Csehszlovákia egykori elnöke, Edvard Benes már 1938-ban a tervezte a csehországi németek kitelepítését, amelyre csak hét évvel később került sor – írja szombati kiadásában az osztrák Die Presse. A lap egy 1938-as belső, bizalmas iratra hivatkozik.
Hitler már akkor veszélyeztette Csehszlovákia területi épségét, Edvard Benes ezért azt javasolta, a Szudéták egy kisebb részét önként adják át Németországnak, párhuzamosan a németül beszélő lakosság döntő hányadát telepítsék ki Csehszlovákiából.
Állítólag több mint kétmillió németet érintett volna akkor a döntés, amelynek megvalósítására már nem került sor. A tervet csak 1945-ben, a vitatott Beneš-dekrétumokon keresztül váltotta valóra, melyek ellen hosszú ideje tiltakoznak a németek, az osztrákok és a magyarok. A kitelepítetteknek akkor el kellett hagyniuk Csehszlovákiát, ingó és ingatlan vagyonukat a csehszlovák állam elkobozta – emlékeztet a Die Presse.
Felvidék Ma