Magánbeszélgetésen fogadta Merkel az IMF vezérigazgatóját

2012. január 11. - 17:32

Angela Merkel német kancellár magánbeszélgetésen fogadta kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját, Christine Lagarde és Merkel eszmecseréjének tartalmáról a német kormány a találkozó jellege miatt nem ad részletes felvilágosítást - mondta Steffen Seibert kormányszóvivő szerdán Berlinben.

Előzőleg a dpa német hírügynökség azt jelentette, hogy a megbeszélésen Görögországról és Magyarországról is szót ejtettek. Steffen Seibert szerdán sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva csupán annyit mondott: "az egyik téma Görögország volt", és a német kormány úgy véli, hogy az IMF-re nagy szükség van a görög válság és a hasonló helyzetek kezelésében, mert a nemzetközi pénzügyi szervezet jelentős tapasztalatot szerzett ezen a területen.

Seibert hangsúlyozta: az IMF vezetője nem hivatalos látogatáson járt a kancellárnál. A találkozó informális jellegű volt, ezért a megbeszélés tartalmáról nem közölnek részleteket.

Hasonlóképpen fogalmazott az IMF is egy keddi közleményben, amelyben azt írták, hogy Lagarde a kancellár mellett más német tisztségviselőkkel, köztük Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel és Philipp Rösler gazdasági miniszterrel is találkozik Berlinben, szerdán pedig Párisban Nicolas Sarkozy francia elnökkel cserél eszmét, és ezeknek a megbeszéléseknek a tartalmáról nem adnak felvilágosítást.

Christine Lagarde Magyarország képviselőivel csütörtökön találkozik Washingtonban, az IMF székhelyén, ezt a washingtoni magyar nagykövetség közölte a hét elején. A hivatalos tárgyalások előkészítésére és az előzetes álláspontok egyeztetésére Washingtonba utazott delegációt Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter vezeti.

MTI - szebbjovo.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes