Az Állami Számvevőszék jelentése Debrecen pénzügyi helyzetéről

2012. január 27. - 15:26

Az alábbi dokumentum az "Összefoglaló a sajtó számára Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről" címet viseli, és az Állami Számvevőszék tette közzé nemrégiben. Magát a jelentést pedig az összefoglaló alján található linkekre kattintva olvashatják el.

A megyei jogú városi önkormányzatok ellenőrzésének indokoltsága

Magyarország jelenlegi gazdasági nehézségei nagy részben a korábbi időszakok rendezetlen közpénzügyeire és a magas adósságállományra vezethetőek vissza. A 2010-es év megmutatta, hogy a kockázatok egy része nem a központi költségvetéshez, hanem az államháztartás helyi szintjéhez kötődik. Az önkormányzati rendszerben megjelenő gazdálkodási nehézségek, a pénzforgalmi hiány növekedése, valamint az eladósodásból adódó veszélyek miatt az Állami Számvevőszék a helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről döntött. Az ÁSZ által végzett kockázatelemzés azt mutatta, hogy elsőként a középszinten működő - mindenekelőtt a megyei, majd a megyei jogú városi - önkormányzatok ellenőrzése indokolt.

Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a megyei jogú városi önkormányzatok biztosították-e a tartós pénzügyi egyensúlyt, hasznosultak-e a gazdálkodási rendszer korábbi ellenőrzése során a pénzügyi egyensúly javítására tett szabályszerűségi és célszerűségi javaslatok. Az ellenőrzést a 2007-2010 közötti évekre vonatkozóan végeztük, valamint lehetőség szerint kitértünk a helyszíni ellenőrzést megelőző utolsó negyedév végéig terjedő időszakra.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi egyensúlyi helyzete

Az Önkormányzat adóssága jelentősen, több mint háromszorosára nőtt az ellenőrzött időszakban. Az adósságállomány 2007-2010 között 8,3 milliárd Ft-ról 27,5 milliárd Ft-ra emelkedett. A folyó költségvetés egyenlege 2007-2010 között minden évben, összességében 7,2 milliárd Ft működési forrástöbbletet mutatott. A vizsgált időszakban az Önkormányzat a befejezett és folyamatban lévő fejlesztési feladataira összesen 29,4 milliárd Ft-ot fordított. A fejlesztések közül meghatározó volt a Debrecen Város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása (23,4 milliárd Ft) és a Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (17,6 milliárd Ft). Felhalmozási költségvetés egyenlege folyamatosan negatív volt, amely 2007-2010 között összesen 16,7 milliárd Ft felhalmozási forráshiányt okozott. A minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságok tevékenysége nem veszélyeztette az Önkormányzat pénzügyi helyzetét.

A pénzügyi egyensúly fenntartása külső forrás bevonásával volt biztosítható. A működési forráshiány finanszírozása folyószámlahitel, a 2007-2008 években munkabér megelőlegezési hitel, továbbá egy rövid lejáratú hitel igénybevételével történt. A fejlesztési forráshiányt hosszú lejáratú fejlesztési célú hitelekkel, illetve fejlesztési célú kötvénykibocsátással kezelték. A kötvényt 2009-ben visszafizették. A hitelállomány folyamatos emelkedésével együtt járt az Önkormányzatot terhelő kamatkiadások növekedése is.

Az Önkormányzat 2010. év végi pénzintézeti kötelezettsége 84,3 millió CHF és 20,6 millió EUR fejlesztési célú hosszú lejáratú hitelek felvételéből, továbbá 3,0 milliárd Ft egyéb likvid hitelből keletkezett (a visszafizetése 2011-ben megtörtént). Ezek miatt az Önkormányzatnak a 2011-2013. években 30,7 millió CHF és 5,8 millió EUR tőketörlesztést és kamatfizetést kell teljesítenie. Az Önkormányzat 2010. év végi szállítói tartozása 2,3 milliárd Ft és 0,8 millió EUR volt. A kötelezettségállományra fedezetet nyújt a pénzmaradvány, a forgalomképes ingatlanvagyon értékesítése, és a követelésállomány behajtásából származó forrás. A 2014. évtől fennálló további pénzintézeti kötelezettség 57,7 millió CHF és 20,7 millió EUR, melyek törlesztésére figyelembe vehető forrást - az Önkormányzat tájékoztatása szerint - a helyi adók biztosítják majd az elkövetkezendő években. Az Ász véleménye szerint a kötelezettségek teljesítésére a helyi adó növekménye vehető figyelembe, azonban a növelésre 2011-ben tett intézkedés nem biztosít elegendő többletforrást, ezért a polgármester jelentés-tervezetre tett észrevételét, amelyben a helyi adó bevételt jelölte meg a kötelezettségek forrásaként, nem fogadtuk el.

A fejlesztésekhez kapcsolódó aktív pályázati tevékenység eredményeként a 2010. évet követően 23,9 milliárd Ft kötelezettséget vállalt az Önkormányzat, melyet EU-s és hazai támogatásból, valamint hitelből tervez finanszírozni. A tervezett fejlesztésekből 17,1 milliárd Ft a 2-es villamos vonal építését érintő kötelezettségvállalás.

Az Önkormányzat nem vizsgálta, hogy az elhasználódott eszközök pótlása milyen kötelezettséget jelent a számára. A 2007-2010. években a tárgyi eszközök után 10,3 milliárd Ft értékcsökkenést számolt el, ugyanakkor eszközpótlásra ennek csak töredékét, 2,5 milliárd Ft-ot fordított.

Az Önkormányzat a kialakult pénzügyi helyzet javítására bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedéseket tett (átmenetileg szabad pénzeszközök befektetése, ingatlanok és egyéb eszközök bérbeadása, valamint intézményátszervezések és feladatváltozások, az ezzel együtt járó jelentős létszámcsökkentések, egyéb takarékossági intézkedések), amelyek együttes hatása - az Önkormányzat tájékoztatása szerint - 5,0 milliárd Ft-tal javította pénzügyi helyzetét.

A korábbi ÁSZ ellenőrzés során a pénzügyi egyensúly javítására tett szabályszerűségi és célszerűségi javaslatokat hasznosították.

Összegezve megállapítható, hogy az Önkormányzat működési célú kiadásai finanszírozását folyamatosan csak folyószámlahitel és a 2007-2008. években munkabér megelőlegezési hitel igénybevételével tudta biztosítani. Az Önkormányzat hosszú távú pénzintézeti kötelezettségei emelkedtek, azok finanszírozására a következő három évben a fedezet rendelkezésre áll. A további évekre szóló hosszú távú kötelezettségekre az Önkormányzat adatai alapján a finanszírozás forrásai nem biztosítottak.

Az Önkormányzat pénzügyi egyensúlya rövid és középtávon biztosított. A pénzügyi egyensúly hosszú távú megőrzésére az Önkormányzatnak fel kell készülnie.

Javaslatok a polgármesternek

- Dolgoztasson ki üzemgazdasági számításokkal alátámasztott intézkedési tervet a pénzügyi egyensúly hosszú távú fenntarthatósága érdekében. Tájékoztassa a Közgyűlést a cselekvési terv megvalósításáról és eredményeiről, továbbá szükség esetén gondoskodjon az intézkedési terv módosításáról.

- Vizsgálja meg az Önkormányzat folyamatban lévő és tervezett fejlesztéseihez szükséges belső és külső források rendelkezésre állását, és ebből a szempontból értékelje az Önkormányzat beruházásait, továbbá intézkedjen a beruházásokkal létrehozott létesítmények működtetését biztosító források költségvetési rendeletekben történő feltüntetéséről.

Javaslatok a jegyzőnek

- Gondoskodjon róla, hogy a jövőbeni adósságot keletkeztető kötelezettségvállalások forrásait, a várható kamat- és árfolyamkockázatokat a döntés-előkészítés során mutassák be. Kísérje figyelemmel a minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságok kötelezettségeinek alakulását, az Önkormányzat likviditására, pénzügyi-egyensúlyi helyzetére gyakorolt hatását.

Állami Számvevőszék

Az alábbi linkekre kattintva teljes terjedelmében hozzáférhető a Jelentés Debrecen Megyei Jogú város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről.

szebbjovo.hu

CsatolmányMéret
SZ jelentés.pdf12.16 MB
sz jelentés 2.pdf139.7 KB
Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes