A Természetvédelmi Világalap szerint Románia ellopta a Duna árterét

2010. július 11. - 10:02

A további áradások elkerülése érdekében helyre kell állítani a Duna természetes ártér-rendszerét – derül ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) frissen napvilágot látott jelentéséből. A 25 emberéletet és több tízmillió eurós kárt okozó természeti katasztrófa oka a WWF szerint az átgondolatlan emberi beavatkozások miatt következett be: a Duna árterének jelentős részét ugyanis a helyiek beépítették vagy mezőgazdasági területekké alakították az utóbbi évtizedekben.

Orieta Hulea, a WWF Duna-Kárpátok programjának igazgatója szerint a kormánynak 2015-ig rehabilitálnia kellene az árterületeket ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a további katasztrófák. A WWF szakértői arra a holland programra hívják fel a romániai hatóságok figyelmét, amelyet 1993-ban indítottak el. „A hollandok időben rájöttek arra, hogy nem emelhetik a végtelenségig a töltések magasságát, vissza kell adni a víznek, ami a vízé” – figyelmeztetett Orieta Hulea.

manna.ro

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes