A Jobbik honlapot indít szimpatizánsai fenyegetettsége miatt

2010. június 22. - 11:10

Két héten belül indulhat az a honlap, amelyet a Jobbik a szerinte fideszes településvezetők által fenyegetett szimpatizánsai védelmében hoz létre narancskoztarsasag.hu néven.

Vona Gábor - aki az internetes oldal elindításának tervét kedden az Országgyűlésben jelentette be - az MTI-nek azt mondta: egyre több olyan visszajelzést kapnak, elsősorban Borsod és Szabolcs megyéből, hogy az országgyűlési választások után, az önkormányzati választások előtt fideszes településvezetők elbocsátják önkormányzati állásukból azokat, akikről megtudják, hogy a Jobbik szimpatizánsai, aktivistái, helyi vezetői.

A honlap ezekre az esetekre akarja a nyilvánosság erejével felhívni a figyelmet, illetve ennek a gyakorlatnak akar megálljt parancsolni - közölte.

"Remélem, hogy ez a honlap unalomba fog fulladni, mert a fideszes politikusok nem fognak ilyen irányba menni" - fogalmazott Vona Gábor, hozzátéve: a Jobbik jogsegélyt is szolgáltat azoknak, akiket csak jobbikos pártszimpátiájuk miatt rúgnak ki állásukból.

belfold.ma.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes