, amit végső soron csak önnön lelki ismeretének lehet alárendelni

K) A személyi lét normája, a személyi lét kiteljesedése mint cél megvalósulása

-> a jellegéből adódóan az emberi cselekvés felől nézve is nyitott sorsot jelent a jövőben

az egyén értelmezése, létformái az utóbbi évszázadok egyik fontos kérdése, amit az emberiségnek a saját sorsában kell kiérlelnie

a tömegemberi vagy akaratnélküli zombi létezés elterjedése mint nagy veszedelem lebeg előttünk, lényegében évezredeket Krisztus óta és őelőtte tehet értelmetlenné[5]

a szabad akaratú személyi lét megvalósulása, kiteljesedése (társadalmi ügyekben a szuverén egyén ugyanezt jelenti) az emberiség üdvének lehetőségét jelenti

L) A magyar alkotmányos hagyomány

a szuverén egyének közösségének megnyilvánulásaként értelmezhető

tömegember nem tud mit kezdeni az alkotmányos hagyománnyal, mert nem rendelkezik azon szabad akarat és felelősség iránti igénnyel, döntési bátorságra, igyekezetre épülő kompetenciával sem, ami az alkotmányos léttől elválaszthatatlan

a szuverén személyek létükkel, részvételükkel, sors vállalásukkal és küzdelmeikkel tehetik élővé az alkotmányosságot, illetve tehetik élővé a közösséget, amely ezáltal alkotmányosságra válik képessé

engedjétek be a népet az alkotmány sáncai mögé?!  – de ott nem tömegemberként kell elkényelmesednie, hanem alkotmányos társadalommá kell válnia, azaz szuverén személyekként kell kiteljesüljön —- ami több szempontból teljesen új terepet, önmagával vívódó megpróbáltatást jelent számára – csakúgy mint az alkotmány sáncai működtetésének feladatát vállalni igyekvők egymás után következő nemzedékeinek

M) Alkotmányossági önreflexiónk

Alkotmányossági önértékelésünk ezen kezdetektől indulva értelmezhető

Lehet az önértelmezés merőben érzelmi jellegű, de annak logikai alapjai sem lehetnek mások, mint az általam vázolni próbált evidenciák a személyekről, mint az alkotmányosság alanyairól (és a személyek jogi, gazdasági eszközrendszeréről, viszonyairól felvetett evidenciák)

N) A 2011 évi alaptörvény értelmezése

fontos dolog állást foglalni, még akár vitatkozva is többekkel, mert enélkül nem tudhatjuk, mitévők legyünk – tehát nem az odamondogatás a cél, hanem önnön helyzetünk betájolása

a kormánytöbbség a parlamentben nagyon őszinte volt és jószándékát nyilvánította ki, amikor az alaptörvényben a felületes szemlélőnek ellentmondásosnak tűnően a következőket állapította meg:

1.       a mai parlament az 1949/xx-asból nyeri jogát a hatalom gyakorlására

2.       a történelmi alkotmányt az alaptörvény elismeri

Ez vagy képtelen ellentmondás, felületesség, kapkodás,

vagy (szándékosan vagy önkéntelenül) igen pontos leírása a helyzetünknek, mert

•         elismeri a maga részéről a történelmi alkotmányt,

•         de önmagában ez ügyben nem teljesen cselekvőképes, hiszen nem tudja átlépni a saját árnyékát, mert nem a nemzet egészétől kapott hatalmat gyakorolhatja, hanem csak az 1949/xx-asból következőt.

o   azaz úgy tekinthetjük őket, ezen alaptörvény elfogadóit, hogy elindultak az alkotmány felé

•        a kérdés csak az, hogy meddig haladhatnak és hogy

o   a nemzet elfogadja-é ezt a kezdeményezést,

o   a nemzet cselekvően társul-e ebben a folyamatban?

O) Képes-e a nemzet tetszhalott állapotából ébredezve az alkotmányosság helyreállító folyamatba bekapcsolódni,

a 2011-es alaptörvényi kezdeményezésnek értelmet, kiteljesedést adva?

képesek vagyunk-e a lehető legnagyobb józansággal szuverén, felelős szabadságra törekvő egyénekként megnyilvánulni?

vagy félünk attól, hogy túl nagyra törekvők az alkotmányossági célok nekünk,

és félünk a kormánytöbbség talán 49/xx-as eredetéből is adódó bizonytalanságát tekintve,

netán a kormánytöbbség mögöttes szándékaitól tartva

a passzív ellenállás vagy inkább elutasítás útját választjuk?

- ami kérdés, hogy hova vezet -

________________________________________

Ami engem illet, az alkotmányosság helyreállítási folyamatba való bekapcsolódást tudom javasolni

– tehát azt hiszem, hogy ugyan nincsen biztosíték, de van lehetőség, van remény a szuverén egyénekből álló alkotmányos társadalmi közösségre törekedni

mind egyénileg,

mind közösségekben

________________________________________

P) A létfeltételek alkotmányossági portfólió szolidaritása

Nagy kérdés a deviza alapú hitelek sorsa. Egyelőre a kormány az antalli mintát követi, hangoztatja, hogy a hitelt ki kell fizetni

függetlenül attól, hogy a hitelnyújtó csalt-e

függetlenül attól, hogy a gazdaságpolitika hajszolta-e az alapvető jövedelemforrásokból való módszeres kizárásokkal a hitel felvételre az ügyfeleket

függetlenül attól, hogy csak a neve hitel szépelgően, vagy a tényleges funkciójában is az – egy elszámolási segítség a gazdaság szervezésében?

Azt értem, hogy a deviza alapú hitelek dolgában a fogyasztói szerződéssé minősítés önmagában meghatározó fejlemény a monopol helyzetükkel visszaélő közszolgáltató cégek, piaci vállalkozások ügyében.

A rendszerváltás léptékében döntő fejlemény azonban az lenne, ha a szereplők (kormány, parlament, bankfelügyelet, ügyvédek és ügyészek és bírók, az oktatás és kutatás kulcs-szereplői rádöbbennének, hogy az ország piaci szereplése annyira előkészítetlen, kormány és lakosság annyira felkészületlenek vagyunk, hogyegyelőre (sem lakosságként sem kormányként, sem közigazgatásként, bele értve bíróságot, tudományt, oktatást) nem tudunk különbséget tenni a pénzt használó gazdasági szerződések körében az üzleti szerződések és a szerencsejáték szerződések(vagy még inkább a ránk erőszakolt szerencsejáték-szerű szerződések, sőt a sarc-diktátumok)   között sem!

Az üzleti szerződés esetében a szolgáltatások és az értük adott fizettség aránytalansága mérlegelhető, a szerencsejáték szerződés esetében nem. Ezekután az üzletinek álcázott szerencsejáték szerződéshez képest is ott csaltak a bankok, ahol a fantáziájuk alapján arra képesek voltak. Még ezek után azonban valamiképpen eddig sakkban tudták tartani úgy az igazságszolgáltatást mint a kormányzatot, sajtónyilvánosságot – ami már sarc-szerűvé teszi az eddig banki hiteleknek nevezett ügylettömeget. Az egész rendszerváltás modelljét mutatják fel ezek az álságos ügyletek. Most éppen a lakossági deviza alapú hitelek világában. A parlamentben ezt a kettős játékot az ipari és a föld privatizálás terén sem tudták felismerni, megnevezni. Tovább működik az antalli minta? Becsületesek akarunk maradni, és nem ereszkedünk le odáig, hogy a minket kiforgató, tönkre tevő csalást néven nevezzük?

Q) Fontos előrelépés gondolkodásunkban a magáncsőd fogalmának aktuális felmerülése.

A magáncsőd intézménye azonban megint csak egy előszobája a lényegi felismerésnek. Ne csak a csőd fázisában legyen intézménye a magán-lét gazdasági feltételeinek – akkor is banki kezdeményezésre.

Legyen alapvető elvárás, törekvés a szuverén személyi lét anyagi feltételeként a magánszemélyek költségeinek és bevételeinek az elvi sémában való megjelenítése (jövedelem forrás- és kiadás-típusok elvi katasztereként).

Divatos kifejezéssel beszélhetnénk

•             az alkotmányos (azaz a szuverén) személyi lét feltételeként

•             a

o             személyesen birtokolható,

o             jelen-múlt- és jövőbeli,

o             az illető személy szerepvállalásától függően aktivizálható,

o             természeti és társadalmi erőforrások

o             elvi portfólió kataszteréről

Akkor, ezen portfólió sémából kiindulva lehetne elemezni a gazdaság egészét egy újabb elemzési síkkal kiegészülve – nevezetesen elemezni lehetne bárki magánszemély vagy magánszemélyek bármelyik csoportjának gazdálkodási, anyagi kilátásait, kölcsönhatásait, esetlegesen csődveszélyét vagy éppen fejlesztési, változtatási szükségességét.

Ezen portfólió alapján lehetne személyes életpályamodelleket tervezni, követni. Ekkor volna értelmes állomás, az öncsőd veszélyének vagy tényének megállapítása, mert egy folyamat állomásaként kerülhetne jogszabályi megfogalmazásra.

Az öncsőd mindenképpen egy folyamat egy keresztmetszete a folyamat egy kritikus pontján, állomásán, tehát a folyamat egészét kell szabályozás tárgyává tenni.

R) Öncsőd – a „személyes jövedelemforrás stock” kezelési intézményeként

A közgazdászok számára ismeretes a stock és flow kifejezés. Talán minden tudományágban valahogyan megnevezésre kerül a készlet, az állomány és annak változása. Stock a fürdőkád vize és flow a lefolyó meg a befolyó vízcsap vízáramlása.

Ha tudom, hogy az élő személy az alany, és a kft az eszköz, meg a pénzhasználat is, akkor az élő személy szabályozási pozíciója nem lehet az eszköznek alárendelt. Az eszköznek szolgálnia kell az élő személy és a személyek közösségeinek a kibontakozását, életét.

A pénz, mint elszámoló eszközrendszer különböző módszerekkel lehet megszervezett. Különböző szintű, fajtájú pénzrendszerek lehetségesek.

Hogy a $ vagy a Jen vagy a Jüan mint világpénz mit csinál, az nem tőlünk függ, annak a mezőnynek mi kis szereplői vagyunk. Az alkotmányos Magyarország e globális mezőnynek nem meghatározó de a maga lehetőségeivel tisztában levő önálló, alkotmányos szereplője kell legyen – ami feltételezi úgy világpénz mint a helyi pénzek funkcióinak, állapotának megfelelő ismeretét.

Ma belülről a magyar társadalom, gazdaság, pénzhasználat ahhoz hasonló, mintha egy állat bőre alatt nem lennének szervei, sejtjei, hanem valami homogén massza töltené csak ki (például a biológia szertárban a darumadarat). Vagy a viaszbáb esetében lehet logikus állapot.

Egy működő gazdaság számára azonban életképtelen, lehetetlen állapot.

A szuverén személy szerződéses szabadsága korunkban egy legalább névleg tisztelt alapjog.

A szerződéses szabadságban szerződés mintákkal, szerződéses modulok használatával élünk.

Ilyen szerződéses modul a dátum, a szerződő felek megnevezése és a pénz is.

A szerződéses szabadság elvileg tehát a pénzkibocsátási illetve a pénzhasználat megválasztási jogban is megnyilvánul, hiszen …

a szerződés moduljainak alkalmazása nem sértheti a szerződéses szabadság lényegét, ….

az elszámolási modul mint eszköz nem gátolhatja a szerződési szabadságjog érvényesülését.

Az eszköz technikai szabványosítása nem befolyásolhatja az eszköz tartalmi szabad felhasználását. A csavarmenet szabványosítása nem befolyásolhatja, hogy a csavart mire használhassuk.

A társadalmi és természeti erőforrások egyéni birtokolhatóságának portfóliója nem függhet a technikai elszámoló eszköz használhatóságától. Mintha költőnek megtiltanák a papír és toll használatát, hogy ne akárkihez írhasson szerelmes verset, hanem csak a papírgyártó lányához. Képtelenség.

A deviza alapú jelzálog lakáshitelek lehetetlensége abban csúcsosodik ki, hogy szerencsejáték (ha éppen nem sarc, szabad préda) tárgyává tette a bankok kartellszerűen együttműködő sora a végletesen lepusztított magánéleti anyagi alapok portfóliójának rendszerváltásból megmenekült maradékát.

Elvileg felmerülhet egy radikális megoldás a deviza alapú jelzáloghitelek és a hasonló, egyéb eszközökkel megfékezhetetlennek tűnő banki „sarcjátékok” elkerülésére:

a lakásjelzálog üzletág tulajdonlási jogát a hitel felvevőknek kell átadni – mert a bankok láthatóan nem tudják azt érdemben és méltányosan kezelni – pénzintézetek legfeljebb a hitelügyletek szervezésére kaphatnának ezekután koncessziót – a józan ész szerint

Az egyéni életvitelhez, az önellátáshoz, önfoglalkoztatáshoz, mikrovállalkozáshoz szükséges, a jelenben-múltban, jövőben személyesen birtokolható természeti és társadalmi erőforrások elvi portfóliójának szintjén az alapvető pénzkezelési folyamat, de legfőképpen hitelezési, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai hitelezési, támogatási pénzek kezelési folyamatának közvetlen ellenőre csak a folyamatban érintett természetes személyek és közösségek illetve azok érdekazonos szakmailag felkészült képviselete lehessenek. A velük üzleti kapcsolatra lépő külső piaci szereplők, esetleg bankok ezt a szerepet ne kaphassák meg, ne csorbíthassák. A banki tőke legyen élesen eltiltva a természeti és társadalmi erőforrásokhoz kötődő üzletektől, feladatoktól, legfőképpen a természetes személyek és közösségeik közvetlen körében úgy mint tulajdonos és úgy is mint ellenőr. Ezen ügyletekben az idegen tőketulajdon mint fogalmi képtelenség legyen kizárt.

A legjobb az lenne, ha a természetes személyek és közösségeik alanyi pénzkibocsátási, pénzhasználati, pénz-szervezési jogát önszerveződő, helyi pénzintézeteknek lehessen végezni… a megfelelően szervezett, fogalmazott szabályok szerint — és a korrumpálódott a gazdasági élet elszámolásaira képtelennek bizonyuló pénzintézetek a lebonyolításra sem igen kapnának lehetőséget a lakossági, kisvállalkozói szférában – hacsak nem az eddigi történések utáni kártérítéseket követően (mert ha ez bekövetkezne, akkor jogilag garantáltnak lehetne venni, hogy ismételt problémák esetén az elkötelezett vagy egyszerűen felkészületlen bíróság nem válna megint akadályává a természetes személyek és közösségeik érdekeit méltányoló alkotmányos rendezésnek).

Ezt még végig kell gondolni, … de ki kell lépni abból az ismételten biztos, tartós csődbe vezető mókuskerékből, hogy olyan pénzügyi intézmények követelik tőlünk a bizalmat, amely cégek a mi bizalmunkkal nemhogy visszaélnek, a mi bizalmunkat nemhogy vissza igazolni nem igyekeznek, hanem felvethetetlennek tekintik az irántuk való bizalmunk végig gondolását.

Ha úgy tetszik, hogy foglyai vagyunk bizonyos szokásos fogalomhasználatnak, akkor ezek a helyi pénzintézetek nem bankok, a hitelt másként kell nevezni, stb, de a magánszemély önrendelkezését, szerződéses szabadságát, alapszintű alkotmányos létét nem lehet elfojtani pénzügyinek nevezett, de mint látjuk lényegében monopolisztikusan űzött szerencsejáték-szerű vagy éppen sarc-szerű visszaélésekkel.

Meg kell nevezni annak a személyes stocknak (személyes portfóliónak) az elemeit, amelynek forrásai és céljai lehetnek mind a pénzbeli mind az árubeli flownak, a jövedelem és költség áramlásnak egyéni szinten.

Ez lehet a rendszerváltás tulajdonképpeni tétje, és ha megvalósul,

akkor lehet majd az egyéni csődöt nem mint különleges kegyet kérelmezni az aktuális bankpárti (tehát a kalózok által megszállt, eredeti céljaitól eltérített, az alanytól elszakított eszközt az alannyal szembefordító, sőt az alany fölé helyező) kormánytól,

hanem mint rutinszerűen működő, mint az alapvető intézményi rendszer alkotmányosan garantált részét képező intézményt — mint a személyes jövedelem-forrás stock-portfólió rendszer alapján gazdálkodó egyéni életvitel kritikus töréséhez kapcsolódó kár-mentő, katasztrófa megelőző intézményét átgondolni, szabályozni.

Lehet a sort folytatni az intézményes feltételek új szemléletében. Például az adóhivatal számítógépes apparátusa nyomasztóan és nevetségesen hat gazdálkodási korszak végén való egyoldalú fellépésével. Ezt a számítógépes kapacitást miért nem indukálják, miért nem kínálják fel a gazdálkodási szakasz elején? Hogy az „adóalany” ne csak utólag sarcolt adóalanyként kerülhessen a képbe, hanem alapvetően mint sikeres, eredményes önszervező, aki saját eredményeiből tud adakozni a közösségi célokra. Az adóhivatal miért csak a gazdálkodási periódus végén tud számítógépes ügyfélkaput nyitni? Miért nem feltétele az adóbevételnek a sikeres életvezetéshez, gazdálkodáshoz való hozzájárulás az egyéntől a kisvállalkozásokig terjedően? Miért nem sponzorál, miért nem biztosít az adóhatóság olyan korszerű szoftvercsomagot, amellyel az „adóalany” előbb szuverén személyi létében támogatottan tud fellépni, kalkulálni a maga dolgaiban, és a gazdálkodási időszak lezárásaként többek között adózni? Nehezen érthető, hogy munkanélküliséggel és minden állami forrás kimerülésével viaskodó rendszerváltásunkban ez nem egy evidens, elkoptatott, régen érvényesülő gondolat. Miért a csaló banki pénzintézmények sorába KELL tartozzon az állami adóhivatal is a maga ügyfél-ellenességével?

S) Az aszimmetrikus autonómia szabadsága

A szuverén személyek szabadságának alkotmányos közössége nem uniformizálja tagjait. Az aszimmetrikus autonómia ideája, ahogy a székely polgármester tálalta elnevezni pár évvel ezelőtt (ő csak a székely autonómiáról kívánt beszélni, ajánlva Romániának az aszimmetrikus autonómia rendszerét – hogy minden romániai közösség annyi autonómiát kaphasson, amennyire igényt tart – és amennyinek a működtetését felvállalja). Csak a megnevezés tűnik szokatlannak, az elv nem más, mint az autonómia elvének megerősítése, hangsúlyosabb fogalmazással egy az autonómiákról megfeledkezni látszó korszakban.

Minden egyéni és közösségi személy annyi autonómiát, felelős szabadságot, önszervezést kaphasson, amennyit csak vállalni, működtetni, fenntartani kíván – az öncsőd kockáztatása nélkül illetve az öncsődig.

És ebből következően a mozgás ne csak egyirányú lehessen, hanem ha valakinél remeg a léc, akkor mind a kötelességeiből mind a követelt jogaiból, természeti és társadalmi erőforrás részesedési portfóliójából feladhasson annyit, hogy életképesen a talpán maradhasson. Tehát lépcsőzetes kell legyen a jövedelem portfólió, amelyben életkor és vállalás meg teljesítmény szerint lehet nagyobbat is igényelni meg kevesebbel is beérni. DE például NE LEHESSEN ÉP ÉSSZEL A REÁLIS JÖVEDELMET HITELLEL PÓTOLNI IGYEKEZNI annak az erőfeszítésnek a felmérése és vállalása nélkül, amellyel az a hitel a banki visszaélésektől mentesen reálisan vissza fizethető.

Ne legyen rászorultság az irracionális hitelfelvételre tisztességtelen banki rendszerben (mint most), és a felvett hitelekkel visszaélni a banknak ne legyen kedve (mint most) – kormányzati együttműködéssel (ami mindig a legkeményebb uzsora egyik tényezője volt: a jog és hatalom bevetése az uzsorás mellett).

T) Van mit újragombolni a mellényen?

Helyesebben: végre el kellene kezdeni a gombolkozást, a készülődést a gombolkozáshoz:

elkezdeni úgy a gondolkozást mint a talpunkra állást deviza alapú hitelek ügyében, pénzügyeink intézésében, egyáltalán a szuverén személyes létezés feltételeinek megteremtéséhez vezető úton elindulásban.

Tehát rendszerváltás:

1.            a személyes és közösségi jövedelem-források portfóliójának elvi kataszterét megfogalmazni

2.            a feltölthetőségre programot vázolni – amelyben az elsődleges, legfontosabb tétel, eszköz az öntőkésedés vagy öntőkésítés (a szükségtelen mértékű idegen tőke bevonása nélkül)

3.            a személyes és nemzeti (de akár kisebb közösség szinteken is) jövedelem helyzet stabilizálása, kiegyensúlyozása, működtetése – ahelyett, hogy kormányokon átívelő kormányprogram lehessen — az állami adósságválság kezelése a saját polgárok jövedelmeinek elzálogosításával ???!!!

a.            mint a régi időkben, amikor a magyar király a felvidéki bányavárosokat zálogosította el.

b.            de voltak olyan afrikai törzsfőnökök is, akik a saját törzseikből kínáltak fel árut a rabszolga kereskedőknek – tehát nincs új a nap alatt, csak azt nem hívták deviza alapú hitelezésnek meg hitelstopnak meg mittudoménminek.

És mindezt balga módon, mint Pinocchió játékvárosába igyekvő rossz gyerekek csinálják, akiknek csokoládétenger meg álomszerű sok játék helyett csak a szamárfülük kezdett nőni majd a patáik is.

________________________________________

~ a hitelválság kezeléséhez a lakossági jövedelem-forrás portfólió programot kell társítani a természeti és társadalmi erőforrások bevonásával (amelynek már logikus része az öncsőd és magáncsőd törvény)~

________________________________________

Imádkozom azért, hogy ezek az észrevételek hasznosak legyenek. Az életet szolgálja még a pénzhasználat is. Ha nem adjuk a sátánnak, akkor nem lesz sátáni.

És befejezésül imádkozzunk azokért, akik fogantatásukat követően nem élték meg a születést. Lélekszámuk a második nagy háború óta vetekszik az ország élő lakosainak számával: 6-8 millió fő. Ők mind 60 évnél fiatalabbak volnának, az ország erejét alkotnák.

Velük könnyebb volna az ország sorsa. Velük könnyebb volna még talán a személyes természeti és társadalmi erőforrás portfólióról társalogni is. Nagyobb volna talán a merítés az erre a kérdésre érzékeny fülekre. És kisebb volna a mai maradék kiszolgáltatottsága, veszélyeztetettsége.

Mi volna méltó az élőkhöz, mint szuverén személyekhez? –

pld öntevékeny, független kezdeményezések, elméleti szakértői bizottságok a következő ügyekben:

1.    devizahitel,

2.    jövedelemforrás portfólió – öntőkésítés

3.    gazdálkodási periódusok eleje (előkészület, kalkuláció, szervezés) és vége (jövedelem kivétele, adózás illetve öncsőd)

4.    az adóztatás szemléleti alapelve legyen a személyes életvitel alanyi gazdálkodási feltételeinek, eszközeinek támogatása, stabilizálása

5.    alapszintű pénz és pénz-szerű elszámolási eszközök elvi katasztere

6.    munkavállalás mint az önszervezés egyszerűbb változata (aszimmetrikus autonómia elve)

7.    és az alkotmányossági alapok

Mint aki ördöglakatot kell kinyisson. A gyors rendszerváltás nem sikerült, egyre mélyebb kátyút ásnak a pörgő kerekek. Tűnődni kellene, lankadatlan keresni a megoldást.

Egy korszerűtlen, a mai ismeretekhez, szervezési technikákhoz képest szükségtelenül gyenge struktúrában vagyunk, mintha azon viaskodnánk a mobil telefonok korszakában, hogy kié legyen a füstjelző domb. Keresni kellene a tisztánlátást.

________________________________________

Halászni taníts, ne halat adj, ha tartósan akarsz segíteni? – ebbe némi nagyképűséget is bele lehet szuszakolni: majd én megmondom, mit csinálj …

ezzel szemben hogyan hangzik az, hogy:

nem kell ingyen adakozni feltétlen és mindenkinek, sokszor jobban szükség volna arra, hogy a munkádat lelkiismeretesen végezzed

– jogászként, pénzügyesként, tisztviselőként, vállalkozóként, papként, politikusként, tanárként, takarítónőként.

________________________________________

________________________________________

[1] A Zakar András által is tárgyalt őskinyilatkoztatás e kérdésnek Krisztus előtti időkre visszamenő előzményeit tárgyalja, de ez nem változtat a megváltás mibenlétén.

[2] lásd a Corten: Tőkés társaságok világuralma c. kötetet.

[3] a szokásos jogi minősítés nem pontosan így hangzik, habár a jogpozitivista felfogásnak maximálisan megfelelne – csak át kell gondolni

[4] Talán helyénvaló itt Gödel tételére hivatkozni.

[5] Dr. Zakar András: A Sumér hitvilág és a Biblia. Nem gondoltam volna, hogy a személy fogalma, vagy inkább képzete, bőven az ószövetség előtt kimutatható, és az ószövetségi bajok lényegében ennek az eredeti emberfelfogásnak a kijátszásából, megrontásából következtek, amit „már magának Isten fiának kellett megpróbálni korrigálni.”

Tehát mindig megvolt a két párhuzamos hatalom felfogás, az emberiességet kiteljesítő önirányításos meg az emberiességet megkérdőjelező hódító világ-szemlélet.

Fáy Árpád

Nemzeti InternetFigyelő


NIF kiegészítések, megjegyzések az “Új kocsi, régi szekér… ” cimű cikkhez

2012. május 15., kedd - 03:40

“Nem a kormányról van szó, nem a Fideszről, hanem a magyarságról, a keresztény államról” (bocsánat, de a kormány nem azonos a nemzettel. Annak szidalmazása – joggal! – nem jelenti a nemzet szidását! – NIF szerkesztői megjegyzés – továbbiakban: NIF)

“Az MSZP a megszokott aljaskodással és hazudozással jár el, amit a nemzetközi politikai életben kiismertek már, s emiatt szép lassan hiteltelenné is vált ez a szemrebbenés nélkül hazudozó csőcselék” (mégis őket támogatják!!! – NIF)

“Hiszen, amíg Schmitt nem plagizált” (ezt azért durva lenne kijelenteni, mert igenis, kiderült, hogy Schmitt is lopott! – NIF)…

“Bizonyosat azonban még senki nem tud, mert Gyurcsány ügyében valami miatt senki nem intézkedik” (ez az állítólag nemzeti kormánynak is feladata lenne! – NIF)

“azonban a kormány ellen ostoba és fantáziátlan megnevezésű (Magyar Élet Menete – plagizálva a másik ilyen nevű felvonulást) demonstrációt tartott.” (Talán fontosabb a ripacs dolgozatánál az a tény, hogy napról napra növekszik nyomorunk, s már ott tartunk, hogy átlag családok is éheznek olykor-olykor! – NIF)

“Egy tőről fakadó magyarországi ellenzékünk tehát egyként folytatja a trianoni hadműveletet Magyarország ellen” (a kormány pedig javítja életkörülményeinket? Miért nem érzik ezt a tömegek? – NIF).

“hiszen a Jobbik nemzeti színekben rugdossa Magyarországot és járatja le a nemzeti elkötelezettséget ország-világ előtt” (miben nyilvánul meg a kormány nemzeti jellege, ha a népnek egyre lehetetlenebb a megélhetése, nő a nyomor, a munkanélküliség, nőnek a terhek!??? Abban, hogy Orbán úr azt mondja? Az kevés! Nekünk is éreznünk kellene az életünkben! Húsz éve mást sem hallunk, mint szép szavakat, “most még nehéz lesz, de jövőre…”! Ebből mára elég lett! – NIF)

“Az állandó kormányellenesség alapot szolgáltat a kommunista és liberális támadásoknak” (ne adjon okot a kormány, hogy ellene lépjenek fel az emberek, és akkor nincs miről beszélni! Csakhogy a naponta kivetett újabb és újabb adók nem arról beszélnek, hogy a kormány értünk dolgozik! – NIF)

“lám, még a jobboldaliak is támadják a kormányt (hogy miért, arról nem esik szó” – Dehogy nem! Világosan meg lett mondva, elég a megszorításokból! Vagy mi szorongatjuk meg a képviselő és miniszter urak <hölgyekre nem tudom, mit mondjak> golyóit! – NIF)

“A Jobbik tehát a legártalmasabb politikai „erő” a mai magyar politikai életben.” (Nem a kormány? Én pedig így látom! – NIF)

“A Fidesz is olykor” (??? Nem túl elnéző a szerző a liberális múltban gyökerező, kommunistákkal és ügynökökkel teli zsúfolt FIDESZ iránt? – NIF) mellényúl.

“amelyen az hallatszik, hogy éppen lezsidózzák Székhelyi József színészt, a Himnusz meggyalázása miatt” (miért, nem igaz, hogy zsidó, és hogy gyalázta a Himnuszt? Vagy neki ezt is el kell nézni? Ráadásul egy ócska bolsevik is! – NIF)

“mert a zsidózással lehet bizonyítani a magyarság fasiszta voltát” (elhiszi a szerző, és egyetért azzal, hogy a magyarság fasiszta? Na, ez csak a nemzetgyalázás igazán! A szerzőnek ez ellen kellene a legjobban tiltakoznia! – NIF)

“Az egri hülyék, amolyan jobbikos módon beletrafáltak a viszonylagos, Fideszt végre körülvevő csendbe” (szép langyos csend! De jó! – NIF)

“No, erre is hatalmas felhördülés volt Magyarországon.” (És kit érdekel? Nem tehetünk azt Hazánkban, ami nekünk tetszik, legalább ilyen esetben? Mindenhez engedélyt kellene kérni a globalista maffiától? Ez csak a talpnyaló meghunyászkodás! – NIF)

“Volt a Kormányzó Úr fasisztától kezdve minden, ami nem tisztességéről tanúskodik” (ezt komolyan gondolja a szerző? Akkor igen nagy gond van a józan ítélőképességével! Jó, később ezt megmagyarázza, de ilyen mondatot így le sem szabadna írni, ha nem teszi hozzá a végén rögtön, hogy: a balliberálisok véleménye szerint.– NIF)

“miért nem büntetik meg azokat, akik miatt ma megszorítások vannak, akik miatt gyermekek éheznek…” (a válasz egyszerű: akkor magukat is büntetni kellene! – NIF)

“s nem érezné úgy lelke mélyén senki, hogy „kissé” igazságtalan mindaz, ami ma Magyarországon a magyar állampolgárokkal történik…” (kissé? Ugye viccel? Égbekiáltó. Főleg az az arcátlanság, ahogy a FIDESZ leköpi és semmibe veszi saját választási ígéreteit, és épp úgy a globalisták kegyeit keresi, mint elődei – egy kis „nemzeti szabadságharc” mázzal bekenve! De a lényeg nem változott. Ma Magyarországon csak a magyar élhet rosszabbul, és azon verik el a port! Csak a magyar üldözendő, és senki nem áll ki mellettünk <a szólamok szintjét leszámítva>, kivéve a JOBBIK <bár nem vagyok sem elfogult, sem JOBBIK-os> – NIF)

Nemzeti InternetFigyelő


Új kocsis, régi szekér…

2012. május 15., kedd - 02:51

Áder János elnök letette az esküt, megtörtént a beiktatás. A liberálisok, a kommunisták és a Jobbik persze ellenezte az új elnök személyét. Mit is tehetnének mást, hiszen egy helyről kapják a parancsokat. Lassan-lassan teljesen összeolvad a három ellenzéki szerveződés. Különböző szlogenekkel ugyan, de egyet akarnak. Magyarország teljes lehetetlenné tételét mind a hazai, mind a nemzetközi politikai küzdőtéren. Átadni a világkormánynak azt a maradék országocskát, amelyet a nemzetközi liberalizmus 1920-ban darabjaira szaggatott.

A folyamat az EU-ban és a magyarországi ellenzéki politizálásban válik napjaikban is állandóvá, hiszen amikor az EU parlamentjében és a budapesti Parlamentben ostorozzák a kormányt és annak intézkedéseit, nem tesznek mást, mint a nemzeti elkötelezettséget, a magyarságot, a magyar nemzet értékeit köpködik, tapossák és járatják le. Nem a kormányról van szó, nem a Fideszről, hanem a magyarságról, a keresztény államról, amelyet immár több mint száz éve akarnak megsemmisíteni azok, akiknek útjában van egy évezredes Kárpát-medencei léttel és sok ezer éves múlttal rendelkező nemzet…

Az EU szocialista és liberális vezetése azonban nem csak Magyarország, hanem az egész európai kultúra megsemmisítésére, az európai népek kiszolgáltatottá tételére törekszik, s közben rémülten látja, hogy Magyarország ellenáll ennek a megsemmisítő próbálkozásnak, sőt mintát szolgáltat a többi nem hazaárulók által vezetett európai országnak. Ezért kellett megbuktatni a volt államelnököt, ezért hazudoznak kórusban a magyar adófizetők pénzéből élő „magyar” MSZP-s és liberális EU-képviselők, s ennek érdekében küldözgetik vádaskodó és hazaáruló leveleiket különböző nemzetközi liberális és szocialista szervezeteknek a magyarországi MSZP-s és liberális bajkeverők, akiknek intelligenciája majdnem felér egy marék káposztalepke intelligenciájával.

Az MSZP a megszokott aljaskodással és hazudozással jár el, amit a nemzetközi politikai életben kiismertek már, s emiatt szép lassan hiteltelenné is vált ez a szemrebbenés nélkül hazudozó csőcselék. A liberálisok súlytalan, önhitt és szintén a proli házmester szintjén lévő képződmény, ám sokat tud ártani kulturáltnak és megfontoltnak álcázott rágalmaival, ostoba elképzeléseinek nyilvánosságra hozatalával. A Gyurcsány féle DK, a maga bárdolatlanságával, az udvari bolond szerepét vállalta fel, ám pünkösdi királysága idejekorán lejárt, hiszen az ország hazugságpolitikusának diplomája súlyosabb ügyre enged következtetni, mint a Gyurcsány által is felfújt Schmitt „plágium”. Hiszen, amíg Schmitt nem plagizált addig feltételezhető, hogy Gyurcsány másnak a dolgozatát adta be, s kapott annak köszönhetően diplomát. Bizonyosat azonban még senki nem tud, mert Gyurcsány ügyében valami miatt senki nem intézkedik. A liberális és kommunista lapok nem írnak erről az esetről, a liberális nyikhajok nem mennek sátorozni a Gyurcsány-villához, a kommunista csőcselék nem hangoskodik, és nem vonul táblákkal az utcára. Az ügy pikantériája, hogy a Jobbik sem vezényli az utcára a párton belül söpredék-támogatóknak nevezett tömegeit Gyurcsány miatt, azonban a kormány ellen ostoba és fantáziátlan megnevezésű (Magyar Élet Menete – plagizálva a másik ilyen nevű felvonulást) demonstrációt tartott.

Egy tőről fakadó magyarországi ellenzékünk tehát egyként folytatja a trianoni hadműveletet Magyarország ellen. S ebben a folytatásban a legszomorúbb a Jobbik magatartása, hiszen a Jobbik nemzeti színekben rugdossa Magyarországot és járatja le a nemzeti elkötelezettséget ország-világ előtt. Az állandó kormányellenesség alapot szolgáltat a kommunista és liberális támadásoknak, hiszen mondhatják, hogy lám, még a jobboldaliak is támadják a kormányt (hogy miért, arról nem esik szó). A „ha kell, ha nem” zsidózás és a felszínes történelemtudást bizonyító ostoba megnyilvánulások Magyarországon gyűlöletet, nemzetközi szinten pedig Magyarország elítélését, rossz megítélését vonják maguk után. A Jobbikkal azonosítják ellenségeink a nemzetben gondolkodó magyarságot, s ma már ott tartunk, hogy az EU-ban – ahol „magyar” képviselői támogatással mindenért büntetik Magyarországot, a Fideszt is szélsőjobboldali pártnak tartják, és ekként kezelik. A Jobbik tehát a legártalmasabb politikai „erő” a mai magyar politikai életben.

A Fidesz is olykor mellényúl. Az egri eset, amelyről szó van: egy hangfelvétel, amelyen az hallatszik, hogy éppen lezsidózzák Székhelyi József színészt, a Himnusz meggyalázása miatt. Ez pedig nem tett jót a Fidesznek, és újra alapot adott a liberális, és egykori munkásőr vezette, máig kommunista beállítottságú magyarellenes zsidó szervezetnek a támadásra. Nem arról beszélt a két hülye egri Fideszes, hogy Székhelyi nem kell a városi ünnepségre, mert aki a magyar Himnuszt gúnyolja, nem érdemes arra, hogy Eger hős városában fellépjen, hanem jött a beteges és meggondolatlan zsidózás. Pedig jól tudják, hogy ellenségeinknek ez a vesszőparipája, mert a zsidózással lehet bizonyítani a magyarság fasiszta voltát, és lelki beállítottságát. Az egri hülyék, amolyan jobbikos módon beletrafáltak a viszonylagos, Fideszt végre körülvevő csendbe. A Jobbik és holdudvara pedig ebbe az egri, szájukat tartani nem tudó Fideszes „antipolitikusok” által kialakított ténybe kapaszkodva újra zsidózhattak egy jót, zsigeri (parancsvégrehajtó) „gyűlölettel”. Erre a kommunista zsidószervezet is nagyobbra tátotta a száját… és egymást srófolva így vált ismét országos és nemzetközi botránnyá a mindkét oldalon szunnyadó gyűlöletből fakadó cirkusz, amelyért egyedül egy valaki, a Himnuszt gyalázó Székhelyi József a bűnös. És nem azért mert zsidó, hanem mert egyszerűen hülye és pofátlan liberális. A politikai élet tehát minden oldalon olyan, mint egy pszichiátria zárt osztálya.

Végül a Horthy-szobor állítása jut eszembe, amikor rövid összefoglalómmal fárasztom a Kedves Olvasót. Már van Horthy mellszobor Magyarországon, de egészalakost csak most állítanak. No, erre is hatalmas felhördülés volt Magyarországon. Volt a Kormányzó Úr fasisztától kezdve minden, ami nem tisztességéről tanúskodik. A kommunista és liberális megítélés úgy beleívódott a mai primitív társadalmi rétegbe, hogy attól elszakadniuk nehezebb, mint még egyszer megszületniük. A 20. század legnagyobb magyar politikusa és kormányzója ugyanis nem követett el semmi olyan cselekedetet, amely embertelen, nemzetellenes vagy hazaárulás-gyanús lett volna. A szocialista moszkoviták 1919-es hazaáruló és értékromboló lázadása és gyilkosságsorozata után hatalomra kerülő politikus minden erejével azon volt, hogy Magyarországot újraegyesítse, történelmi határait egyszer és mindenkorra megerősítse. Ez a cél vezette egy olyan korban, amely kor éppen annyira volt kiszámítható, mint a mai. Akkor is politikának hívták azt, amit ma is annak neveznek, s akkor is többnyire olyanok kerültek Európában a politikusi székekbe, mint ma. A minősítést ez esetben inkább elhagyom. Semmivel sem volt rosszabb a helyzet a mainál. Az üldözötteket mentő, a hazát szolgáló kormányzó Európával és a német birodalommal is szemben igyekezett lehetőségeihez mérten politizálni, amit az bizonyít a legjobban, hogy a mai hőbörgők véleményével szemben Nürnbergben más véleménnyel voltak Magyarország vezetőjéről. Azt is elfelejtik, hogy Rákosi Mátyás és Szálasi Ferenc is börtönbe került, mert Horthy Miklós szélsőséges, magyarellenes politikát nem tűrt sem jobbról, sem balról. Sokszor mosolyt fakasztó tehát, amikor a Jobbik igen „balul” Horthyt és kora nagy magyarjait állítja be úgy, mintha ezek az emberek ma Vona, Novák és bandájának tagjai lennének, lehetnének… Horthy 1938-as és 40-es honvisszaszerző útjai a 20. század legnagyobb eseményei közé tartoznak. A Kormányzó ekkor azoknak is tisztességes és jogaikat tiszteletben tartó életet ajánlott és ígért, akik 1920-tól magyarok ezreit ölték és kínozták meg. Horthynak tehát jár a tisztelet, a szobor, az emléktábla. Horthynak jár, hogy fiataljaink ismerjék életművét és a történészek is végre az igazat írják le, s ne köntörfalazzanak, s ne kerülgessék a történelmi forró kását. Mondják ki világosan, hogy Horthy ma is példaképe kell legyen minden hazai és Kárpát-medencei magyar politikusnak. Azok pedig, akik Szálasit éppen úgy dicsérik és állítják példaképnek, mint a Kormányzót, vagy bolondok vagy egyszerűen primitívek, akik semmilyen történelmi tudással és logikával nem rendelkeznek.

Van tehát új kocsisunk a régi szekérhez. Megmaradt az összeférhetetlen primitív, proli házmester szellemiségű ellenzék, amely lefizethető, amely felhasználható, és amelynek a nemzet és a haza fogalma semmit nem mond, jelent. Nem leányálom ma, Magyarországon tisztességes politikusnak lenni, mert a parlamenti és a civil bolondház bizony nem könnyen kezelhető úgy, hogy az ápolók között is van olyan hülye, akiknek a kezelését még a boldog emlékű Frim Jakab, a Magyar Királyi Hülyenevelő Intézet alapító igazgatója sem vállalta volna el. Azonban, megmozdult valami a tömegekben, s legyenek bár megszorítások, legyen nehezebb az élet, az ország mentése mindennél fontosabb – kétmillió embernek. Mindössze egy baj, egy erkölcsi probléma nem engedi nyugodni a magyar társadalom tisztességes felét: – miért nem büntetik meg azokat, akik miatt ma megszorítások vannak, akik miatt gyermekek éheznek, cukorbetegek fizetnek hatalmas összegeket betegségük szinten tartásáért, iskolák zárnak be, bénákat állítanak embertelen ócska, másra nem képes orvosok a munkaképesek sorába, öregek maradnak gyógyszer nélkül, s akik miatt nincs iparunk, és az ország lakosságának nagy része bizonytalan jövő előtt áll… etc. Ha e bajokért a felelősök vagyonelkobzása és büntetése megtörténnék, akkor még tisztább szívvel, és nyugodtabb lélekkel venne részt a nemzet tisztességes része a kommunista-liberális politika által lerombolt haza újjáépítésében, s nem érezné úgy lelke mélyén senki, hogy „kissé” igazságtalan mindaz, ami ma Magyarországon a magyar állampolgárokkal történik…

Stoffán György – Európai Idő, Sepsiszentgyörgy

Nemzeti InternetFigyelő


Szomorú valóság (képekben)

2012. május 14., hétfő - 11:23
Kattints ide a diavetítéshez.

Nemzeti InternetFigyelő


Új kocsis, régi szekér… (NIF kommentárokkal)

2012. május 14., hétfő - 11:16

Áder János elnök letette az esküt, megtörtént a beiktatás. A liberálisok, a kommunisták és a Jobbik persze ellenezte az új elnök személyét. Mit is tehetnének mást, hiszen egy helyről kapják a parancsokat. Lassan-lassan teljesen összeolvad a három ellenzéki szerveződés. Különböző szlogenekkel ugyan, de egyet akarnak. Magyarország teljes lehetetlenné tételét mind a hazai, mind a nemzetközi politikai küzdőtéren.

Átadni a világkormánynak azt a maradék országocskát, amelyet a nemzetközi liberalizmus 1920-ban darabjaira szaggatott. A folyamat az EU-ban és a magyarországi ellenzéki politizálásban válik napjaikban is állandóvá, hiszen amikor az EU parlamentjében és a budapesti Parlamentben ostorozzák a kormányt és annak intézkedéseit, nem tesznek mást, mint a nemzeti elkötelezettséget, a magyarságot, a magyar nemzet értékeit köpködik, tapossák és járatják le. Nem a kormányról van szó, nem a Fideszről, hanem a magyarságról, a keresztény államról (bocsánat, de a kormány nem azonos a nemzettel. Annak szidalmazása – joggal! – nem jelenti a nemzet szidását! – NIF szerk. megj.), amelyet immár több mint száz éve akarnak megsemmisíteni azok, akiknek útjában van egy évezredes Kárpát-medencei léttel és sok ezer éves múlttal rendelkező nemzet…

Az EU szocialista és liberális vezetése azonban nem csak Magyarország, hanem az egész európai kultúra megsemmisítésére, az európai népek kiszolgáltatottá tételére törekszik, s közben rémülten látja, hogy Magyarország ellenáll ennek a megsemmisítő próbálkozásnak, sőt mintát szolgáltat a többi nem hazaárulók által vezetett európai országnak. Ezért kellett megbuktatni a volt államelnököt, ezért hazudoznak kórusban a magyar adófizetők pénzéből élő „magyar” MSZP-s és liberális EU-képviselők, s ennek érdekében küldözgetik vádaskodó és hazaáruló leveleiket különböző nemzetközi liberális és szocialista szervezeteknek a magyarországi MSZP-s és liberális bajkeverők, akiknek intelligenciája majdnem felér egy marék káposztalepke intelligenciájával.

Az MSZP a megszokott aljaskodással és hazudozással jár el, amit a nemzetközi politikai életben kiismertek már, s emiatt szép lassan hiteltelenné is vált ez a szemrebbenés nélkül hazudozó csőcselék (mégis őket támogatják!!! – NIF szerk. megj.). A liberálisok súlytalan, önhitt és szintén a proli házmester szintjén lévő képződmény, ám sokat tud ártani kulturáltnak és megfontoltnak álcázott rágalmaival, ostoba elképzeléseinek nyilvánosságra hozatalával. A Gyurcsány féle DK, a maga bárdolatlanságával, az udvari bolond szerepét vállalta fel, ám pünkösdi királysága idejekorán lejárt, hiszen az ország hazugságpolitikusának diplomája súlyosabb ügyre enged következtetni, mint a Gyurcsány által is felfújt Schmitt „plágium”. Hiszen, amíg Schmitt nem plagizált (ezt azért durva lenne kijelenteni, mert igenis, kiderült, hogy Schmitt is lopott! – NIF szerk. megj.) addig feltételezhető, hogy Gyurcsány másnak a dolgozatát adta be, s kapott annak köszönhetően diplomát. Bizonyosat azonban még senki nem tud, mert Gyurcsány ügyében valami miatt senki nem intézkedik (ez az állítólag nemzeti kormánynak is feladata lenne! – NIF szerk. megj.). A liberális és kommunista lapok nem írnak erről az esetről, a liberális nyikhajok nem mennek sátorozni a Gyurcsány-villához, a kommunista csőcselék nem hangoskodik, és nem vonul táblákkal az utcára. Az ügy pikantériája, hogy a Jobbik sem vezényli az utcára a párton belül söpredék-támogatóknak nevezett tömegeit Gyurcsány miatt, azonban a kormány ellen ostoba és fantáziátlan megnevezésű (Magyar Élet Menete – plagizálva a másik ilyen nevű felvonulást) demonstrációt tartott. (Talán fontosabb a ripacs dolgozatánál az a tény, hogy napról napra növekszik nyomorunk, s már ott tartunk, hogy átlag családok is éheznek olykor-olykor! – NIF szerk. megj.)

Egy tőről fakadó magyarországi ellenzékünk tehát egyként folytatja a trianoni hadműveletet Magyarország ellen (a kormány pedig javítja életkörülményeinket? Miért nem érzik ezt a tömegek? – NIF szerk.). S ebben a folytatásban a legszomorúbb a Jobbik magatartása, hiszen a Jobbik nemzeti színekben rugdossa Magyarországot és járatja le a nemzeti elkötelezettséget ország-világ előtt (miben nyilvánul meg a kormány nemzeti jellege, ha a népnek egyre lehetetlenebb a megélhetése, nő a nyomor, a munkanélküliség, nőnek a terhek!??? Abban, hogy Orbán úr azt mondja? Az kevés! Nekünk is éreznünk kellene az életünkben! Húsz éve mást sem hallunk, mint szép szavakat! Ebből mára elég lett! – NIF szerk. megj.). Az állandó kormányellenesség alapot szolgáltat a kommunista és liberális támadásoknak (ne adjon okot a kormány, hogy ellene lépjenek fel az emberek, és akkor nincs miről beszélni! Csakhogy a naponta kivetett újabb és újabb adók nem arról beszélnek, hogy a kormány értünk dolgozik! – NIF szerk. megj.), hiszen mondhatják, hogy lám, még a jobboldaliak is támadják a kormányt (hogy miért, arról nem esik szó – Dehogy nem! Világosan meg lett mondva, elég a megszorításokból! Vagy mi szorongatjuk meg a képviselő és miniszter urak golyóit! – NIF szerk. megj.). A „ha kell, ha nem” zsidózás és a felszínes történelemtudást bizonyító ostoba megnyilvánulások Magyarországon gyűlöletet, nemzetközi szinten pedig Magyarország elítélését, rossz megítélését vonják maguk után. A Jobbikkal azonosítják ellenségeink a nemzetben gondolkodó magyarságot, s ma már ott tartunk, hogy az EU-ban – ahol „magyar” képviselői támogatással mindenért büntetik Magyarországot, a Fideszt is szélsőjobboldali pártnak tartják, és ekként kezelik. A Jobbik tehát a legártalmasabb politikai „erő” a mai magyar politikai életben. (Nem a kormány? Mi pedig így látjuk! – NIF szerk. megj.)

A Fidesz is olykor (??? Nem túl elnéző a szerző a liberális múltban gyökerező, kommunistákkal és ügynökökkel teli zsúfolt FIDESZ iránt? – NIF szerk. megj.) mellényúl. Az egri eset, amelyről szó van: egy hangfelvétel, amelyen az hallatszik, hogy éppen lezsidózzák Székhelyi József színészt, a Himnusz meggyalázása miatt (miért, nem igaz, hogy zsidó, és hogy gyalázta a Himnuszt? Vagy neki ezt is el kell nézni? Ráadásul egy ócska bolsevik is! – NIF szerk. megj.). Ez pedig nem tett jót a Fidesznek, és újra alapot adott a liberális, és egykori munkásőr vezette, máig kommunista beállítottságú magyarellenes zsidó szervezetnek a támadásra. Nem arról beszélt a két hülye egri Fideszes, hogy Székhelyi nem kell a városi ünnepségre, mert aki a magyar Himnuszt gúnyolja, nem érdemes arra, hogy Eger hős városában fellépjen, hanem jött a beteges és meggondolatlan zsidózás. Pedig jól tudják, hogy ellenségeinknek ez a vesszőparipája, mert a zsidózással lehet bizonyítani a magyarság fasiszta voltát (elhiszi a szerző, és egyetért azzal, hogy a magyarság fasiszta? Na, ez csak a nemzetgyalázás igazán! A szerzőnek ez ellen kellene a legjobban tiltakoznia! – NIF szerk. megj.), és lelki beállítottságát. Az egri hülyék, amolyan jobbikos módon beletrafáltak a viszonylagos, Fideszt végre körülvevő csendbe (szép langyos csend! De jó! – NIF). A Jobbik és holdudvara pedig ebbe az egri, szájukat tartani nem tudó Fideszes „antipolitikusok” által kialakított ténybe kapaszkodva újra zsidózhattak egy jót, zsigeri (parancsvégrehajtó) „gyűlölettel” . Erre a kommunista zsidószervezet is nagyobbra tátotta a száját… és egymást srófolva így vált ismét országos és nemzetközi botránnyá a mindkét oldalon szunnyadó gyűlöletből fakadó cirkusz, amelyért egyedül egy valaki, a Himnuszt gyalázó Székhelyi József a bűnös. És nem azért mert zsidó, hanem mert egyszerűen hülye és pofátlan liberális. A politikai élet tehát minden oldalon olyan, mint egy pszichiátria zárt osztálya.

Végül a Horthy-szobor állítása jut eszembe, amikor rövid összefoglalómmal fárasztom a Kedves Olvasót. Már van Horthy mellszobor Magyarországon, de egészalakost csak most állítanak. No, erre is hatalmas felhördülés volt Magyarországon. (És kit érdekel? Nem tehetünk azt Hazánkban, ami nekünk tetszik, legalább ilyen esetben? Mindenhez engedélyt kellene kérni a globalista maffiától? Ez csak a talpnyaló meghunyászkodás! – NIF szerk.) Volt a Kormányzó Úr fasisztától kezdve minden, ami nem tisztességéről tanúskodik (ezt komolyan gondolja a szerző? Akkor igen nagy gond van a józan ítélőképességével! Jó, később ezt megmagyarázza, de ilyen mondatot így le sem szabadna írni., ha nem teszi hozzá a végén rögtön, hogy: a balliberálisok véleménye szerint.– NIF szerk. megj.). A kommunista és liberális megítélés úgy beleívódott a mai primitív társadalmi rétegbe, hogy attól elszakadniuk nehezebb, mint még egyszer megszületniük. A 20. század legnagyobb magyar politikusa és kormányzója ugyanis nem követett el semmi olyan cselekedetet, amely embertelen, nemzetellenes vagy hazaárulás-gyanús lett volna. A szocialista moszkoviták 1919-es hazaáruló és értékromboló lázadása és gyilkosságsorozata után hatalomra kerülő politikus minden erejével azon volt, hogy Magyarországot újraegyesítse, történelmi határait egyszer és mindenkorra megerősítse. Ez a cél vezette egy olyan korban, amely kor éppen annyira volt kiszámítható, mint a mai. Akkor is politikának hívták azt, amit ma is annak neveznek, s akkor is többnyire olyanok kerültek Európában a politikusi székekbe, mint ma. A minősítést ez esetben inkább elhagyom. Semmivel sem volt rosszabb a helyzet a mainál. Az üldözötteket mentő, a hazát szolgáló kormányzó Európával és a német birodalommal is szemben igyekezett lehetőségeihez mérten politizálni, amit az bizonyít a legjobban, hogy a mai hőbörgők véleményével szemben Nürnbergben más véleménnyel voltak Magyarország vezetőjéről. Azt is elfelejtik, hogy Rákosi Mátyás és Szálasi Ferenc is börtönbe került, mert Horthy Miklós szélsőséges, magyarellenes politikát nem tűrt sem jobbról, sem balról. Sokszor mosolyt fakasztó tehát, amikor a Jobbik igen „balul” Horthyt és kora nagy magyarjait állítja be úgy, mintha ezek az emberek ma Vona, Novák és bandájának tagjai lennének, lehetnének… Horthy 1938-as és 40-es honvisszaszerző útjai a 20. század legnagyobb eseményei közé tartoznak. A Kormányzó ekkor azoknak is tisztességes és jogaikat tiszteletben tartó életet ajánlott és ígért, akik 1920-tól magyarok ezreit ölték és kínozták meg. Horthynak tehát jár a tisztelet, a szobor, az emléktábla. Horthynak jár, hogy fiataljaink ismerjék életművét és a történészek is végre az igazat írják le, s ne köntörfalazzanak, s ne kerülgessék a történelmi forró kását. Mondják ki világosan, hogy Horthy ma is példaképe kell legyen minden hazai és Kárpát-medencei magyar politikusnak. Azok pedig, akik Szálasit éppen úgy dicsérik és állítják példaképnek, mint a Kormányzót, vagy bolondok, vagy egyszerűen primitívek, akik semmilyen történelmi tudással és logikával nem rendelkeznek.

Van tehát új kocsisunk a régi szekérhez. Megmaradt az összeférhetetlen primitív, proli házmester szellemiségű ellenzék, amely lefizethető, amely felhasználható, és amelynek a nemzet és a haza fogalma semmit nem mond, jelent. Nem leányálom ma, Magyarországon tisztességes politikusnak lenni, mert a parlamenti és a civil bolondház bizony nem könnyen kezelhető úgy, hogy az ápolók között is van olyan hülye, akiknek a kezelését még a boldog emlékű Frim Jakab, a Magyar Királyi Hülyenevelő Intézet alapító igazgatója sem vállalta volna el. Azonban, megmozdult valami a tömegekben, s legyenek bár megszorítások, legyen nehezebb az élet, az ország mentése mindennél fontosabb – kétmillió embernek. Mindössze egy baj, egy erkölcsi probléma nem engedi nyugodni a magyar társadalom tisztességes felét: – miért nem büntetik meg azokat, akik miatt ma megszorítások vannak, akik miatt gyermekek éheznek, cukorbetegek fizetnek hatalmas összegeket betegségük szinten tartásáért, iskolák zárnak be, bénákat állítanak embertelen ócska, másra nem képes orvosok a munkaképesek sorába, öregek maradnak gyógyszer nélkül, s akik miatt nincs iparunk, és az ország lakosságának nagy része bizonytalan jövő előtt áll… etc (a válasz egyszerű: akkor magukat is büntetni kellene! – NIF szerk. megj.). Ha e bajokért a felelősök vagyonelkobzása és büntetése megtörténnék, akkor még tisztább szívvel, és nyugodtabb lélekkel venne részt a nemzet tisztességes része a kommunista-liberális politika által lerombolt haza újjáépítésében, s nem érezné úgy lelke mélyén senki, hogy „kissé” igazságtalan mindaz, ami ma Magyarországon a magyar állampolgárokkal történik… (kissé? Ugye viccel? Égbekiáltó. Főleg az az arcátlanság, ahogy a FIDESZ leköpi és semmibe veszi saját választási ígéreteit, és épp úgy a globalisták kegyeit keresi, mint elődei – egy kis „nemzeti szabadságharc” mázzal bekenve! De a lényeg nem változott. Ma Magyarországon csak a magyar élhet rosszabbul, és azon verik el a port! Csak a magyar üldözendő, és senki nem áll ki mellettünk <a szólamok szintjét leszámítva>, kivéve a JOBBIK – NIF szerk. megj.)

Stoffán György – Európai Idő

Nemzeti InternetFigyelő


Amit Morvai Krisztina elmondott a Magyar Élet Menetén

2012. május 14., hétfő - 09:40

Morvai Krisztina beszéde az mszp székháznál

Nemzeti InternetFigyelő


Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó szobrának avatása Kerekiben

2012. május 14., hétfő - 01:09

Ma végre, hosszú történelmi késéssel, sor került a Kormányzó szoboravatására a Somogy megyei Kereki településen.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A Kormányzó úr közel életnagyságú szobrának adott helyet a helyi közösség, a helyi önkormányzat képviselő testületének egységes döntése nyomán, magát a teret is a Kormányzóról elnevezve. A legfőbb ideje volt, hogy a széles körben végzett valós történelmi ismereteket terjesztő munka eredményeként végre sor kerüljön erre a régen aktuális szoboravatására…

A Kormányzóról elsőként Páty településen neveztek el utcát, majd Gyömrőn teret és most végre ismét, harmadikként, Kerekiben is a róla elnevezett téren avathatott fel az ország minden részéből érkezett tisztelgő közönség a Kormányzó történelmi tettei emlékére elsőnek szobrot.

Hírek szerint az ország számos részében készülnek már szoboravatásokra a Kormányzó emléke és tettei előtt tisztelegve. Nincs kétségem afelől, hogy hamarosan megkezdődik a szoboravatás elleni gyűlölet hullám és annak testet öltött cselekményei, mint ahogy egyik televízió adásában üzent egy magát közszereplővé avanzsált gyűlölködő, azzal fenyegetőzve,hogy vörös festékkel  önti le a szerinte “fasiszta” kormányzó szobrát.

De hiába a várható gyűlölet hullám, a történelem igazságai megállíthatatlanok, és hiába való a sok évtizedes rágalom hadjárat a Kormányzó ellen, a történelem nem felejt.

Reiner Péter

Képgaléria:

Kattints ide a diavetítéshez.

Nemzeti InternetFigyelő


Korlátlan erkölcstelenség

2012. május 13., vasárnap - 15:59

Avagy: Itt soha nem fog változni semmi, a posvány nagy úr

Somogyi Hírlap Siótour: üzletelés, banki trükkök és a rejtélyes politikai erő” című, mellékletben olvasható írás (“Somogy Online cikk a Siotour ügyről” címmel – NIF szerk.) a jelenleg Kaposvári Törvényszéken folyamatban lévő, 2,5 milliárd forint és kamatai iránti SCD elleni peres eljárás kapcsán közli azt, hogy kötbérigény címén Veszprém megye is követel, majd az újság előbb a Gyurcsány Ferenc által 2008-ban miniszteri posztba helyezett, miniszteri kinevezéséig 2002-től a Siótour igazgatósági elnökeként tevékenykedő, hosszú ideig Somogy Megyei Közgyűlés elnökeként ismert Dr. Gyenesei Istvánt, majd ez után a Somogy Megyei Közgyűlés alelnökeként, illetve a Siótour felügyelőbizottsága elnökeként tevékenykedő Dr. Gruber Attila országgyűlési és siófoki önkormányzati képviselőt is kérdezte az üggyel kapcsolatosan.

—————————–

Mint köztudott, tehát azzal az üggyel foglalkozik az újság,

mely ügynél 2004. június 2-án az ÁPV Rt. Igazgatóságának elnöke – Mészáros Tamás – eladó képviselőjeként, valamint Jászai Gellért, egy 20 millió forint alaptőkével rendelkező cég – SCD Balaton Holding – vezérigazgatója vevő képviselőjeként a Siotour részvényeinek több mint 99 %-a 3,1 milliárd forintos vételáron úgy került elidegenítésre, hogy a vételárnak 2,5 milliárd forintnyi részét a vevő az akkor hatályos törvényt megszegve OTP kölcsönből fizette ki röviddel a szerződés aláírása után,…

mely ügynél, a részvénytársaság – Siotour – tulajdonában  a részvényszerzés idején olyan 1,5 millió m2 balatonparti telekterület és 52.000 m2 üdülőterület volt 22 db. Campingben, valamint üdülőházakban, melynek értékét a részvényszerzési időpontjában hozott hasonló adottságú szántódi ingatlanra vonatkozó VATI értékelésből kiindulva legalább 62 milliárd forintban reális megjelölni.

mely üggyel kapcsolatosan a szerzést követően másfél év múlva Dr. Gruber Attila a mellékletben látható „Fejük a vályuban” című (“Dr. Léhmann György nyílt levele Orbán Viktorhoz („Fejük a vályúban”)” címmel – NIF szerk.), egyébként Dr. Orbán Viktornak címzett és azóta is megválaszolatlan levelem szerint a Heti Világgazdaságnak ekként nyilatkozott: 

„a Heti Világgazdaság 2005. december 3-i számában megjelent „Merre folyik a Balaton” című írásból Dr. Gruber Attila országgyűlési képviselőnek tulajdonított mondatokat:

„A Balaton törvény elvileg megnehezíti az ügyeskedést az ingatlanokkal, amikor a kempingek területét mindössze 8 százalékban engedi beépíteni. Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága ugyanakkor a közelmúltban kezdeményezte a jogszabály ezen passzusának elfogadását. A négypárti konszenzussal támogatott tervezet szerint a beépíthetőség 25 százalékosra emelkedne erősítette meg a HVG értesülését Gruber Attila, Siófok országgyűlési képviselője, a parlamenti bizottság tagja. Elmondta, hogy a javaslat mögött egyfelől az SCD korrekt, nyílt lobbytevékenysége, másfelől az a felismerés áll, hogy egyre csökken a sátorozó kempingezés iránti kereslet a magyar turisztikai piacon.”

Ezt a közlést Dr. Gruber Attila országgyűlési képviselő részéről iratom 2. részében tett megállapításaim alapján annyira etikátlannak tartom, hogy a jövőben soha nem fogom kifogásolni, ha nem szólal meg országgyűlési képviselőként. Hallgatásának csak örülni fogok, hallgatásából csak haszna lehet szerintem hazánknak.

Nem kétséges előttem ismert tevékenysége alapján, hogy amennyiben Dr. Gruber Attila független jelöltként indult volna, úgy szűkebb rokonságán kívül más szavazatra nem számíthatott volna a választások során. Ezért érzem felelősnek közéleti magatartásának elfogadhatatlanságáért azt a pártot, melynek neve alatt megválasztása mégis megtörténhetett. Csak abban szeretnék bízni, hogy több ilyen magatartású képviselő a magyar parlamentbe nem kerül.”

Mely üggyel kapcsolatosan a szerződés előkészítésének időszakában pénzügyminiszterként tevékenykedő László Csaba később olyan cégnél vállalt munkát, mely közvetlenül az SCD felé végzett tevékenységet, Dr. Medgyessy Péter miniszterelnök a Siotournak részvényeladáskor még tulajdonában volt egyik ingatlanának megosztása során Zamárdi Kilátó u-ban, míg Dr. Gruber Attila évekkel később Siófokon az SCD által létesített Balaton parti házban jutott ingatlanhoz.

——————————–

És akkor nézzük meg azt, hogy mit nyilatkozott Dr. Gyenesei István az ujságnak:

Utólag is meggyőződésem, hogy a legjobb időben és a legkedvezőbb áron értékesítettük a Siotour-részvényeinket – mondta Gyenesei István, aki a részvényeladáskor a Somogy megyei közgyűlés elnöke volt, s mint aki a „siotouros időkben” a leghosszabb ideig vezette a megyét, most összegyűjtötte számunkra az értékesítéssel kapcsolatos adatokat. Gyenesei előre bocsátotta: véleménye szerint ahogyan 2001-ben a részvényeket megvásárló OTP-t arra kényszerítették politikai erők, hogy adja át a csomagot az államot képviselőMagyar Fejlesztési Banknak, ugyanúgy most az SCD-t is hasonló erők bírhatták rá az eladásra.

Az 1947-ben alakult, majd megyei tanácsi, később megyei önkormányzati idegenforgalmi hivatalként működő Siotour 1992-ben alakult jogtechnikai okok miatt előbb kft.-vé, majd Rt.-vé, egymilliárd forintos alaptőkével. E megoldást – kutatta ki a papírokból Gyenesei István – Balázs Árpád jelenlegi siófoki polgármester javasolta, aki akkor a Siotour jogásza volt. Országosan is egyedülálló módon a Siotour-telephellyel rendelkező települések 18 százaléknyi részvényt kaptak. A megyei önkormányzat tulajdonosi aránya 55 százalék lett (Zala és Veszprém megyében a megyei önkormányzat száz százaléknyi tulajdonra tartott igényt a Zalatourból és a Balatontouristból).

Bank, kamat, fejlesztési forrás, felélés: ez lett az 1,6 milliárdból A Siotour-részvényekért befolyt összeg bankba került, ezt követően betéti kamatok 360 millió forinttal növelték a megyei önkormányzat bevételeit. Összesen 480 millió forintot a kisvárosi önkormányzatok mindegyike és Csokonyavisonta nagyközség kapott fejlesztési forrásként és támogatásként azzal a feltétellel, hogy saját erejükkel és pályázati úton szerzett forrással kiegészítve legalább megháromszorozzák azt, 616 millió forint pedig a megye pályázati önerejeként lett felhasználva. A megmaradt Siotour-pénzt az elmúlt években „felélte” az anyagilag egyre nehezebb helyzetbe kerülő megye, a kempingek pedig ma is arra várnak, hogy valaki, valamikor beváltása a fejlesztési ígéreteket, amihez nem kis segítség képpen kormánypárt és ellenzék ritkaságszámba menő együtt szavazása révén még a beépíthetőségi korlátozásokat is enyhítette néhány éve a parlament…

Dr. Gyenesei Istvántól eltérően az értékbecslési alapismereteket felhasználva és utólag is tudva azt, hogy akár veszteséges cég esetén is a  részvények forgalmi értékét az üzletrészek értékéhez hasonlóan vagyonértékelés szabályai szerint kell a tényleges forgalmi értéket meghatározni akként, hogy a cég teljes, ingó és ingatlan vagyontárgyakból álló vagyonának értékéből le kell vonni a cég tartozását, arra kell gondoljak, hogy agrárközgazdász képzettségű Dr. Gyenesei István vagy Gyurcsány Ferenchez hasonlón szerezte diplomáját régi KISZ-es múltjára tekintettel, vagy valamilyen személyes érdek vezérli őt akkor, amikor még mindig igyekszek becsapni az embereket azáltal, hogy a 62 milliárd forint értékkel bíró vagyonnal rendelkező részvénytársasság részvényeinek több mint 99 %-.nyi részének eladása utáni alig több mint 3 milliárd forinti vételár reális volt 1995. júniusában – még mindig állítja. 

——————————————- 

És akkor térjünk rá Dr. Gruber Attilának a cikkben megjelenő nyilatkozatára is:

„Üzletelésre, banki trükkökre kellettek csak a kempingek

Ha hibáztunk Siotour-ügyben, akkor ez ott fogható meg leginkább, hogy naivan nem gondoltunk rá: befektetők csupán csak üzletként tekintenek a cégre, a kempingekre, esetleg banki tranzakciós trükkjeikhez kívánják felhasználni – mondta Gruber Attila fideszes országgyűlési képviselő, aki anno megyei közgyűlési alelnökként, s néhány évig a Siotour felügyelőbizottsági elnökeként is rálátott a folyamatokra. 

Megkeresésünkre most, visszatekintve a Siotour-történetre, úgy vélte: sajnálatos, hogy egy nagy múltú cég így végezte. – Meglepetésként ért bennünket a megyei önkormányzatban, amikor megjelentek a háttérben a politikai-gazdasági érdekkörök. 

A települési önkormányzatok titokban sorra megszabadultak Siotour-értékpapírjaiktól, így amikor a megye is „piaci alapon” értékesítette a céget, bent voltak már tulajdonosként ezek a befektetői körök. Azt hittük, egy befektető is működtetni akarja a kempingeket, maradnak tehát munkahelyek, lesz adóbevétel és turista is. Ehhez képest látjuk, mi lett a vége… 

Érti-e ezt a zagyvaságot valaki?

Eszerint ugyanis Dr. Gruber Attila Sióotour felügyelőbizottsági volt elnök vallomása szerint azért hibázott, mert többedmagával naivság okából 2005. június 2-i szerződést megelőzően, mert nem gondolt banki  tranzakciókra a vevő részéről, majd több mint egy évvel meggondolatlansága folytán a Siotour részvények eladása után azért lobbizott pártállástól függetlenül, hogy a beépíthetőségi arány az SCD –hez került korábbi Siotour ingatlanvagyonánál növekedjen.

Még mindig meggondolatlanság okából.

————————–

Kedves Dr. Gruber Attila országgyűlési képviselő Úr!

Vajon nem kellene-e időben közzétenni azt a szerződést, amivel Ön megszerezte a Siotour részvényeladása után SCD által felépített lakóingatlanban lévő lakóegységek adásvételi szerződését?

Tudja azért, mert a végén a fenti ismertetése alapján egy tisztességes  ember arra gondol, hogy Ön csak azért lobbizott az MSZP országgyűlési képviselőit is bevonva  a FIDESZ országgyűlési képviselőjeként eredménnyel a lakás szerzése érdekében, hogy a Medgyessy féle garnitúra által biztosított 60 milliárd forintnál nagyobb haszonhoz jusson az SCD.

Illetve arra gondol az ember, hogy ezáltal az Ön számára juttatott lakóingatlannak SCD által felépített házból biztosított lakrészei tulajdonjogának szerzése és az SCD-nek 62 milliárdos értékű részvényérték helyetti 3,1 milliárdos szerzési érték között valamiféle összefüggésnek lenni kell.

————————————-

Egyébként most pedig hagyjuk ezt az egész gusztustalan, erkölcsiséget semmibe vevő és hasonló magatartás további következményeinek vizsgálatát.

Fogadjuk el azt, hogy az a nemzet, ahol ilyen értelmiségű alakok ki tudja milyen arányban döntenek a nemzet sorsa felett mint Dr. Gruber Attila, és hasonló, országgyűlési gombnyomogatásnál  igen-nemre szavazó társai, ott felesleges minden értelmes szó.

Hiszen a fülek úgyis süketek.

——————————-

Egyébként pedig meg tudja mondani valaki nekem azt, az újságcikkből kiindulva, hogy akkor, amikor az újságcikk szerint a következő hangzott el, hogy

„– Utólag is meggyőződésem, hogy a legjobb időben és a legkedvezőbb áron értékesítettük a Siotour-részvényeinket – mondta Gyenesei István, aki a részvényeladáskor a Somogy megyei közgyűlés elnöke volt, s mint aki a „siotouros időkben” a leghosszabb ideig vezette a megyét, most összegyűjtötte számunkra az értékesítéssel kapcsolatos adatokat. Gyenesei előre bocsátotta: véleménye szerint ahogyan 2001-ben a részvényeket megvásárló OTP-t arra kényszerítették politikai erők, hogy adja át a csomagot az államot képviselő Magyar Fejlesztési Banknak, ugyanúgy most az SCD-t is hasonló erők bírhatták rá az eladásra.” 

majd Dr. Gyenesei István az újságcikk szerint akként nyilatkozott, hogy 

„Az 1947-ben alakult, majd megyei tanácsi, később megyei önkormányzati idegenforgalmi hivatalként működő Siotour 1992-ben alakult jogtechnikai okok miatt előbb kft.-vé, majd Rt.-vé, egymilliárd forintos alaptőkével. E megoldást – kutatta ki a papírokból Gyenesei István – Balázs Árpádjelenlegi siófoki polgármester javasolta, aki akkor a Siotour jogásza volt.”

vajon miért nem indított a Magyar Állam képviseletében valaki nem 2 milliárd forint miatt, hanem 60 milliárd forint károkozás miatt Dr. Gyenesei István, Dr. Gruber Attila és társai ellen kártérítési peres eljárást”

Vajon miért nem tünt fel senkinek az, hogy az elévülési határidő szóba sem kerülhet az alábbi jogszabályhely alapján?: 

(2) Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül – a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a jogosult a lejárat után a teljesítésre halasztást adott.

Ugyanis akkor, ha Dr. Gyenesei Isván az ujságcikk szerint ki tudja milyen okból csak most vette elő azokat az iratait azt követően, hogy már 2008. óta semmi köze nem volt jogilag a Siotour-hoz, vajon miért nem hivatkozik a Magyar Állam a jelenleg Kaposvári Bíróságon arra, hogy kártérítés jogcimén Dr. Gyenesei István, Dr. Gruber Attila és társa elleni kártérítési 60 milliárd forint igénnyel fellép.

Hiszen a Dr. Gyenesei István által nem vitásan fentiek szerint eddig elrejtett bizonyítékok miatt szóba sem jöhetnek fenti jogszabályhely szerint ez elévülési problémák,..

———————————-

Maradjunk abban fenti ügyből, valamint üresfejű parlamenti képviselőink önző, erkölcstelen magatartásából kiindulva, hogy ez az egész maradék kis országunk egy humbug országgá vált napjainkra szerintem  szintén  nem vitásan…

Siófokon 2012. május 8. napján

Dr. Léhmann György 

Fontos mellékletek: 

  1. Dr. Léhmann György nyílt levele Orbán Viktorhoz („Fejük a vályúban”)
  2. Somogy Online cikk a Siotour ügyről

Nemzeti InternetFigyelő


VÉGRE!!! Végleg vége: megszűnik az RTL sikerműsora

2012. május 13., vasárnap - 14:06

a Heti Gennyes csapata

Bár gyakran megverte a hasonló időben futó Frizbit, állítólag túlságosan sokba kerül a csatornának a Heti Hetes. Ezért az 500. adással, jövő vasárnap végleg elbúcsúzik a műsor – értesült a Blikk.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

„Hivatalosan még nem mondták azt, hogy köszönjük, vége, de igen, én is úgy értesültem, hogy nincs tovább” – nyilatkozta a lapnak Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztő-producere. Hozzátette azt is, hogy valóban gazdasági (http://www.nlcafe.hu/sztarok/20120219/ujabb_megszoritasok_az_rtl-nel), és nem politikai döntés született. Számukra is intő jel volt az a téli időszak, amikor egy időre leálltak a műsorral. „Ha valaki úgy készül a születésnapjára, hogy tudja, az az utolsó, akkor nincs oka ünnepelésre” – folytatta…

Az utolsó két adáson a klasszikus csapat, Bajor Imre, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Jáksó László, Hajdú Steve, Hajós András és Farkasházy Tivadar szerepel majd. „Hogy ténylegesen vége, azt most, magától hallom először. Sejtéseim persze voltak, egy-egy elejtett félmondat már erre utalt. 13 éven át ültünk egymás mellett a stúdióban a kollégákkal, együtt öregedtünk, szép volt, de bizonyos dolgokat el kell tudni engedni” – mondta Gálvölgyi János.

Forrás: Nők Lapja Cafe

Éppen itt az ideje, hogy ez a szennyműsor lekerüljön a képernyőről. Évek óta bolsevik-liberális ripacsok idétlenkedtek a nézőknek, egymással jól elszórakozva, valódi humor nélkül, és mérgezték a nézők lelkét liberális sületlenségeikkel, hazugságaikkal. Ráadásul hatalmas gázsikat tettek zsebre csapnivaló, silány ökörködésükért. Miközben a nézők, akiket szórakoztatniuk kellett volna, ennek töredékéért végeznek kemény munkát, egész nap. Annyi pénzért, amennyit ezek a kiégett ripacsok kaptak, bárki elröhögcsélné az időt, s valószínűleg még humorosat is mondanának! Végre, vége a Heti Gennyesnek (vagy inkább Heti Tetves?)! (Híradmin – NIF)

Nemzeti InternetFigyelő


Kell egy kis nevetés: Édes, szépséges anyanyelvünk – a Magyar Tál család

2012. május 13., vasárnap - 13:38

Tudjátok, hogy hány tagja van a mi családunknak?

Először is itt van az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és mindent meg akarnak változtatni.

A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt. Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál, meg annak a testvére Lamen Tál várni akar vele még egy évet. Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi családunk pontosan olyan legyen, mint az összes többi…

A kényeskedő Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, GaranTál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbálnak elkábítani mindenkit.

De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál rokonunk például

kifejezetten segítőkészen, intézi az ügyes-bajos családi ügyeket. Ros Tál és Szelek Tál viszont már nem mindenben vesznek részt szívesen. A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani, csak az a zsugori öccse, Limi Tál folyton igyekszik visszafogni adakozó kedvét. A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a családot különféle rendezvényeken. Az elkötelezett Agi Tál nővérem élen jár a meggyőzésben, de Reflek Tál igyekszik folyton ellentmondani neki.

Medi Tálhoz bármikor fordulhatunk átgondolt és megnyugtató tanácsokért.

Szalu Tál unokaöcsém éppen katonaidejét tölti a hadseregben. Bevásárolni Kós Tál nagynéném szokott a piacon, mert ő mindig tudja, hogy mi mennyibe kerül, és általában Lici Tál is elkíséri, mert nagyon szeret alkudozni a kofákkal. A kitűnő hanggal megáldott Kán Tál folyton dalol, zenész fivére Trombi Tál pedig hangszeren kíséri (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel velük). Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk: két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál külföldre távozott, a kilencven éves

Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt. Őt az utolsó időkben már csak Ágy Tál vigasztalta.

Vidámságra és tanulságosságra is képes, szép Magyar anyanyelvünk.

Üdvüzlettel: Előad Tál

Nemzeti InternetFigyelő


Rokkantak – a kormány nem tárgyal, hanem csalással és hisztériakeltéssel vádol

2012. május 12., szombat - 17:22

rokkant

A kormány nem hajlandó a rokkantakkal tárgyalni a tavaly év végi rokkant ellátási törvény visszavonásáról, és az új komplex minősítési rendszer felülvizsgálásáról – tudatta a Magyar Szociális Fórum szombaton.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Az MSZF Orbán Viktor miniszterelnöknek az érdemi tárgyalásokra vonatkozóan küldött május 4-i levelére nem érkezett pozitív válasz a kormánytól, helyette a rokkantak emberi jogait sértő nyilatkozatok hangoztak el – fűzte hozzá a rokkantak jogos követeléseit felkaroló Szociális Fórum.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal „hisztériakeltéssel” vádolta meg a rokkantak képviselőit, amikor adatokat és tényeket tártak a közvélemény elé arról, hogy súlyosan beteg embereket minősítettek gyógyulttá, illetve kevésbé rokkanttá, embereket kergettek a halálba azzal, hogy rehabilitálhatónak ítélték őket, és elvették tőlük rokkant nyugdíjukat. Kirívó esetként említették annak a zirci leszázalékoltnak az esetét, aki a veszprémi nyugdíjintézet ügyintézője előtt szíven döfte magát, mert megfosztották rokkant nyugdíjától, és helyette 28500 Ft szociális járulékban akarták részesíteni…

A rokkant társadalom felháborítónak tartja a kormány azzal kapcsolatos indoklását, hogy az új felülvizsgálati rendszer a csalások miatt vált szükségessé, a betegek rehabilitálása pedig saját érdekükben történik, hiszen „munka teszi az embert”. A rokkantságukat megvásárló csalók helyénvaló kiszűrése nem jelentheti 400 ezer rokkant azonosítását a visszaélő kisebbséggel. Rehabilitálni pedig csak azt az embert lehet, akit vissza is lehet helyezni a rokkant státusba, ha kiderül róla, hogy mégsem tud megfelelni munkafeladatának – állítják. Az utóbbival kapcsolatban ugyanis azt tapasztalják, hogy többektől elveszik a rokkant nyugdíjat, munkaképessé nyilvánítják őket, majd amikor kiderül róluk, hogy mégsem azok, nem kapják vissza rokkant nyugdíjukat, hanem addigi nyugdíjuknak csak a töredékét kaphatják rokkant járadékként. Az eljárás hátterében költségvetési megfontolások állnak – vélik nyilvánvalónak.

Az MSZF rokkantak véleményét idézi az eljárásról:

-          Szégyen, ami Magyarországon a betegek ellen folyik. Szerencsétlen betegek kontra milliárdos kommunikációs offenzíva. Nagyon etikus és keresztény küzdelem – írta egyikük.

-          14 éve vagyok rokkant két infarktussal, nyaki porckorong műtéttel, szívritmus zavarokkal, de nem sorolom tovább, pedig tudnám. Járadékot kapok, pedig rokkantnak kellene lennem. És most még csalónak is kell éreznem magamat – írta egy másik.

-          Tessék mondani, mit kap az orvos, aki úgy veszi el a rokkant életét, hogy munkaképessé nyilvánítja, pedig tudhatja, hogy ez végzetes lehet betegére nézve. Elfelejtenék az orvosi esküjüket?

-          Nyilvános eutanázia, amit művelnek, egyetlen munkahelyet sem tudtak ajánlani. Hogyan is tudtak volna, amikor hetente ötször kell orvoshoz mennem. Visszaminősítettek 47 százalékra, és kapok 41 ezer Forintot. A fűtésszezonban 45 ezer Ft a rezsim…

-          Ma kaptam meg a hivatalos határozatot: B1 kategória, rehabilitálható, bruttó 27 ezer. Velem született betegség miatt százalékoltak le. Csak a kormányt sajnálom, mert önök súlyosabb fogyatékosok nálunknál is, önök lelki fogyatékosok. Az orvosokról nem szólva, hiszen szemenszedett hazugságokat írtak a vizsgálati eredményembe.

-          Felháborítónak tartom, amit a kormány közeli média művel rokkant-ügyben! Úgy viselkednek, mintha bűnözőkkel állnának szemben, akik felett ítélkezhetnek.

-          Úgy érzem, kormányunk keresztülnéz rajtunk – írta egy további rokkant embertársunk.

A Magyar Szociális Fórum felhívta a figyelmet arra, hogy a rokkantak nem akarják annyiban hagyni az életüket és megélhetésüket semmibe vevő intézkedéseket. Készek ugyan tárgyalni, de ha a kormány nem mutat rá hajlandóságot, készek másra is életük védelmében.

TILTAKOZÁS – ROKKANTKÉRDÉS ÜGYBEN

( ECHO TV 2012.05.09.-én AGGÁLYOK című műsor miatt).

Tisztelt ECHO TV Vezetősége és Szerkesztősége!

Az „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport tiltakozik és visszautasítja

az ECHO TV (2012.05.09.-én) AGGÁLYOK című műsorában a rokkantakat ért vádakat.

Ilyen súlyos megnyilatkozások – nem is értjük – hogyan kerülhettek úgy adásba, hogy az

elhangzó állításokat, semmilyen hivatalos adatokkal nem támasztották alá?

Az adásukban elhangzott súlyos állítások miatt kérjük, hozzák nyilvánosságra azokat a

dokumentumokat, amelyek, az elhangzott állításaikat igazolják.

A rágalmazás miatt, a PTK. 78-79§. szerint helyreigazítást kérünk.

Az adásban elhangzott alábbiakat visszautasítjuk:

1./ „A szakértők szerint, a rászorulók jelentős része jogtalanul vette fel a juttatást”.

2./ „A rokkantsági nyugdíj január 1.-én szűnt meg. A módosításra a csalók miatt volt

szükség”. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egykori igazgatója azt mondja, a

jogosultak jelentős része megvásárolta a rokkantságot”.

3./Cser Ágnes nyilatkozata: „Sajnos, őszintén szembe kell nézni a tényekkel, hogy ebben

bizony kialakult egy üzletág, hogy egészséges embereket szép csöndesen rokkantosítottak”.

4./ „A vizsgálatok már megkezdődtek, de a visszaélők számáról még nem tudott adatot

közölni a NRSZH”.

Ezek a vádak hangzottak el az adásban.

Felháborítónak tartjuk és tiltakozunk az alábbiak miatt:

1./ Hogyan nevezheti magát hitelesnek az ECHO TV, ha – „légből kapott mendemondák

alapján” – olyan anyagot enged adásba, mely rendkívül súlyos és alaptalan vádakra épül, a

rokkantak többségét illetően.

2./ Miért állítják be tényként, hogy a rokkantak jelentős része csalással vásárolta meg a

juttatást, amikor erre vonatkozólag semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeztek?

3./ Ha a visszaélésekről sem a NRSZH-nak nincs adata, sem az ECHO TV birtokában nincs

ilyen statisztikai adat, akkor miért beszélnek tényként csalásokról, stb.?

4./ Még, a köztörvényes bűnözőt is megilleti az ártatlanság vélelme, amíg a bírósági ítélet ki

nem mondja, hogy bűnös.

Mindezek okán ragaszkodunk a helyreigazításhoz!

Magyarország, 2012. 05.10.

Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport

Email cím: sorstars2012@gmail.com

Forrás: Magyar Szociális Fórum

NIF kommentár:

Elképesztő ez a cinizmus és lelketlenség, amit a kormány megenged magának. Ez is bizonyítja, hogy ez nem a magyar emberek kormánya! Ami pedig az ECHO Tv-t illeti, tűrhetetlen ez a rágalmazó, nyalizó, a kormány kegyeit kereső viselkedés. Megérdemelnék, hogy rágalmazás, hazugság terjesztése és félretájékoztatás miatt feljelentsék őket. Jellemző a hatalom arroganciájára, hogy egy általuk vélelmezett vélemény alapján terjeszt valótlanságot, fogalmaz meg valótlan állításokat, és azokkal indokolja a népet sanyargató intézkedéseit! Az Orbán Viktor vezette kormány épp olyan pofátlanul hazudik és hallgat el valós adatokat, tényeket, mint tették ezt a bolsevik-liberálisok! Na, de nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a nemzeti színűre mázolt FIDESZ is liberálisként kezdte, és tele van (a kormánya is!) volt MSZMP tagokkal, sőt, feltehetően ügynökökkel is (ezt erősíti az a vehemencia, amivel leszavazták az ügynöklisták nyilvánosságra hozását!). Ez ma Magyarország, itt tart a hazai erkölcs és emberségesség! (NIF szerk.)

Nemzeti InternetFigyelő


Nigel Farage szerint tömeges tiltakozó megmozdulások várnak Európára

2012. május 12., szombat - 16:41

Nigel Farage, Európai Parlamenti képviselő felkavaró beszédet mondott az Európai Parlament május 9-i ülésén, arra figyelmeztetve, hogy az EU intézkedései a nemzeti szocializmus újjáéledéséhez vezethetnek, és ha semmi sem változik, a kontinensre tömeges felkelések várnak.

Az eurózónát a kommunizmus bukásához hasonlítva, Farage elmondta, hogy szerinte az EU Titanicja jéghegynek ütközött.

„Ez a gazdasági bukások, a tömeges munkanélküliség és lassú növekedés Európai Uniója, és ami a legrosszabb, az EU nem más, mint az euró gazdasági börtöne. Ez a helyzet óriási veszélyt jelent a kontinens számára,” mondta.

„Tömeges polgári felkelések várhatnak ránk, a teljes kétségbeesésbe taszított országokban akár forradalom is.”…

„Görögországban egy hete vasárnap mintha az 1932-es német választások megismétlődését láttuk volna. A politikai közép összeomlott és a szélső jobb és baloldal felemelkedett. Ez az egész projekt a nemzeti szocializmus újjászületését eredményezheti Európában.”

„Rossz irányba tartunk. Az eurózónát fel kell oszlatni, és felszabadítani a mediterrán országokat.”

Az angol független párt vezetője azzal a heves kijelentéssel zárta felszólalását, hogy a válság egyetlen megoldása az eurózóna rendezett feloszlatásában rejlik, majd az egységes valuta feladását követően vissza kell térni a kizárólag kereskedelmen alapuló Európához.

„Ezt nem tudjuk véghezvinni, ha fel kell felsorakozzunk e mögött a zászló mögött,” mondta Farage az EU zászlajára mutatva. „Nem tartozom hűséggel ennek a zászlónak és szerintem Európa legtöbb állampolgára sem.”

Farage nincs egyedül az iránti aggodalmában, hogy Európára tömeges megmozdulások várnak a kontinensen eluralkodó pénzügyi válság miatt.

Tavaly arról érkeztek hírek, hogy az angol kormány felszólította eurózónabeli nagykövetségeit, hogy készítsenek vészforgatókönyvet a brit állampolgárok hazatelepítésére az egységes valuta összeomlása esetére. A kormány szerint az euró összeomlása „csak idő kérdése,” írta a London Telegraph.

A brit kormány kérésére felvázolt forgatókönyv szerint előfordulhat, hogy a pénzügyi összeomlás eredményeként a bankszámlák nem lesznek elérhetők, így a pénzjegykiadó automaták sem jelentenének megoldást, aminek eredményeként tömeges megmozdulások alakulnának ki.

Tavaly decemberben Martin Dempsey tábornok aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy egy esetleges európai összeomlás az Egyesült Államokra nézve is súlyos következményekkel járhat.

Emil Boc, román miniszterelnök szerint a szigorú megszorítások egész országokat tehetnek tönkre.

Az elmúlt két év során számos tüntetéshullám söpört végig Franciaországon, Spanyolországon, Görögországon, Olaszországon és Nagy-Britannián.

A szélsőbaloldali Alexis Tsipras vezette mentőcsomag ellenes koalíció létrehozására irányuló görög kezdeményezés pedig akár az újabb megmozdulások előszele is lehet.

VIDEÓ (http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=hJ6_Ey_MJV4)

Kapcsolódó cikkek:

A DHS informátor szerint Amerika „kiterjedt polgárháborúra készül”

Miért költözik el James Cameron az Egyesült Államokból?

Soros erőszakos tüntetéseket és pénzügyi összeomlást jósol, kemény fellépéssel a kormánytól

2012: Mi vár ránk?

Forrás: Idők jelei

Nemzeti InternetFigyelő


Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes