10. rész - Csak túl kellett élni

2009. október 26. - 01:14

Buda Ferenc, debreceni születésű Kossuth-díjas költő épp a forradalom vérbefojtásának napjaiban töltötte be huszadik életévét. Jégzajlás, rügyfakadás, tűz című írásában arra emlékszik vissza, hogyan élte meg 1956 debreceni eseményeit egy fiatal egyetemista nemzetőr.

Időközben a kis diákszálló is teljesen megüresedett. Lakói – ki erre, ki arra – hazatértek, nem volt kikhez odajárnom. Hosszúnak, igen hosszúnak ígérkezett a félévi szünet.

A Kádár vezette új kormány pedig a megszálló hadsereg s hazai pribékjei segítségével folytatta a könyörtelen rendcsinálást. Százakat végeztek ki, vertek agyon, ezreket tartóztattak le, vetettek alá kínvallatásnak, s ítéltek el. A főváros jelentős része – akárcsak a háború végén – ismét romokban hevert. Tetézte az alig fölmérhető veszteségeket, hogy – ki ezért, ki azért – százezrek vágtak neki a nyugati határnak. Csanádi Imre versében így ír erről:

„Ha veszett, még több vesszen:
kiözönöltek kétszázezren.
……….
……….
Tavaszodván okádta
titkát a Fertő lápja:
iszapcsuhásan nőket,
kökénykék csecsemőket.”

Én nem akartam elhagyni az országot. Sem akkor, sem később. Ha néhány hónappal előbbre látok – nem, nem a jövőbe: csupán a krónikussá vált jelen időbe –, akkor sem akartam volna. Írtam hát tovább a verseimet, mint aki a dolgát teszi, nemigen tépelődtem annak esélyein, hogy előbb-utóbb magam is a malomkövek közé kerülhetek. Az sem zavart, hogy tudtam: ezekkel a versekkel aligha lenne tanácsos a nagy nyilvánosság elé lépnem. Ha volt kinek, megmutattam, felolvastam. Mint utóbb kiderült, a kézről kézre adott versek legalább eggyel több személyhez eljutottak, mint ahányra számítottam… (Az egy feljelentő volt.)

Így jött el – mint minden esztendőben – a téli napforduló (s egyben Sztálin születésnapja, amit azonban most már nem kellett megünnepelni), aztán a karácsony, végül pedig az előzőnél galamblépésnyivel kurtább utolsó éjszakára felvirradó új év.

Azon a józan és világos reggelen még nem tudhattam: mennyi jónak s mennyi rossznak nézek elébe. Ám ez, azt hiszem, így volt bölcsen s okosan elrendezve.

Csak túl kellett élni.