Alkotmánybírósághoz fordult a Jobbik az önkormányzati képviselők megválasztásáról szóló törvény miatt

2010. július 7. - 12:22

Beadvánnyal fordult a Jobbik az Alkotmánybírósághoz a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvénnyel kapcsolatban szerdán. A párt szerint a jogszabály alkotmányellenes, sérti az arányosság, a népképviselet és a választójog egyenlőségének elvét, ezért annak megsemmisítését kérik. A beadványt az Alkotmánybíróságnak (AB) Apáti István és Hegedűs Lorántné Kovács Enikő országgyűlési képviselők adták át.

Apáti István az AB épülete előtt tartott sajtótájékoztatón a törvényalkotás "torzszülöttjének" nevezte a jelenlegi szabályozást, "amely kiiktatja az összes ellenzéki pártot a helyi önkormányzatokból".

Szerinte súlyos aránytalanságokat tartalmaz a törvény, mert például egy Tököl nagyságú település esetében ugyanannyi egyéni képviselőnek 10 ezer, míg egy Dombóvár nagyságú város esetében 20 ezer ember képviseletét kell ellátnia. Az AB-t azért kérték arra, hogy sürgősséggel tárgyalja a beadványt, mert közelednek az önkormányzati választások - mondta el a képviselő, aki egyben a parlament önkormányzati bizottságának is alelnöke.

A párt beadványának indoklási részében az olvasható, hogy a Jobbik szerint alkotmányellenes az a gyakorlat is, miszerint az induláshoz szükséges ajánlószelvények számát a jogszabály egyes esetekben megduplázza, megtriplázza. Szervezetek együttes indulása esetében a megyei közgyűlésbe való bejutás a küszöb emelése miatt a Jobbik szerint irreálisan megnehezül. Szerintük az eddigi 60-40 százalékos egyéni listás és kompenzációs listás mandátumarány 70-30 százalékra történt módosítása is aránytalanságokat idéz elő.

Korondi Miklós jobbikos országgyűlési képviselő elmondta: a törvény a polgármesteri pozíciót külsős alpolgármesterek választásának lehetőségével kívánja erősíteni. A Jobbik viszont ezt leginkább a "politikusi álláshalmozás" megszüntetésével, vagyis úgy szeretné elérni, hogy országgyűlési képviselők ne lehessenek egyben polgármesterek. Erre vonatkozó törvényjavaslatukat már benyújtották az Országgyűlésnek.

Hegedűs Lorántné Kovács Enikő elmondta: írásbeli kérdést nyújtott be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez az önkormányzatok ezermilliárdos adósságállományával kapcsolatban, amelyre választ is kapott.

Szerinte ha tönkremegy egy önkormányzat, a csődbiztos felajánlja annak vagyonát a hitelt nyújtó intézetnek, vagyis minden magyar állampolgár jótáll az önkormányzati vagyonért. Ismertette a nemzetgazdasági miniszter írásbeli válaszát, amelyben az áll: az önkormányzatok önállóan gazdálkodnak, továbbá a jelenlegi helyzetben nem vállalható fel az a cél, hogy bármely módon konszolidálják ezt az adósságállományt.

jobbik.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes