Bayer Zsolt a magyar zsurnalisztika szellemi Szaharájának egy olyan oázisa volt, akire - ha úgy tetszik - érdemes volt figyelni. Ismertek ugyan a rendszerváltozás hajnalán írott, az akkor még nép-nemzeti MDF-et pellengérre állító írásai, de az elmúlt években egy tehetséges, egyben korrekt újságíró képe bontakozott ki előttünk, ha Bayer Zsolt nevét hallottuk. Tudtuk ugyan, hogy fixa ideája a Fidesz, aminek egyik alapító tagja, de vitriolos írásai feledtették ezt a fajta részrehajlást.
Ő volt az, aki nem félt feszegetni az 1945 óta tiltott tabutémákat, a hazai közéletben talán elsőként beszélt nyíltan a zsidóságról és számos más kérdésről. Bizonyára ez a gondolat vezérelte akkor is, amikor vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Urunkra emlékező írását elővezette a Magyar Hírlap szerkesztőségi ülésén. Montgomerynek, az Amerikai Egyesült Államok egykori magyar nagykövetének írása alapján elkezdte ugyanis fejtegetni a Horthy és Szálasi közötti különbségeket. Ebben nincs is semmi ördögtől való, azt portálunk is (A NemNemSoha portál. Szerk. megj.) nyíltan vallja, hogy Horthy Miklósnak a magyar nemzeti Panteonban előkelő helyet kellene biztosítani, Szálasi Ferenc pedig a kereszténység és a hungarizmus maskarájába bújó önjelölt kalandor volt. Nem is ezzel van a baj. Bayer a párhuzamot boncolgatva kijelentette, hogy manapság "a Jobbik koriferusai és farizeusai" arról értekeznek, hogy Szálasi hős volt, s hogy Szálasiéknak "nem volt más választásuk". Azt nem tudom, hogy milyen légvárra építette ezt a rendkívül magvas gondolatot Bayer úr, de Horthy Miklóst felhasználni a Fidesz politikai ellenfeleinek lejáratására minimum erkölcstelen és gyomorforgató, egyebekben pedig nem különbözik Orbán Viktor azon kijelentésétől, miszerint úgy tesz a gárdistákkal, ahogy anno Horthy a nyilasokkal: kioszt két pofont és hazaküldi őket.
Úgy látszik, a magát jobboldalinak nevező polgári liberális oldal emblematikus figurái csak Horthy Miklóst felhasználva tudják előadni szándékaikat. Ha Bayer Zsolt Montgomery megállapítása alapján a "vonakodó csatlós" titulussal aggatta fel Kormányzó Urunkat, én ennek nyomán - utalva heveny Jobbik-utálatukra - ezennel Vonafób Fidesz-csatlósnak nyilvánítom őt. Az ítélet jogerős.
Forrás: NemNemSoha - Blog