10. rész: A nemzet asztaláról és azokról, akik azt szeretnék ránk borítani

2008. szeptember 30. - 15:30

A Szonda Ipsos tegnapi napon kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy a Jobbik 2%-on áll. Aki egy kicsit is ismeri a hazai viszonyokat és van tudomása a közvélemény-kutatásokról, az tudja, hogy ezzel a cég gyakorlatilag elismerte: a Jobbik, ha most lennének választások, bejutna az Országgyűlésbe. De ne legyenek illúzióink. Soha sem fognak a mostaninál többre mérni egy nemzeti pártot. Vonulhat 5 millió ember az utcákra Jobbik zászlók alatt, kimagyarázzák úgyis, hogy miért nem létezik ez a párt. Ez a 2% (esetleg a 3) az a maximum, amelyet még hajlandóak bevallani a társadalomnak. Ez ugyanis még lebecsülhető, még túl lehet lépni rajta egy kézlegyintéssel, viszont egy választási siker esetén könnyen meg tudják védeni szakmai hitelességüket. „Meglepetést okozott a számunkra is a Jobbik előretörése, a rejtőzködő és bizonytalan szavazók támogatását egyszerűen nem lehetett megjósolni. – halljuk már előre a majdani magyarázkodást.

Persze nem hiszem, hogy túl sokat kellene foglalkoznunk a kutatásokkal. Minden erőnkkel az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni. Eddig is és ezután is ez vezethet eredményre. A 2006-os sokkból felállva két év alatt sikerült felépítenünk valamit, amely mind a nyilvános, mind a háttérhatalmat rettenetesen irritálja. Elképzeléseikbe, amelyben hazánkat egyértelműen célországként tételezik, egyáltalán nem illik bele egy önmagára talált, megkerülhetetlen nemzeti erő. Az osztrák nemzeti pártok átütő sikere mindenképpen példaértékű. Ha egy nálunk százszorta jobb kondícióban lévő országban ekkora igény mutatkozik az egészséges nacionalizmusra, nem nagy vakmerőség azt jósolni, hogy az – egyébként összeurópai – folyamat nem áll meg Hegyeshalomnál.

Emlékezzünk csak vissza, akár két évvel ezelőtti önmagunkra. Hitetlenül hánykolódtunk, és semmiféle remény nem látszott valamiféle erőkoncentrációra. Lelki füleinkkel hallottuk a parlamenti kárörvendés zaját, tolvaj tenyerek sunyi összedörzsölését és láttuk a cinkos, hazaáruló összekacsintásokat. De fordult a kocka. Jelen pillanatban a teljes politikai garnitúra azon remeg, mi lesz, ha a nép tiszta és számon kérő hangja egyszer csak betör a Nemzet Templomában évtizedek óta uralkodó néma mutyizásba. Minap az egyik neves politológus elismerte, hogy az ún. radikális oldal „soha nem látott szervezettséggel készül a választásokra”. Persze ami neki aggodalom, az nekünk büszkeség. Mert igen. Megcsináltuk. A legnehezebben már túl vagyunk. Ugyanis mindig elkezdeni a legnehezebb valamit, azt folytatni vagy adott esetben lerombolni sokkal könnyebb. Sikerült kiépíteni a struktúráinkat, amely világos, reális és sikeres stratégiát rajzol a nemzeti oldal elé.

Vegyük hát sorra, melyek is az erőforrásaink.

Van egy Jobbik, amelynek napi szinten alakulnak az alapszervezetei, amely gőzerővel készül a szakmai, a szervezési és a választási feladatokra, amelynek listavezetője a jövő évi EP-választásokon hazánk legnépszerűbb civil szereplője, Morvai Krisztina lesz. Amelynek gyűlésein alkalmanként 500-600 ember jön össze. A Jobbik a nemzeti oldal politikai ereje.

Van egy Gárdánk, amelynek ugyan az elmúlt hetekben elég komoly belső bomlasztáson kellett úrrá lennie, de a valódi cél: a Gárda és a Jobbik egymásnak ugrasztása szerencsére nem sikerült. A Gárda rövidesen kiheveri eddigi története legsúlyosabb válságát, és újult erővel folytatja azt a munkát, amelyet egy éve megkezdett. A Gárda a nemzeti oldal önvédelmi ereje.

Van egy Atilla Király Népfőiskolánk, amely az ország 15 pontján, több mint ezer hallgatóval, a média hihetetlen csendjétől kísérve kezdte meg tevékenységét. A Gárdában, én még emlékszem, annak idején senki sem hitt, mégis mi lett belőle... Most sokan a Népfőiskolát sem veszik komolyan, de a tények, azok tények. Az intézmény felállt, működőképes és szépen lassan, vagy akár nagyon gyorsan, de megkezdi jótékony magjainak széthullatását. A szellemi függetlenség szabadságharca megkezdődött. A népfőiskolai hálózat a nemzeti oldal szellemi-kulturális ereje lesz.

Még nincs meg az asztal negyedik lába, de nem árulok el nagy titkot, hogy a színfalak mögött már faragjuk azt is. A Gárda 2007. augusztus 25-én lépett a napvilágra, de a tervezést Usztics Mátyással, majd az egyesület további tagjaival már 2006 decemberében megkezdtük. Titokban, csendben, de határozott célirányossággal. Ugyanígy, egyelőre a rejtekben készül a negyedik asztalláb: a nemzeti oldal gazdasági ereje. Hogyan és miként? Mindenki a maga idejében mindent tudni fog. Addig meg dolgozzon csak a biztonsági hivatal. (A nemzetit azért nem írtam, mert „fogalmam sincs”, melyik nemzet biztonságáért dolgoznak...)

Ennél világosabb és felépítettebb stratégiát én a nemzeti oldalon még senkitől sem láttam vagy hallottam. Bizonyára azért, mert nincs is. Ezen kell hát járnunk tovább, tűzön és vízen át. És ez hát az oka, hogy bizonyos időközönként jönnek majd egyesek, akik egyik vagy másik asztallábat ki akarják rúgni. Ilyenkor jó, ha gyorsan az eszünkbe véssük: az asztal lábának kirúgása csak eszköz a számukra, a céljuk ennél jóval veszélyesebb. Az egész asztalt akarják ránk borítani. Mert akiket bizonyos körök a saját hazájukban akarnak éhen veszejteni, azoknak nem szokás asztalt teríteni.

És hogy mi az, amit erről a titokzatos negyedik lábról egyáltalán tudni lehet? Na, erről majd a jövő héten.

(a szerző a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke)