Azt mondják, nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer lépni. Hát nekem sikerült! Ma kizárták a karate csoportot a pocsaji tornateremből. Eddig használhattuk a polgármester úr jóindulatának köszönhetően és támogattak is bennünket. Ezt a nemes gesztust a sikereinkkel igyekeztünk meghálálni. Azonban szombaton elkövettem egy „hibát”: gárdistákat engedtünk be a Jobbik lakossági fórumára, amire egyébként bárki bejöhetett. Én úgy hiszem, hogy ők most a nemzet lelkiismerete, harcostársaim, bár én nem vagyok gárdista (még).
Előzőleg kétszer is kértem a polgármester urat, hogy az önkormányzat adjon egy helyet a rendezvénynek, amit ő meg is adott a rendőrség épületében. Cserébe kérte, hogy ne legyenek ott gárdisták, és én megígértem, hogy nem lesznek. Azonban a helyszínt az utolsó pillanatban visszamondták a Lingvai rendőrparancsnok tiltakozására, és a polgármester úr jó szándéka jeléül felajánlotta a tornatermet, amit sajnos mégsem vehettünk igénybe, mert elfeledkeztünk róla, hogy farsang lesz.
Ezután az önkormányzat már nem tudott semmit biztosítani, ezért átszerveztem a fórumot a közeli sörkertbe a tulajdonos beleegyezésével. Itt megjelent néhány gárdista is, semmi atrocitás nem történt részükről, de a polgármester úr kikelt magából, és azt mondta, hogy ezzel kihívtuk a sorsot magunk ellen és nagy baj lesz, mert ő ezt nem engedélyezte, nem ezt beszéltük meg, és mi provokálunk. Ki is hívta ránk a rendőrséget, és valaki fellázította a cigányok nagy részét is. Ma az egész karate csoportomat is és engem is kizártak a falu tornaterméből és csapatokba verődött, "rettegő" cigányok "félelmükben az ott járt több száz(?) gárdistától" fenyegetik a családomat! Azt üzenem nekik, hogy velem rendezzék a dolgaikat, ne a családomat fenyegessék! Ez azért még MAGYARország!
Becsületes magyar ember vagyok,aki szeretné nyugalomban nevelni a családját! Soha senkit nem bántottam. Nem akarok harcolni senkivel, van elég bajom enélkül is, de nem félek a harctól. Mindig is harcoltam, és most sem hagyom a családomat, a hitemet, a karatés tanítványaimat! Polgármester Úr! Az erő igazság nélkül erőszak. Az igazság erő nélkül tehetetlenség. (M.Oyama) Most utoljára még megkérlek, hogy tedd jóvá ezt a döntésedet! Engedj bennünket vissza edzeni a falu tornatermébe, és ne kelljen harcolnunk olyasmiért, amit majd úgyis a (remélhetőleg jobbikos) többség fog eldönteni. Te milyen faluban szeretnél élni? Mert én egy boldog, nyugodt, biztonságos magyar faluban,ahol nem a kisebbség terrorizálja a többséget. Tisztelettel kívánok neked és minden pocsaji lakosnak csak azért is szebb jövőt!
Ócs József
www.pocsaj.hu