Sarlós Boldogasszony napja van

2010. július 2. - 11:21

Sarlós Boldogasszony különleges helyet foglal el a Mária-ünnepek sorában. A megnevezés népi eredetű, az ősi magyar névadó hagyományhoz kapcsolódik. Sarlós Boldogasszony napja a búza beérésének, az aratásnak az ünnepe, amelynek patrónája: a Szűzanya. A népi gondolkodás összekötötte a szakrális ünnepet a mezei munkáéval, és a Szűzanya áldását kérték a termésre, az aratók munkájára. Az ünnep "sarlós" jelzőjét az aratás egyik eszközéről kapta. Valójában a régi sarlós aratást idézi, amely alapvetően női munkának számított. Valaha az ember házi eszközei közül a sarló az aratás kultikus eszköze volt.

A kereszténység a XIII. századtól július 2-án a "nehézkes" Máriának, a Jézussal terhes Szűznek Erzsébetnél, Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatását (latinul Visitatio) ünnepelte. Az ünnepnap megválasztásába egy kis hiba csúszott. A szóban forgó esemény idején az evangélium szerint Erzsébet a szülés előtt állt (Lk 1,39–56), fia születését azonban már az ősegyház 8 nappal korábban, június 24-én megünnepelte.

Ez lehet az oka, hogy a XVII. század derekától az ünnepet törölték a hivatalos római naptárból, de mivel a nap az aratás kezdetére esik, a közelmúltig jelentős dátum maradt, persze nem eredeti tartalma szerint, hanem aratóünnepként. Nálunk, hogy a többi Mária – ("ősmagyarul" Boldogasszony) – ünneptől megkülönböztessék, a Sarlós Boldogasszony nevet kapta. Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta volt, hanem e Boldogasszony-ünnep másnapján.

Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak.

A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13,26–30).

jelesnapok.oszk.hu