Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a jelenleginél nagyobb kormányzati szerepvállalásra van szükség az elmúlt hónapokban pusztító természeti csapások utáni kárrendezéshez, mivel ez a feladat már túlnőtt a helyi önkormányzatok hatáskörén. A csütörtökön Borsod és Szabolcs megyébe látogató politikus szerint az új kormány felállása óta nem történt érdemi javulás Észak-Magyarország közbiztonságában.
A Jobbik vezetője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy általános tapasztalata szerint a lakosság az árvíz-, illetve viharkárok mellett a magukra hagyatottság és a kilátástalanság érzésével küzdenek a leginkább. Vona Gábor szerint ugyanis a rendelkezésre álló anyagi, illetve természetbeni adományok mellett szükség lenne egy, a "felelős döntések meghozatalára képes erőre is". A kárenyhítési munkálatok helyes irányba terelésének első lépése a "továbbra is húzódó valódi kárfelmérés" lehetne, ami mellett a kormánynak jogi segítségnyújtást kellene biztosítania a károsultak "biztosítókkal szembeni harcához" - fejtette ki a pártelnök.
Hozzátette: a Jobbik a jövőben is folytatja adományszervező tevékenységét, aminek részeként elsőként a jégverés sújtotta Bánréve lakosainak nyújtanak fizikai segítséget. Vona Gábor megjegyezte továbbá, hogy többek között Putnokot, Szendrőt, Felsőzsolcát, illetve Miskolcot is érintő útja során nem érzékelt jelentős változást a közbiztonság állapotában. A politikus szerint ezen a területen eddig csak "felszíni, tüneti kezelések" történtek, miközben a közbiztonságot valóban javítani képes hosszú távú stratégiát továbbra sem véli felfedezni.
jobbik.hu