Cseberből vederbe - Ez az ország kétharmados többséggel hívta életre a diktatúrát

2010. július 11. - 12:28

Európai uniós országként gyakran hivatkozunk a szabadságjogokra. Tesszük ezt anélkül, hogy az un. vezetőink legalább a látszatára ügyelnének. Már nem kell. Elmúlt néhány év. Demonstrációk, elnyomás. Aztán megint demonstráció, és ismét elnyomás. Politikai áttörés, majd elnyomás. Újraszerveződünk és megint csak elnyomás. Úgy tűnik az elmúlt 65 évben itt semmi sem változott, csak a köpönyeg.

A nép igyekszik lerázni magáról a béklyót, és minduntalan, az utóbbi években már önszántából, megválasztja vezetőnek azokat, akiknél a lakat kulcsa van, és nem engedik szabadulni a magyar szellemet. Ugyanazok a kiszesek, ugyanazok a pártfunkcionáriusok, már hosszú évek óta. Hogy miért emeljük magunk fölé újra meg újra azokat, akik tönkretesznek, kifosztanak és megaláznak bennünket? Nem tudom, talán a tudás népe elfelejtette a tanulás képességét.

Egy évvel ezelőtt, egy békés tüntetésen, az akkori Magyar Gárda tanúbizonyságot tett kiállásról, becsületről, bátorságról. Emlékezetes nap volt, amit gyermekeinknek is remegő hangon fogunk mesélni. Sokan hittek benne, hogy nemsoká már csak, mint egy rossz emléket idézve fel. Bizakodtak, mert egy nemzeti köntösbe bújt hatalom váltja a jól ismert régit. A kommunisták iránti gyűlölet és megvetés eredményeként leváltotta az ország a köztörvényes bűnözőt, és az ÁVH élére ültette a maffiakörökben jól ismert fő gengsztert, aki most azt játsza, hogy rendet tesz. Törvényesség lesz és fegyelem.

Mosolyognom kell, pedig nincs okom a jókedvre. Mosolygok, mert kín gyötör. A tehetetlenség kínja. Ez az ország kétharmados többséggel hívta életre azt a diktatúrát, melynek eredményességét láthatjuk, ha arcunkat kelet felé fordítjuk. Úgy Palesztina magasságába.

Sokan vádolták már a nemzeti oldalt összeesküvés-elméletekkel, melyekkel szemben magam is fenntartásokkal viseltetek, azonban mélyen elgondolkodtat az, hogy miért érzem napról napra erősebben a mindenkori hatalom azon szándékát, hogy tudatosan terelnek bennünket a polgárháború irányába. Ha most azt kérdezik tőlem, hogy ez kinek jó, akkor csak néhány gondolatot tudok felvetni, melyek képesek megállni a racionalitás talaján.

Egy nagyszerű barátommal beszélgettem néhány órája. Akkor hangzott el az a mondat, hogy 800.000 embert nem lehet börtönbe zárni. Nos, valóban nem. De gondoljunk bele, ha mondjuk zavargás törne ki (aminek, valljuk meg őszintén, igencsak a küszöbén állunk) akkor gond nélkül le lehet lövetni néhány százat, vagy ezret közülünk, s ezzel megfékezhető lehet a többi. És hogy ez kinek jó?

Hazánk jelenleg az izraeli térhódítás áldozata. Olyan hálóba keveredtünk, amelyből nehéz szabadulni, pláne, ha a szabadulást vezérelni hivatott kormányzat maga is szolgája az ellenünk irányuló terrornak. A Fidesz testvérpártja az az izraeli Likud, amely a zsidó világuralom kiszélesítésén fáradozik. A pártot jól fémjelzi Ariel Sharon, aki attól sem retten vissza, hogy menekülttáborok lakóit gyilkoltassa halomra. Az izraeli érdekeltséget mutatja az a Simon Peresz-nyilatkozat is, mely azt állította: “felvásároljuk Magyarországot”.

Sokan még ez után is azt kérdik, hogy "igen-igen, de miért, hiszen ez az ország már csak egy romhalmaz!?" Valóban az, és nem véletlenül az. Ezek a romok olyan értéket temettek maguk alá, amely népek fennmaradását képes biztosítani.

Termőföldek és víz. A víz nem csak pusztítani képes, mint azt tapasztalhattuk az elmúlt hetekben, de életben is tart. Márpedig Izraelnek, ott ahol most van, nincs vize. És ha már polgárháború, akkor azt se felejtsük, hogy Magyarországnak nincs rendfenntartó szervezete. Honvédség felszámolva, a rendőrséget pedig nem szeretném jellemezni, hiszen a trágár kifejezések talán nem ezen sorok közé valók, de a nép árulói címet biztosan kiérdemelték fáradságos munkájukkal. Tehát marad a külső segítség, s már meg is van az ok, amiért az izraeli haderő bevonulhat az országba, hogy a gazdasági megszállást követően biztosítsa sajátjainak szabad beáramlását.

Az addigi polgárháborút azután felválthatja a szabadságharc, ami csak azért jobb, mert az ellenség mindenki számára egyértelmű és megkülönböztethető. Addig azonban még várnunk kell, és csak remélhetjük, hogy mindazon sokak, akik életre hívták a narancsszínű vészt, még idejében észhez térnek. Sajnos az utóbbi idők tapasztalatai nem kecsegtetnek sok reménnyel, így marad a gondolat: Talán ideje lenne felkészülni arra is, amit ma még elképzelni is nehéz…

Isten áldja a Magyar Nemzeti Gárdát, akik a bátorságot és rendíthetetlenséget-, és a Nemzeti Egyleteket, kik a szebb jövő zálogát, a közösség iránti alázatot hordják a szívükben. Isten áldja azokat a bátor vezetőinket, akik az életüket sem féltve vállalják a Nemzetért folytatott harcot. Adjon Nektek, Nekünk az Jó Isten erőt a közeli jövendőhöz!

Forrás: Hun Híd Nemzeti Egylet