11. rész: Gazdasági szabadságharcot kell indítanunk!

2008. október 6. - 15:33

Október 6-án engem sohasem a gyász, hanem a büszkeség érzése szokott eltölteni. Aki végigolvasta már ennek a 13 embernek az utolsó napjairól szóló beszámolókat, életük utolsó éjszakáját, a kivégzéskor történteket, nem tud nem a hatása alá kerülni. Olyan mintha nem is 13 ember meggyilkolása zajlott volna le, hanem egy nagyszabású antik tragédia: tele hittel, reménnyel és szeretettel. Mintha nem is ők, a kivégzettek lettek volna az áldozatok és a vesztesek, hanem azok a szerencsétlen osztrák katonák, akik lesütött szemmel nézték végig bátor kiállásukat. És ez így is volt. Október 6-a ezért nekem nem gyásznap, hanem a „csak azért is: szabadság” napja. Október 6-a nemet mond a beletörődésre, a megalkuvásra, a gyáva bujkálásra, de igent kiált a magyar életre, a magyar igazságra és a magyar szabadságra. És kiáltása még 159 év távlatából is tiszta, egyenes és megerősítő. A jelen rabigája – amelyet olyannyira megszoktunk, hogy a mindennapokban már szinte el is feledkezünk a kezeinkre és lábainkra erősített láncról – ilyenkor válik láthatóvá. Olyan, mint amikor egy nagy vihar után kitisztul a levegő és a környező hegyek kontúrjai élessé válnak. Tegyük hát fel október 6-án a kínzó kérdést: független-e ma Magyarország?

Attól a ténytől, hogy testvéri milliókat szakítottak el durván tőlünk, és amíg ez így van, a szabadság nem lehet teljes a magyarnak, most tekintsünk el. Célunk jelenleg, hogy a csonka ország helyzetét vizsgáljuk meg!

Egy ország függetlenségének, szuverenitásának vannak alapvető feltételei. Területi, katonai, politikai, kulturális és gazdasági szempontok. Független-e Magyarország területileg? Független-e katonailag, politikailag, kulturálisan vagy gazdaságilag? Költői kérdések csupán. Ami most engem érdekel az az utóbbi: a gazdasági függetlenségünk. Ennek nemlétét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gazdasági közbeszéd teljesen hamis térben, hamis szavakkal folyik. A GDP például, amelyre oly nagy szeretettel hivatkozik mindenki, nem a magyar, hanem a magyarországi állapotokat mutatja. Néhány tucat, itt állomásozó multinacionális cég adja a nagy részét, akik inkább kiszivattyúzzák ezt az országot, mint építenék. A magyarországi GDP nagyon fontos lehet a nemzetközi gazdaság urainak, a befektetőknek, a spekulánsoknak, de nekünk, magyar embereknek alig jelent valamit, legalábbis addig, amíg annak eredményei nem nálunk, hanem valahol máshol hasznosulnak.

A globalizáció korában persze lehet, hogy megmosolyogtat egyeseket, ha valaki gazdasági függetlenségről beszél, de az a fajta gazdasági függés, amely szorítja hazánkat már nem tartható sokáig. Az államadósság spirálja, a magyar földtulajdon elveszejtése, a hazai vállalkozások és gazdaságok legyilkolása, a multinacionális cégek törvényen kívülisége – más néven a „multibűnözés” –, a stratégiai ágazatok kiprivatizálása, az állam gazdasági szerepének lenullázása mind önmagában is gyilkos kórokozó lenne, pláne így együttesen. És itt most még nem is említettem Simon Peresz elszólását...

Sokan azt mondják, hogy a globalizáció tény, nincs mit tenni, el kell fogadni. Akik ezt gondolják, azok valójában a következőt képviselik: Magyarország gyarmatosítása elkerülhetetlen, legyünk ezért önként rabszolgák. Nem vagyok hajlandó elfogadni az ilyen érvelést. A globalizáció valóban világfolyamat, valóban kevés eszközünk van vele szemben, de mondjuk már ki: a globalizáció nekünk NEM JÓ! Ha pedig így van, az ország vezetőinek, irányítóinak kutya kötelességük a kiutat, vagy legalább a nyakunkra tett kötél lazításának lehetőségét keresni. Gazdasági szabadságharcot kell indítanunk!

A globalizációval szemben egyetlen esély van: a lokalizáció. Olyan rendszer felépítése, amely függetleníteni tudja önmagát. A múlt héten arról írtam, hogy a nemzet asztalának – a politikai, az önvédelmi és a szellemi mellett – a negyedik lába a gazdasági kell, hogy legyen. Csak így, együtt maradhatunk állva, különben összeomlik az egész. A politikai (Jobbik) épül, az önvédelmi (Gárda) épül, a szellemi (Atilla Király Népfőiskola) épül, a gazdasági sem halogatható soká.

A tervező asztalnál sok minden felmerül. Minden bizonnyal át kell gondolni az állam gazdasági szerepét, hiszen az állam képes egyedül olyan tőkekoncentrációra Magyarországon, amely akadályt vagy versenyt képezhet a multikkal szemben. A hazai vállalkozások és gazdaságok megerősítése eddig csak szavakban történt meg, pedig öntudatos, független és nagyon széles középosztály nélkül nincs gerince az országnak. Magyarországnak végre nem a 3 millió koldus, hanem a 3 millió kisvállalkozás/kisgazdaság országává kell lennie. Fel kell eleveníteni a hangyaszövetkezetek tapasztalatait, eszmeiségét. Tudatosítani és erősíteni kell a magyar vásárlói öntudatot. Országos leltárt kell készíteni hazánk nemzeti gondolkodású iparosairól, termelőiről, szolgáltatóiról, hogy kiépíthetővé váljon egy hálózat, amely fenntartja önmagát. Nem szabad visszariadni az olyan forradalmi újdonságok bevezetésétől sem, mint a helyi pénz. Elszántan kell keresnünk a lehetőséget a megmaradásra, a gazdasági függetlenség kivívására, az asztal negyedik lábának kifaragására! Az idő vészesen fogy. Fentiek egybegyúrásával, átgondolásával és egy reális tervvel mihamarabb elő kell állnia az alulról szerveződő magyarságnak.

De hogy kik is tartoznak az alulról szerveződő magyarság körébe? Kik azok, akikre a sors ilyen hatalmas terhet és felelősséget rakott? Na, erről majd a jövő héten.