Strasbourghoz fordult Gaudi-Nagy a Magyar Gárda feloszlatása miatt (dokumentummal frissítve!)

2010. június 30. - 12:14

Beadvánnyal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához Strasbourgban a Magyar Gárda feloszlatása miatt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. Mint azt telefonon az MTI brüsszeli tudósítójának elmondta, Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével együtt - ő maga Vona Gábor Jobbik-elnök jogi képviselőjeként - személyesen nyújtotta be a dokumentumot, "a Magyar Gárda törvénytelen feloszlatásával okozott emberi jogsérelem orvoslása iránti kérelmet".

Az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő strasbourgi taláros testülethez az ET 47 tagállamának bármely polgára fordulhat, ha megsértették valamely olyan jogát, amelyet az Európai Emberi Jogi Egyezmény védelemben részesít, és saját hazájában már kimerített minden jogorvoslati lehetőséget.

Gaudi-Nagy Tamás közölte: a Magyar Gárda feloszlatásával kapcsolatos beadványban az egyesülési és gyülekezési jog megsértésére hivatkoznak, és 100 ezer euró nem vagyoni kártérítést kérnek. Megítélése szerint az eljárás két-három évig is eltarthat a strasbourgi emberi jogi bíróságon, de - mint az MTI-nek mondta - biztos a sikerben.

gaudi.jobbik.hu

A dokumentum az alábbi linkre kattintva tölthető le:

CsatolmányMéret
kerelem.pdf1.24 MB
Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes