A keleti emberkép diadala

2010. május 17. - 09:39

Ha globálisan megvizsgáljuk a földgolyóbis emberiségének életszemléletét, akkor ki fog rajzolódni előttünk egy keleti, tradícionális tömb, illetve egy nyugati, önmagát modernnek, felvilágosultnak tituláló agresszív világlátás. Előbbi 3000 év kultúráját és gyakorlatát ötvözi a humánus leledzés alapkövetelményeivel, a család, a nemzetség, az ősök és a körülöttünk lévő természet tiszteletével, míg utóbbi toleranciáról prédikál, miközben gyakorlatban a gyengébbek eltaposását, a kíméletlen versenyszellemet és a pénz-karrier-törtetés triumvirátust isteníti.

Keleten - gondolok itt Indiára, Kínára, Japánra, az arab és a perzsa világra, a sztyeppei népekre - minden egyes generáció újrafelfedezi ősei kultúráját, s megpróbálja egészségesen ötvözni a modern technika felhasználását a múlt tapasztalataival, azaz a hagyományokkal. Kínában és Japánban ismét terjed a konfuciánus és a taoista filozófia, Dél-Ázsia visszatekint buddhista és hindu tradícióira, míg Irán az istenfélő muzulmán emberek mentsvára. Nyugaton ellenben mi dívik? A fogyasztói kultúra, az emberellenes magatartásformák, továbbá a deviancia és a hagyományok hazug indokokkal történő pocskondiázása. Micsoda kontraszt!

Milyen egy "sikeres ember" a keleti, illetve a nyugati felfogás szerint? Érdemes ezt a kérdést megvizsgálni, hogy helyes képet kapjunk a kétféle konvenciót követő klikkről. Egy sikeres kínai ember például házas, és örül annak, ha észbeli képességei elismerése gyanánt engedélyez számára az állam egy második (vagy neadjisten egy harmadik) gyermeket is. Hatalmas elismerés arrafelé, ha az önreprodukciót lehetővé teszik, s nagycsaládot hozhat létre a delikvens. (Ugyanígy dívik a nagycsalád tisztelete Japánban, Indiában, vagy épp az arab államokban, egy sikeres férfi bizony legalább két-három gyermek édesapja.)

Egy elismert kínai ráadásul már nem kommunista, hanem ősei kulturális hagyatékát ápolja, azaz konfuciánus. Tiszteli leszármazottait, családját, környezetét, egyszersmind megpróbál békében élni a természettel, nem szennyezi a körülötte elterülő ökoszisztémát. Alanyunk képes uralkodni ösztönein, testének túlzott vágyain, hisz nem hajszolja ész nélkül az élvezeteket, hanem - például a tao elveit szem előtt tartva - a mértékletesség híve.

De milyen egy sikeres nyugati - mondjuk magyar - ember az itt dívó vadliberális közfelfogás értelmében? Egy nullmunkával milliókat zsebretevő szingli harmincas életművész képe rajzolódik ki a szemünk előtt, aki naponta más nővel bújik ágyba, miközben távol állnak tőle olyan szavak, mint család, hagyomány, erkölcs, vagy épp tradíció. Emberünk multikulturális mintapolgár, aki tobzódik az élvezetekben, miközben mindenkit lenéz, aki nem üti meg az ő "nagyszerű" nívóját.

Jómadarunk nem hisz az állandó, megváltoztathatatlan értékek meglétében, elutasítja a spiritualitást, s bohóckodásnak tart minden olyan elfoglaltságot, ami nem áll összhangban a gyönyörök mámoros habzsolásával, illetve az anyagiak halmozásának mindennapi gyakorlatával.

Ő a materialista mammonimádó, a csillivilli ruhákban, s szexi százezres napszemcsikben nőket hódító tekilanyakaló tévutas, akinél nem árt, ha valamilyen extrém beütéssel (biszexualitással, drogozással, hülye hajviselettel, szegecses nyelvvel, vagy fülkarikákkal) "izgalmasabbá" tudja tenni személyiségét.

Van hazai példa is dögivel a nyugati "életcsászár" beállítottságra. Miközben nemzetfosztó nihiliberálisék egyetlenegy mellény miatt pimasz patáliát csaptak a semmi körül, s az álbalhétól zengett a magyarellenes média, addig a modernista nyugati életszemlélet két hérosza előlibbentette valódi személyiségét. Alföldi Róbert, a turbótolerancia "meleg" mintaképe buzinak nevezi a keresztény vallás legfontosabb szereplőit egy Nemzeti Színházban megrendezett fonák kiállítás felirata útján, Stohl András, a tehetségtelen retekklubita ripacs pedig bedrogozott állapotban, százzal száguldva öl meg majdnem ártatlanokat.

Dehát ugye e két díszmadarat tolerálni kell, különben fasiszták leszünk a központi ukáz értelmében, míg egy népviseletet - azaz tradícionális világlátást - idéző oroszlános mellényke akkora ribilliót okoz, ami a világ másik felén is hallatszik. Hiába no, Magyarországon a havonta mással hempergő, drogtól bódult Stohl Bandi az istenség, s nem egy józanul élő háromgyermekes vallásos családapa, aki hétvégente nemzete mondáiról mesél fiainak, s szeretve öleli át 20 év után is imádott feleségét.

A magyar ember már az eredete miatt is a kelethez kötődik, s talán ezért is fogékonyabb a tradícionális világlátás irányába, mint a nyugati hedonizmus felé. Persze a fals ideákat istenítő médiumok hatalmas lelki pusztítást okoztak testvéreink agytekervényeiben, de én bízok benne, hogy valahol mélyen még megvan mindannyiunkban a jó iránti fogékonyság.

Afelől pedig ne legyen semmiféle kétségünk, hogy a jövő a keleti emberkép diadalát fogja hozni, s elbukik a svindlerségre építő jelen nyugati világrend... hacsak nem száll magába egész Európa egy pillanatra, s nem tér vissza elei értékrendjéhez. Erre persze manapság sajnos kicsi az esély.

Forrás: Tor Salqvist blogja