Különleges rejtvénnyel kedveskedünk olvasóinknak

2010. június 20. - 11:09

Ezúttal egy különleges rejtvénnyel szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. Érdemes megfejteni, hiszen igen értékes nyeremények várnak gazdára. A rejtvény két hírrel kapcsolatos, amelyek közül az egyik friss, a másik régebbi. Azon olvasók számára, akik egy kicsit is járatosak a magyar közéletben, véleményünk szerint nem fog gondot okozni a helyes megfejtés beküldése. Lássuk tehát először is a két hírt!

1. hír:

"Csütörtök este egy hét-nyolc főből álló társaság ment be a Pest megyei Csömör nagyközségben lévő bevásárlóközpontba. Édességeket próbáltak lopni, de a biztonsági őrök rajtakapták őket. Erre a társaság többi - addig a bevásárlóközpont előtt várakozó - tagja is bement, s megfenyegették az őröket. A helyszínre rendőrök is érkeztek, akik megpróbálták lecsillapítani az akkor már tucatnyi dühöngőt. A társaságból ekkor többen értesítették családtagjaikat, akik rövid időn belül csákányokkal, buzogánnyal, botokkal és bicskákkal felfegyverkezve jelentek meg az áruháznál, s az immár 25 fős csoport rátámadt a biztonsági őrökre."

2. hír:

"Különös jelenetek színhelye volt július 4-én, szombaton a budapesti Erzsébet tér. Tiltakozók egy csoportja letelepedett a fűre, és csöndes, békés demonstrációt kezdeményezett."


1. kérdés: Ön szerint kik lehettek a csömöri csokitolvaj garázdák?

1. cigányok
2. gárdisták
3. A Gombóc Artúr Baráti Társaság tagjai

2. kérdés: Ön szerint kik voltak azok, akik az Erzsébet téren, a fűben ülve békésen demonstráltak?

1. mezei nyulak
2. gárdisták
3. A Poldi Bácsi A Szép Zöld Gyepért Alapítvány környezetvédő aktivistái


Mindkét fenti hírnek folytatása is van, de nem áruljuk el, hogy az alábbi két folytatás közül melyik tartozik az első hír bevezetőjéhez és melyik a másodikéhoz, hiszen épp az a feladat, hogy az olvasó maga párosítsa össze őket.

1. folytatás: A csoportot a helyszínre riasztott jelentős rendőri erők szétverték, kényszerítő eszközöket alkalmaztak velük szemben, esetenként 40-50 centiméterről fújtak könnygázt az arcukba, majd többüket elhurcolták és előállították, valamint eljárást indítottak ellenük.

2. folytatás: A csoportot a helyszínre riasztott jelentős helyi rendőri erők fékezték meg. Kilenc embert állítottak elő a társaságból, közülük nyolcat - egy nőt és hét férfit - őrizetbe vettek, és eljárást indítottak ellenük.

Lehetséges megfejtések:

1. hír - 1. folytatás
2. hír - 2. folytatás

vagy:

1. hír - 2. folytatás
2. hír - 1. folytatás

A helyes megfejtést beküldők között az alábbi nyereménytárgyakat sorsoljuk ki:

- Pintér Sándor "Két hét alatt visszaállítjuk a közbiztonságot" című DVD-jét
- Orbán Viktor "Még a nap is másképp fog fölkelni" című verseskötetét
- 5 darab gázálarcot
- 10 darab Gyorskocsi utcai fogdajegyet
- 20 darab, egyenként 40 órányi közmunkára jogosító utalványt
- 50 kilogramm csokoládét

szebbjovo.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes