Ügyészség: Az Új Magyar Gárda nem a régi - törvénytelenek a rendőrségi eljárások

2010. január 14. - 21:28

Az Új Magyar Gárda vezetése nem valósít meg bűncselekményt – áll az ügyészség precedensértékű határozatában. Az ügyészség is törvénytelennek minősítette a Tihanyi Sörözőben és a Horthy-megemlékezésen történő rendőrségi fellépést és az ezt követő büntető eljárások megindítását.

2009. november 5-én és 20-án az Új Magyar Gárda tagtoborzást tartott, majd november 22. napján a szervezet csatlakozni kívánt a Horthy Miklós kormányzó budapesti bevonulásának 90. évfordulójára rendezett emlékmenethez. A rendőrség mindegyik alkalommal megakadályozta a békés gyülekezést, a csepeli tagtoborzó során a magánterület sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogot semmibe véve behatolt a zártkörű rendezvényre arra hivatkozva, hogy bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt intézkednek.
Mindhárom alkalommal számos résztvevőt előállítottak, akiket az éjszakai órákban kivétel nélkül szabadon engedtek. Az őrizetbe vett személyek védelmét ezúttal is a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei látták el.

Amint az emlékezetes, ezt megelőzően, októberben az NJA másokkal együtt sajtótájékoztatón követelte a folyamatos - jogerős bírósági ítéletekkel is szembemenő - rendőri törvénytelenségek beszüntetését.

A Budapesti X. és XVII. kerületi Ügyészség B. X. 6110/2009/I-II. számú (december 4-én kelt) és most kézbesített jogerős határozata helyt ad a Kormány Sándor ellen indított büntetőeljárásokban előterjesztett védői indítványoknak és az eljárást bűncselekmény hiányában megszünteti.

Az Új Magyar Gárda budapesti főkapitányának védelme során a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei működtek közre, akik az egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt közölt gyanúsítás ellen panasszal éltek a rendőrségen, figyelemmel arra, hogy a cselekmény nem tényállásszerű, így bűncselekmény hiányában az eljárás haladéktalan megszüntetésének van helye.

Az ügyészség hivatkozott határozata szerint a védői „panaszok a megalapozott gyanú vonatkozásában alaposak. Az egyesülési joggal visszaélés vétségét az követi el, aki feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok nem támasztják alá, hogy K. S. a 2009. július 2. napján feloszlatott Magyar Gárda Egyesület vezetésében, irányításában részt vett, így a terhére rótt bűncselekmény egyik tényállási eleme hiányzik. Gyanúsítottkénti kihallgatására úgy került sor, hogy annak törvényi feltételei nem álltak fenn”- rögzíti a vádhatóság határozata, amely egyúttal határoz a törvénytelen gyanúsítotti jogállás megszüntetéséről is.

Fontos és a jogalkalmazás számára is iránymutató az ügyészség határozata, miszerint az ÚMG-ban betöltött vezető tisztség nem minősül a feloszlatott Magyar Gárda vezetésének és így az nem szolgálhat büntetőeljárás alapjául.

(www.hunhir.hu - www.nja.hu)

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes