A Jobbik EP-választási programja

Magyarország a magyaroké! – közéleti szerepvállalásaink során ez az egyszerű és egyértelmű igazság vezérel bennünket, és ennek az igazságnak a szakmai kifejtésére vállalkoztunk, amikor programunk megírásáról döntöttünk.

Amit alább letölthet s kinyomtathat, egy hosszú és kemény munka gyümölcse. A dokumentum műfaja szerint a Jobbik EP-választásokra szóló programja, de számunkra annál jóval több. Miközben mindennapjainkat eluralta a kétségbeesés, miközben a parlamenti pártok bűnei miatt százezrek kerülnek a teljes létbizonytalanság sötétjébe, miközben a korrupció és a bűnözés burjánzik, mi, a Jobbik tagjai és szimpatizánsai úgy véljük, van mód a helyzet megváltoztatására. A sorok között és mögött ezért mindenhol ott van a magyarságba vetett hit, a feltámadás reménye és testvéreink, minden magyar ember iránt érzett szeretet.

A történelmi pillanat, amikor ezeket a sorokat papírra vetjük, egy sötét és átmeneti korszak. Egy megcsonkított nemzetet, egy, a történelmi alkotmányától megfosztott országot és egy fizikailag és lelkileg megnyomorított társadalmat gyűri éppen maga alá az egész világban zajló gazdasági válság. A kilábaláshoz teljes paradigmaváltásra van szükség. A globalizmussal szemben egy erős, aktív államra. A jelenlegi sztálinista alaptörvény helyett egy, a Szent Korona-tanra épülő új alkotmányra. A béna kacsa módjára vergődő liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára. A pusztító neoliberális elvek helyett a krisztusi tanítás egyetemes és időtálló értékrendjére. Az atomjaira hulló fogyasztói társadalom üressége helyett pedig életerős, környezettudatos, kis közösségek nemzetméretű hálózatára van szükség. A „Magyarország a magyaroké!” program ebből a felismerésből fogant.

A program minden kedves olvasójának tartalmas elmélyülést kívánok, a leendő Jobbik-képviselőknek pedig a leírtak kemény és határozott képviseletét! Annyian csinálták már rosszul, jöjjön és győzzön végre a Jobbik!

Szebb jövőt!

Vona Gábor

Megjegyzés:
Az egyelőre csak tízezer példányban kinyomtatott, 56 oldalas programot letöltheti (majd házilag is kinyomtathatja, fénymásolhatja) az alábbi linkre kattintva.

CsatolmányMéret
Jobbik-program2009EP.pdf593.05 KB
Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes