Bertha Szilvia: A jelentés

2012. január 22. - 12:13

Ha már annyira fontos a magyar kormánynak Brüsszel véleménye, hogy a miniszterelnök személyesen vitatkozik az Európai Parlamentben, akkor különösképpen érthetetlen, hogy miért nem olvassák az Európai Bizottság munkaerő-piaci jelentéseit.

Ebből rögtön megtudták volna, hogy a 2002 és 2010 közötti időszakban az új álláshelyek 85 százalékát kis- és középvállalkozások (kkv-k) teremtették az Európai Unióban.

Ha pedig nem hisznek a külföldi, uniós példáknak, akkor talán hallgathattak volna a Jobbik kritikájára, amelyben az ugrásszerű minimálbéremelés és a megemelt járulékalap veszélyeire figyelmeztette a kormányt.

A friss felmérések szerint ugyanis, a kkv szektor jó részét nem munkahelyteremtésre és béremelésre, hanem éppenséggel elbocsájtásokra ösztönzik a decemberben átgyalult törvények.

Ugyanezen felmérések arról is szólnak,hogy a minimálbér 93 ezer forintra emelését legnehezebben a hazai tulajdonú mikro vállalkozások tudják majd teljesíteni. Ezen kívül leginkább az exportra termelő nagyvállalatok munkaerő-keresletét fogja majd vissza, ráadásul csökkenti a tartós munkanélküliek, illetve a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit. A hiányzó adóbevételekről és növekvő munkanélküli kiadásokról most ne is szóljunk.

A kkv szektor ugyanis bármilyen meglepő, nem a kormányzati kommunikáció alapján működik, hanem a piac farkastörvényei alapján. Ezek a törvények pedig arra kényszerítik, hogy a költségeit a lehető legkisebbre szorítsa vissza. Könnyű belátni, hogy a külföldi tulajdonú, tőkeerős vállalatok az előírásokat könnyebben fogják teljesíteni, ennek árát pedig a piacra tudják majd terhelni.

Ráadásul minél több alkalmazottat foglalkoztat egy cég, annál jobban tudja majd statisztikai trükkökkel „orvosolni” a kialakult helyzetet – kormányrendelet ide, bérkompenzációról szóló kommunikáció oda.

Mindez azt fogja eredményezni, hogy pont az a szektor fogja növelni a munkanélküliek számát, amelynek éppenséggel a foglalkoztatást kellene növelnie – az uniós példák alapján. A most megjelent adatok már most is azt mutatják, hogy a versenyszféra létszáma csökken, az új bejelentett munkahelyek számával együtt.

A hab a tortán pedig az lesz, hogy az IMF és Brüsszel urai némi kis nyomással még azt is el fogják érni, hogy a kétharmados szabályban rögzített egykulcsos adót is visszavonja a kormány. Amely egyébként üdvözlendő cselekedet lenne, főképpen akkor, ha a Jobbik által javasolt formában alakítanák át az adórendszert, hiszen a jelenlegi adórendszer az egyik fő okozója a munkaerő-piaci problémáknak. Ez a külföldi parancs azonban nem lenne már más, mint Magyarország belügyeibe való igen durva beavatkozás, amit akár „karikás ostorral” is vissza kell verni.

Bertha Szilvia
a Jobbik országgyűlési képviselője

barikad.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes