Fico megbékélt az elkerülhetetlennel - beadta a lemondását

2010. július 9. - 00:27

Robert Fico benyújtotta Ivan Gasparovic szlovák államfőnek kormánya lemondását. A köztársasági elnök köszönetet mondott a távozó kormánynak munkájáért, külön kiemelte Fico érdemeit, és reményét fejezte ki, hogy a leköszönt kormánytagok továbbra is a szlovák politikai élet aktív szereplői maradnak.

Robert Fico beszédében hangsúlyozta, Szlovákia történelmében az elmúlt négy évben volt a legstabilabb kormányzás. Mint mondta, megtett mindent, amit az ország nemzeti érdekei megkívántak, sikeresen vették fel a küzdelmet a gazdasági válsággal is, és jó állapotban adják át a szlovák állam vezetését az új kormánynak. Megköszönte Gasparovicnak, hogy "atyai" módon közelített hozzá, és ha kellett, segítette őt és a kormányát.

Gasparovicra még egy teendő várt csütörtökön: kinevezni az új miniszterelnököt - Iveta Radicová személyében.

Alig egy órával a távozó kormány lemondását követően Iveta Radicová megbízott kormányfő érkezett a köztársasági elnöki palotába, aki Ivan Gasparovictól átvette a miniszterelnöki megbízólevelet. Iveta Radicová szóban és írásban is letette a miniszterelnöki esküt. A tévékamerák nyilvánossága előtt sem az államfő, sem a miniszterelnök nem mondott szónoklatot.

Az új kormány további tagjait várhatóan pénteken nevezi ki Ivan Gasparovic.

Felvidék Ma

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes