Már nemcsak mi látjuk: A Fidesz sorra lenyúlja a Jobbik témáit

2010. június 16. - 09:16

A Fidesz elveszi a szimbolikus témákat a Jobbiktól, amelyekkel érvényesülni tudna, ennek egyik lépése volt a Nemzeti Összetartozás Napjának megszavazása – mondta Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese az atv Egyenes beszéd című műsorában. Ezek szerint már nemcsak mi látjuk úgy, hogy a Fidesz politikusai által az elmúlt időszakban legtöbbet forgatott kiadvány a Jobbik Radikális változás című programja volt.

Mindenesetre, ha a narancspárt azt hiszi, mindezzel elszívhatja a levegőt a Jobbik elől, akkor körülbelül akkora tévedésben van, mint mondjuk 2004 nyarán, amikor kitörő örömmel fogadták Gyurcsány miniszterelnök-jelöltségét.

Különben is, a Jobbik vezetői számtalanszor kinyilatkoztatták, számukra mindegy, hogy ki valósítja meg a Radikális változás programját, mert az elmúlt húsz év politikai garnitúrájával szemben a nemzeti oldal számára a nemzeti érdek az első, nem pedig a pártérdek.

Felhívnánk továbbá a figyelmet Vona Gábor azon kijelentésére, miszerint akárki is kerül kormányra Magyarországon 2010-ben, nem lesz más választása, mint a Radikális változás programját megvalósítani, ellenkező esetben hazánk a végső romlás útjára lép. Talán ma már azok sem mosolyognak eme kijelentésen a Fideszben, akik annak idején a választási kampány hangzatos szlogenjének tartották csupán.

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes