A Csiha Judit és Szép Béla által benyújtott törvényjavaslatot az illegitim Országgyűlés 177 igen, 10 nem szavazattal és 140 tartózkodás mellett fogadta el. Ezentúl, ha valaki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működésében a köznyugalom megzavarására alkalmas módon vesz részt, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az előterjesztők szerint a jogszabály nem követeli meg a köznyugalom megzavarásának bekövetkezését, elegendő, ha a feloszlatott társadalmi szervezet működésében való részvétel objektíve alkalmas erre.
Csiha Judit és Szép Béla szerint a törvény "jelentős újítása" az, hogy aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetéséhez vagy működéséhez szükséges, vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja, vagy ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat, vétséget követ el, és egy évig terjed ő szabadságvesztéssel büntetendő. A törvény a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba, kérdéses, hogy mit kezd vele az Új Magyar Gárda, és majd tavasztól az új parlament. A fideszesek mostani szavazásából azonban következtethető, hogy nem lesz változás.
(MTI nyomán Szent Korona Rádió)