Tilos a vallási szimbólumok használata a labdarúgó-világbajnokságon

2010. június 23. - 18:54

A FIFA megtiltotta a játékosoknak a vallási és politikai szimbólumok használatát a focipályákon, és nem engedélyezi a hitet kifejező gesztusokat sem, hivatkozva a szervezet szabályának negyedik pontjára, mely a játékosok öltözetéről és viselkedéséről rendelkezik.

Kaká, a brazil válogatott középpályása a 2007-es bajnokok ligája döntőjének lefújása utáni pillanatokban levette mezét, s megmutatta az alatta levő pólóját, amelyen az „I Belong to Jesus”, magyarul „Jézushoz tartozom” felirat volt olvasható. Kaká már korábban, a 2004-es Milan-győzelemkor, illetve a 2002-es világbajnokság döntője után is ugyanezt tette, amikor a fenti feliraton kívül a cipője nyelvére is a „God Is Faithful”, azaz „Isten hűséges” feliratot varrta fel. A brazil válogatott 2005-ös FIFA konföderációs kupadöntője után ő és néhány csapattársa, Heurelho da Silva Gomes és a védő Lúcio, „Jézus szeret téged" feliratú pólókat viseltek.

A 2009-ben ugyancsak Dél-Afrikában tartott labdarúgó konföderációs kupa során például a hívő brazil csapatkapitány, Lucio a végső győzelem megszerzésekor a pálya gyepszőnyegén áhítatosan imádkozott. Franck Ribéry, a franciák egyik kedvenc játékosa egy-egy gól után kezét széttárva és az égre emelve szokott imádkozni. Sok hívő focista keresztet vetve lép a pályára és a gólszerzők közül örömükben sokan letérdelnek és keresztet rajzolnak magukra.

Mostantól fogva azonban mindez lehetetlen, mert a vallási és politikai szimbólumok használatát betiltották. A brazil csapatot a FIFA tavaly azért marasztalta el és büntette meg, mert egy győztes meccs után közösen és hangosan mondtak el egy imát. A FIFA rendelkezése egyáltalán nem talált tetszésre a játékosok körében, de edzőik kérésére kötelesek tartani magukat a szabályokhoz.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes