Markó Béla támogatja, hogy Romániában előre hozott parlamenti választások legyenek

2012. január 27. - 18:51

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntött ebben a kérdésben, de Markó Béla támogatja azt a lehetőséget, hogy Romániában az idén előre hozott parlamenti választásokat tartsanak - ezt maga a politikus nyilatkozta.

Románia miniszterelnök-helyettese az Erdélyi Magyar Televízió egyik műsorában elmondta, hogy elvileg támogatja az előre hozott parlamenti választások lehetőségét.

A román alkotmánybíróság a héten alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt a jogszabályt, amelynek értelmében a helyhatósági és a parlamenti választásoknak egy időben, várhatóan novemberben kellett volna sorra kerülniük.

A pártok egyelőre a talárosi testület indoklására várnak, hogy kiderüljön, pontosan melyik cikkelyek alkotmányellenesek, de Markó szerint nagy valószínűség szerint az eredeti időpontban, tehát júniusban lesznek az önkormányzati választások.

Kifejtette: el tudná fogadni, hogy a parlamenti választásokat is hozzák közelebb, és azokat is nyáron szervezzék meg, de ez csak előre hozott választások formájában lehetséges, ezért valamennyi romániai parlamenti pártnak egyet kell értenie ezzel.

Markó szerint azért kell mérlegelni az előre hozott választások lehetőségét, mert nagy az elégedetlenség a lakosság körében, sokan megkérdőjelezik a politikai vezetők munkáját, és ilyenkor hasznos minél hamarabb sort keríteni a választásokra - mondta a miniszterelnök-helyettes.

MTI - szebbjovo.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes