A Nőtanács mosolya

2009. május 30. - 13:21

Ma halásztam ki a postaládámból az MSZP debreceni polgárokhoz címzett EP-választási szórólapját. Nem mertem a lépcsőházban tanulmányozni, mert nem éltem volna túl a szégyent, ha valamelyik szomszédom rajtakap, amint ilyesmiket olvasgatok. Kies legénylakásom magányos rejtekében azonban várakozásteli izgalommal nyitottam szét a szórólapot. Nos, ami először tárult elibém, azon nyomban lelohasztotta az izgalmamat. Balról jobbra Herczog Edit, Göncz Kinga és Gurmai Zita próbált rám mosolyogni egy fotóról.

Igazán nem akarok olcsó és ízléstelen poénokkal operálni, mert hiszen megmondta már a jó Gyurcsányi is, hogy az EP-jelöltállítás nem szépségverseny, de hát annyit mégis hadd állapítsak meg: azért van abban valami mélységesen hátborzongató, amikor ez a három nőszemély megpróbál vadítóan és megnyerően tekinteni az objektívbe.

Nos, ilyen előzmények után próbáltam ráhangolódni a szórólap szövegbéli tartalmára, s csakhamar ráébredtem, hogy az inkriminált fotónál is van viszolyogtatóbb része a reklámanyagnak. Merthogy a következő mondatokon akadt meg a tekintetem: "sikeresen korszerűsítettük a Bartók Béla utat", "kívül-belül felújítottuk Debrecen több bölcsődéjét", "több kilométernyi új kerékpárutat építettünk", és még hosszan sorolhatnám.

Tessék mondani, mi ez a többes szám első személy? Kik építettek és korszerűsítettek Debrecenben? Csak nem arra tetszenek célozni, hogy a kormány vagy az MSZP? Netán a fotóról mosolyogni próbáló három grácia maga?... Higgyék el, erősen próbálom elképzelni Göncz, Gurmai és Herczog elvtársnőket, amint dögnehéz szegélyköveket hordanak és aszfaltot egyengetnek kerékpárút-építés közepette, de - sajnálom - valahogy nem megy. Nálam a maszop már régóta nem az építés, hanem a rombolás, pusztítás, kártékonykodás szinonímája.

És nyilvánvalóan soha nem fogok Kósa Lajossal egyazon golfklubba járni, de mintha a harmadik ciklusát töltené egyhuzamban Debrecen fideszes vezetése. Vagy lemaradtam valamiről? Időcsapdába kerültem, kedves emeszpések?... Vagy netán arról van szó, hogy maguk tényleg nem képesek semmi másra, mint folyamatosan, pofátlanul a választópolgárok képébe hazudni, reggel, délben és este, szóban és írásban, minden hullámhosszon?

"Akadálymentessé tettük a Városi Szociális Szolgálat, a Gondozási Központ és az Idősek Klubja épületeit" - idézet a szórólapról. A kép illusztráció, Gurmai Zita mutatja be rajta az akadálymentes közlekedés mesterfogásait, Dobrev Klára nagyobb örömére.

Nos, a vérnyomásomat kellően helyrehozta az MSZP-s szórólap, megspóroltam a mai kávémat, köszönet érte. Most pedig - nem utolsósorban az esztétikai érzékemet is helyreállítandó - átnézek néhány Jobbikos szóróanyagot. Utolérhetetlen előnyük, hogy látványosan nélkülöznek mindennemű MSZP-s gráciákat, valamennyiről Morvai Krisztina mosolyog rám. Megnyugtató érzés, hogy még ebben is jobbak vagyunk.

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő nemzeti havilap
a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítvány
ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és Hajdú-Bihar megye nagyobb települései

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes