Önjelölt humoristák - avagy szlovák-magyar politikai párhuzamok

2010. július 1. - 11:24

Miközben a Fico-kormány a búcsúkönnyek áztatta vörös zsebkendőjét lobogtatja, a Duna túloldalán a Fidesz-KDNP házaspár szüleményei egymás után totyognak ki a (polgári) szövetség hálószobájából. Bizony, nincs is nagyobb öröme a szülőknek, mint amikor csemetéi első lépésein, váratlan, mindenfélére sikerült próbálkozásain derülhetnek.

A meglepő csak az, hogy Orbánék vívmányai és kijelentései az általuk oly sokat bírált Fico-Meciar-Slota triász megnyilvánulásait idézik. Az új magyar kormányt a felelősség és a nagy feladatok kormányának szerepébe választották bele, csak úgy mellesleg teljhatalommal. Mégsem úgy tűnik, mintha komolyan vennék a szerepüket. Semjén Zsolt szerint Tőkés László személye számukra politikai iránytűként szolgál, Kövér László azt mondja, a magyar politikának húsz évig az volt a legnagyobb baja, hogy az SZDSZ létezett. Mondani persze bármit lehet, az újságírók úgyis kiforgatják. Az említett úriemberek viszont úgy tűnnek, hogy amit mondtak, komolyan is gondolják. Ez pedig minimum fejvakarásra adhat okot.

A szavak után jönnek a tettek: Orbán megajándékozza Magyarországot a szabad pálinkafőzés jogával; a katasztrofális gazdasági helyzetben legalább vedelhessen a magyar, ha már évszázadok óta sírva vigad. Pálinkát a felejtésre - szól a kormány üzenete. Akiknek nincs kedvük felejteni, azoknak készül a magyar sajtótörvény, nehogy már minden jöttment leírhassa a véleményét. Éppen most, amikor a Fidesz-KDNP vállain az ország terhe nyugszik, nem szép dolog a bajuszukat huzogatni. Fico is ezt mondta, csak szlovákul. Majd ő megvédi az embereket a válságtól meg az irredentáktól, akinek nem tetszik, az hazaáruló, fogja be a pofáját.

Alakul a végső és legnagyobb párhuzam is: a Fidesz köztársasági elnököt választ magának, mint tavaly a Smer. Gasparovicnak egy szépséghibája van, képtelen kinyögni egy értelmes mondatot nemhogy idegen nyelven, de még szlovákul is. Ettől viszont még nem kell, hogy csalódjanak benne a választói, hiszen tudták, kire szavaznak. A Smernek még túl jó is, mivel nem hogy nem tud beszélni, de nem is akar.

Schmitt Pál egy kicsit izgalmasabb eset, olyan mondatok röppennek ki a száján, hogy ihaj. A múlt héten például bejelentette, ha elnök lesz, el ne várja tőle senki, hogy mind a 15 millió magyarral mindenről egyeztessen. Ezt nem is várjuk, már csak azért sem, mert ezt nyilvánvalóan viccnek szánta (remélhetőleg). Mondjon csak még jó sok hasonlót, legalább lesz min derülni, egy komor elnöknél mindenképp jobb egy vicces, a humor a diplomáciában is hasznos „szerszám”. De ennyi erővel Sas József is lehetne államelnök. Csak éppen be kellene lépnie a Fideszbe. Tőle viszont senki sem várhat el ilyeschmitt.

Forrás: Veres István - Pozsonyi Új Szó

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes