Vona Gábor: A lélek

2010. május 21. - 17:23

Nem tudom, mi jött át a televízión keresztül mindabból, ami bent zajlott az Országgyűlésben. A hírek, a történések mindenki számára ismertek. A Fidesz – megcsúfolva az eddigi szokásjogot – elvette a legifjabb képviselőtől a lehetőséget (ez esetben a mi Dúró Dóránktól), hogy előmondja az esküt, és azt a korelnök tette meg.

Az udvariatlan és kicsinyes cselekedetet csak tetézte, hogy a kétharmados kormánytöbbség megtört az MSZP zsarolásán, és a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségét elvette a Jobbiktól, és átadta azt a szocialistáknak. (A Jobbik viszont megszerezte a számvevőszéki és költségvetési bizottság vezetését, amely körülbelül ugyanakkora, ha nem nagyobb siker.)

Az is ismert, hogy a Jobbik képviselői évtizedek után a Szent Korona előtt is esküt tettek, valamint, hogy elhangzott a Székely Himnusz a falak között, szintén kínzóan hosszú „száműzetés” után. A képviselői esküt jómagam az ígért mellényben tettem le, amely után Bajnai feljelentést tett ellenem. Sólyom László kirekesztő és államfőhöz méltatlan, Schmitt Pál reménykeltő, Orbán Viktor pedig közhelyes beszédet mondott. Nagyjából ennyi dióhéjban a történet. Amiről írni akarok, az nem ez. Valami, ami nem került jegyzőkönyvbe.

Többen jelezték, hogy elég morcosnak tűntem a közvetítésen keresztül. Kérdezték sokan, hogy volt-e valami baj. Igen, volt. Rettenetesen nyomasztó érzés volt bemenni ebbe a gyönyörű terembe, ezen történelmi és szent falak közé, és miközben az ember azt hinné, hogy ott majd magyar évszázadok felemelő illatába szippanthat bele, ehelyett hazaárulók tömegének poshadt és bántó bűze facsarja meg az orrát...

(Vona Gábor írásának folytatását a Barikád hetilap legfrissebb számában olvashatja el. Vásárolja meg még ma, támogassa a nemzeti sajtót!)