Mit jelent délvidéki magyarnak lenni?

2010. április 21. - 09:17

Semmit. Így, ezzel a megfogalmazással semmit. Véleményem szerint, ennek a földrajzi határok közé szorított, közel háromszázezer embernek fontosabb kérdés az, amit a fönti címből nyerünk jelzői elhagyásával: Mit jelent lenni? Az elmúlt évek (a kilenc, a tizenkilenc, a nyolcvankilenc…) e kérdést firtatják inkább, azaz nem is: jobban mondva - e kérdést élik meg. Lenni október 5-e után csalódásban, lenni háborúkban félve, lenni Trianon után elveszésben – lenni fogyásban. És egyáltalán lenni.

Csendben, alázatosan, reménykedve.

Illesszünk egy jelzőt vissza a címbe: Mit jelent magyarnak lenni? Nehéz a nemzetieskedés vádja nélkül felelni a kérdésre. Magyarságomat ellentétjeiben élem meg, a dolgok azon természete felől, melyek képesek elkülönböződni egymástól. A magyarságnak egy himnusza van, de sok füle hozzá, egy Hymnusa, de több szája. Máshogy olvassuk Kölcseyt, mint egy, mint: a magyar. Nem jobban, se nem rosszabbul, csak máshogy.

Mellem nem melegíti a kitűzött háromszín kokárda, vagy ha igen, hát inkább valami homályos lopásérzet miatt. A bűntudat éget, hogy más ország szimbólumát tűztem mellemre, jogtalanul.

Mit jelent délvidéki lenni? A különbségek hálójában tengődni, bizonytalan veszteségérzettel. Keresni a szavakat. Kimeríthetetlen számú válasz adott, egyik sem helyes, mert minden válasz valahol a mélyén üres. Üres, mert rossz a kérdés. Életünk, itt délen, a Vajdaságban a kérdések kereséséből áll, s a válaszadásra időnkből rend szerint már nem telik. Lenni délvidékinek. Melyiknek? A Trianon előttinek vagy utáninak? Lenni vajdaságinak. Mi az, Vajdaság?

Attól függetlenül, hogy kellemetlen a szó hangzása, valami kongó ürességet is felidéz. Mintha lélekharang. Lélekharang mellett lenni. Szülni családonként 1,6 gyermeket, akit magyarul csitít, ha csitít, az anyja. Lenni suhancnak, aki Mújó bácsi szőlősébe lopózik orozni. Lenni demokratának, lenni szocialistának, lenni ,,véemeszesnek”, hol, hogy, amiként a szükség és a szégyenérzetet tagadó éhség hozza. Lenni suksükölőnek, tyuktyükölőnek, és mondani szokkot meg patikát. Enni burekot és mellett verni, hogy tüzesedjék, hogy magyar, hogy Én magyar/délvidéki/vajdasági. Nem tudni kifejezni magad Mújó bácsi előtt a szőlősben, ha rajtakap, hogy csak az éhség, mi odavitt. Kapni anyagi támogatást az anyaországból, és feledni ennek megalázó voltát.

Csendben, alázatosan, reménykedve. S mindent bár két néven (ha tudod) nevezve. Az értelmek lecsúsznak egymásról leváltukban, mint falevél, amely többször szakad, így őszidőn, az ágról. Valahogy így sokszorozódnak sérelmeink is. Meg a fájdalmaink. Mintha többször siratnánk ugyanazt a halottat. Egyszer Kočišként, majd Kocsisként. S hozzá a lélekharang. Lenni a hulló falevélrengetegben, s nevezni mindent többként. Az utcádat, a faludat: önmagadat. Melyik az igazi? Melyik a helyes levált rész? Levált rész… Lenni délmagyar.

Nem is maga a csonkítás a legfájóbb, de a viszketése. Hogy lassan tudatosul, hogy fogysz. A nyelvedben. Hogy újra és újra érzed a tag leválását, de nem közvetlenül a magad, hanem a szüleid, nagyszüleid testén, közvetetten. A veszteség maga a dolgok lekülönböződő volta. Maga az, hogy Novi Sad és Újvidék, és Subotica és Szabadka. S mindezek mellett, mert a leválásokban is van rend, ott egyensúlyként az ajándék: levonhatod mindezeket okulásodra. Írhatsz róla rövid esszét/kommentárt, legfeljebb 4 gépelt oldal terjedelemben. Próbálhatsz őszintének lenni magyarságodról úgy, hogy közben tagadod, hogy a díj, amely csábít. Igen. Ez is délvidékiség. Ez is ideillik a legfeljebb (nem lesz annyi) 4 oldalra, melybe magyarságodat tuszkolni igyekszel.

Írni „Mit jelent délvidéki magyarnak lenni?” Megfogalmazni a dolgok mélyén való ürességet, ahol már nincs kérdés. Mert meghalt. (Lehet, nem is volt.) Csak lélekharang. De az is csak csendben, alázatosan, reménykedve.

Kocsis Árpád, Kishegyes
Forrás: Védvonal.info