Özönvíz 2010. - avagy lesz ez még cifrább is, ha így folytatjuk

2010. június 17. - 10:19

„Katasztrófaövezetté vált egész Borsod, a patakok és folyók egyesültek, tengerként zúdultak az utakra, termőföldekre, több ezer ember veszítette el otthonát. A helyiek abban bíznak, nem esik több eső és a jövőben ésszerűbben építkeznek az emberek” - írja a Demokrata (2010. június 9.)

A dolog igen hasonló ahhoz, ahogy az időjósok próbálják bagatellizálni az éghajlatváltozást és a katasztrófákat. „A helyiek abban bíznak, nem esik több eső és a jövőben ésszerűbben építkeznek az emberek.” Tehát az emberek a hibásak, mert rossz helyre építkeztek. Nem voltak elég előrelátóak, amikor a városokat, falvakat építették. Botor módon nem gondoltak arra, hogy egyszer majd eljön a „szép” új világ.

Rossz helyre épült például Miskolc, mert oda is betört a víz. Rossz helyre épült Prága is, hiszen néhány éve árvíz sújtotta. De még a prágai metró is ésszerűtlenül épült, hiszen az árvíz azt is elöntötte. A helyiek bizton bíznak benne, hogy a jövőben ésszerűbben építik meg prágai metrót?

Mi pedig valahogy abban bízunk, hogy az elment ész visszatér vagy mielőbb és végleg megbukik ez a világot pusztító és tönkretevő őrület és idiotizmus.

Az utóbbi húsz évben olyan helyeken is árvizek pusztítottak, ahol korábban soha nem volt árvíz.

Idekívánkozik az egyik TV bájosan búgó althangú időjósnőjének kijelentése, miszerint teljesen átlagos májusunk volt. Mondta ezt azok után, hogy egy hónapig mindennap zuhogott az eső...
(A sajtó is úgy folytatja, ahogy abbahagyta.)

Megjegyzések

1. Nyilván őseink sokkal inkább olyan helyre települtek, ahol nem volt árvízveszély.

Nézzük, mióta léteznek az özönvíz sújtotta települések (csak néhányat):

Edelény első oklevélbeni említése 1299-ben volt.

Szendrő - 1317

Szendrőlád (Lád) - XIII. század

Csanálos - XIII-XIV század

Zsolca - 1281 A terület a neolitikum óta lakott.

Gesztely - 1219 A környék már az őskorban is lakott volt.

Hernádszentandrás [Ináncs] - 1271 Árpád-kori település.

A térség „folyói” többnyire patakok, melyek többsége néhány méter széles, és térdig ér a vize.

Mekkora az ilyen patakok „ártere”? (Lásd Szinva, Kincsem-patak, Bódva, stb.)

Teljesen nyilvánvaló, hogy itt egy - az éghajlatváltozás nyomán létrejött - sohanemvolt extrém esőzés okozta az özönvizet. Ezt még súlyosbította, hogy az utóbbi idők erdőkivágásai miatt jelentősen csökkent a Bükköt és a térség dombjait, hegyeit takaró talaj vastagsága és víztároló képessége.

Megjegyzés 2. - Idézet egy régebbi írásomból:

A hivatalos, „tudományos” indoklások javarészt ködösítések és a jónép megnyugtatására szolgálnak. A napfolttevékenységnek igen kis hatása van az időjárásra. Ezek 11 évente ismétlődnek. Az időjárás változása nem mutat ilyen ciklust. Csak egy példa, az árvizek. Pár éve összegyűjtöttem az árvizeket 35 évre visszamenőleg. Most nem akarom pontosan részletezni csak a tendenciát vázolom:

A hetvenes években néha volt csak árvíz. A nyolcvanas években 2-3 évenként egy, a kilencvenes évek első felében évente, azaz minden egyes évben volt árvíz. Azóta meg többnyire évente kettő! Azaz semmi köze a dolognak a napfoltokhoz. Hiszen a 35 év alatt háromszor is volt napfolttevékenység. (Viszont az árutermelés és a szállítás pont így növekedett.)

A felmelegedés egyik káros hatása, hogy ez egy lökést visz a rendszerbe, egy kilengést okoz. Ezáltal szélsőségesebbé válik az időjárás. Ez például abban nyilvánul meg, olyan, mintha mindegyik évszakba átcsúszna egy-két kisebb darab a két szomszédos évszakból. Másképp, az egyes évszakokon belül egyre nagyobb kilengések jöttek létre.

Másik, a melegebb levegő több párát képes magában tartani. (A hőmérséklet 2 fok C emelkedése 13 %-kal növeli a levegő párafelvevő képességét.) Tehát a csapadékosság nemcsak eloszlásában változik meg, de abszolút nagyságában is növekszik. A levegő melegedésével a mozgása is élénkül. Ezért felgyorsulnak a légköri áramlások, egyre szelesebb, viharosabb lesz az időjárás és soha nem látott számú és méretű szélviharok, tornádók pusztítanak majd. Olyan helyeken is, ahol korábban soha sem volt ilyen.

A légköri mozgások felgyorsulása miatt a felhők gyorsabban érik el a szárazföldet. Azaz nemcsak több vizet hoznak, de gyorsabban is. Lényegében hatalmas mértékben meggyorsul a víz körforgása. Végül az éghajlat teljesen felborul és menetrendszerűen jönnek a katasztrófák. Ezek nagysága és kiterjedtsége is rendkívül megnő. Tornádókkal, óriásviharokkal kísért legújabbkori özönvizek korszaka jöhet.

Már évek óta 3-4 héttel korábban, április közepén virágzik az orgona. A régi versekből, dalokból tudjuk, hogy már évszázadok óta mindig májusban. Az 1990-et megelőző 40-50 évről pedig kérdezzük idősebb ismerőseinket a saját ballagásukról.

Még egy dolog, a meteorológusok folyamatosan becsapják az embereket. Mindig azzal nyugtatnak, hogy ekkor meg akkor már volt ezen a napon melegebb (vagy hidegebb). S ezt a jónép simán benyalja. Mert nem ismeri a matematikát vagy inkább sem ideje sem energiája mindent ellenőrizni, mindennek utánanézni. Ugyanis nem ez számít.

Nézzünk egy példát. Mondjuk 1955. aug. 10.-én melegebb volt (39 fok), mint 2005 aug 10.-én (37 fok). Ezen a 39 fokos napon kivül a hónap többi napjának átlaghőmérséklete 26 fok volt 1955. augusztusában. De 2005 aug-ban a 37 fokos napon kívül a többi napon átlag 28 fok volt. Ugye nem kérdéses, hogy melyik augusztus volt a melegebb? Hiszen 1 x 37 fok + 30 x 28 fok az több mint az 1 x 39 fok + 30 x 26 fok.

A matematika nyelvén: a hőmérsékleti görbe alatti terület nagysága arányos a „melegséggel”. Amit éppen úgy lehet kiszámítani, hogy az időhosszakat szorzom a hozzátartozó hőmérsékletekkel és összegzem. (Másképp ezt integrálásnak hívják.)

Az időjósok többnyire akkor hangsúlyozzák ezt - mint pl. 2005. augusztusában - ha már másfél hete majd’ meg lehet dögleni a hőségtől. Ugyanakkor 1955 augusztusában az ennek megfelelő hőség csak 3-4 napig tartott, csak éppen volt ezek között egy nap amikor több volt. De ettől nem volt melegebb 1955 augusztusa.

Dr. Arató István, Budapest

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes