A Jobbik EP-delegációja tiltakozik a pénzpazarlás ellen

2010. július 7. - 22:13

Tényfeltáró munkacsoportot alakított tegnap a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti delegációja annak érdekében, hogy megfelelően tudják tájékoztatni az európai adófizetőket, hogy az EP két székelye közötti ingázás milyen plusz anyagi terhekkel jár.

Mint ismeretes az Európai Parlament Brüsszelben és Strasbourgban is tart üléseket melyek során mind a képviselők, a személyzet, mind a teljes infrastruktúra "vándorcirkuszként" folyamatosan költözködik a két város között.

Felháborító, hogy a gazdasági világválság idejében sem hagy fel az EP ezen pénzpazarlással. 2007-es adatok szerint 203 millió eurót dobott ki az ablakon az EP az értelmetlen oda-vissza utazgatással és a strasbourgi székely épületének fenntartásával, ez több mint 58 milliárd forint évente. Ezek a költségek azóta sem lettek kevesebbek.
A Jobbik EP delegációja folyamatos, sajtótájékoztatókkal, közleményekkel, felszólalásokkal, performance - okkal fogja felhívni a közvélemény és a sajtó figyelmét a pazarlás tényére.

2010. július 6-án Szegedi Csanád EP képviselő megtartotta első figyelemfelkeltő performance - át, amelynek keretében az EP strasbourgi épületének étkezőjében mutatott rá arra, hogy a súlyos pazarlás mellett az ingázás jelentős kényelmetlenséggel is jár.

Morvai Krisztina, EP-képviselő, Jobbik Magyarországért Mozgalom
Szegedi Csanád, EP-képviselő, Jobbik Magyarországért Mozgalom
Kovács Béla, EP-képviselő, Jobbik Magyarországért Mozgalom

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes