Éves erdélyi magyar eseménynaptár készült

2012. február 22. - 15:10

Elkészült az erdélyi és csángóföldi magyar eseménynaptár, amelyben napi bontásban olvasható több mint 1500, 2012-ben már lezajlott vagy a következő hónapokban sorra kerülő rendezvény megnevezése, helyszíne, szervező intézménye és programfelelőse.

A 224 oldalas összeállítás elérhető és letölthető a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) honlapjáról (www.emke.ro).

Az eseménynaptár kiadója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárságának kulturális főosztálya, amelynek az adatgyűjtésben partnere volt a Communitas Alapítvány és az EMKE is.

A több mint másfélezer eseményt önkormányzatok, egyházak, alapítványok, egyesületek, ifjúsági szervezetek szervezik. A rendezvények témája pedig rendkívül változatos: közönségtalálkozók, előadások, koncertek, kiállítások, fesztiválok, a magyar nemzeti ünnepekről való megemlékezések.

A Kolozsváron kiadott naptárba a tavalyi eseményekről válogatott fényképek is helyet kaptak.

MTI - szebbjovo.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes