Levelek Lalikirálynak - Csendháborítás

2010. július 11. - 23:27

Mint ígértem, újra jelentkezem, és elmesélem Felségednek, milyenek is azok a debreceni éjszakák. Mármint az olyanok, amilyenekben Excellenciádnak már régóta nincs része. Elvégre közterületi eseményekről van szó, olyanokról, ahol nincs testőr, aki megvédje az egyszerű cívispolgárt.

Nos, a debreceni éjszakában általában olyan csoportosulások vonulnak, amelyek nagy ívben tesznek Méltóságod szesztilalmi törvényének csendrendeleti folyományaira. Vagy azért, mert már éjjeli tíz óra előtt is alaposan feltöltöttek a garatra, vagy pedig azért, mert épp azon szórakoztatóipari létesítmények között mozognak, amelyek kívül esnek a Felséged által érthetetlen módon szabályozott körön - azaz: nyitva tarthatnak bármeddig.

Rengeteg téma feszegetésének irányába elhaladhatna most eme levél, de most csak egyetlen témát ragadnék meg, bízva abban, hogy Felséged kegyelme által akkor is írhatok majd a köznép számára, amidőn Excellenciád pártja a bloggertörvény alapján engem tömlöcbe vet, mert hátha azoknak is jár a konditerem, a színestévé meg az internet, akik nem öltek és nem erőszakoltak meg senkit, mindössze bírálni merészelték a Vezénylő Tábornokot vagy éppen Lalikirályt.

Nos, az alábbi idézetek egy olyan internetes fórumból valók, ahová két éve jártam. Pontosan kétévesek a beírások, 2008 nyaráról van szó. Ámde azért lényegtelen a dátum megnevezése, mert Felséged uralkodásának bármelyik éve megnevezhető lenne, a tévedés legcsekélyebb kockázata nélkül. Merthogy semmi változás nem tapasztalható 1999 nyara, 2003 nyara vagy éppen 2010, a jelen történései között.

Lássuk hát a krónikát!


1.27
Most pedig kihívom a rendőrséget.
Kedves Koós Alajos! Ne szesztilalmat vezessél be, hanem tartasd be a hatályos törvényeket!
Tudtommal hajnali fél kettőkor egy kis takony középiskolás vagy egyetemista galerinek rohadtul nincs mit keresni egy lakótelep játszóterén, italozva, üveget törve, hangoskodva, pláne a nemrégiben felújított játékokat nem rendeltetésszerűen használva.
Azt sem értem - én nem olyan régen értem haza, de biztos nem most kezdődött ez - hogy a környéken lakó mintegy kétezer sunnyogó cívis közül miért nem jutott még egynek sem eszébe, hogy kihívja a yardot. Nem arra valók a fakabátok? Segítek szótagolni, Bethlen, Hunyadi és Darabos utcaiak: REND-ŐR!
Arról nem is beszélve, hogy ha most vidáman ellehetnek itt, akkor majd idetolják az antiszociális pofájukat jövő szombaton is. Nem kérek belőlük.
Száztizenkettő.


1.33
Rendőrség jelentkezése: 52 másodperc. (Minden másra ott a MasterCard.)
Egy kedves hölgy a 112 felhívása után gépileg biztosít, hogy amennyiben rendőri segítségre van szükségem, baromi jó számot hívtam. Tájékoztat továbbá, hogy ha mentőre (is) szükségem lenne, a 104-en készséggel állnak rendelkezésemre.
Mentő segítségére minden bizonnyal sokaknak van szükségük, akik esetleg nem tudnak ilyen sokáig ellenállni baltával hadonászó élettársuk, illetőleg Hasfelmetsző Jack bizalmas közeledésének, amíg a szőke géphang pofázik, plusz míg a huszadik kicsörgésre az ügyeletes felveszi a telefont.
Bejelentés: 1.30
Várunk, várunk, mérjük az időt...


1:41
Járőr sehol.
Mindig tudtam, hogy tágul a világegyetem, de hogy ebbe Debrecen is beletartozik, az most vált világossá előttem. Egyre távolabbra kerül a Budai Ézsaiás utca a belvárostól. Lehet, egy tank benzin ma már nem is elég.
Telihold van. Tán az lehet a baj.
Koós Alajos mondjon le, még ma éjjel!!!


1.50
Széledni kezdett a galeri, járőr sehol. Remek. A végén még én leszek megba-
bonázva.


1.56
Azon tűnődöm, mit tenne ilyenkor sztívünszegáll, a meggályver meg az Ötholdas Pagony terepmintás embere...
Asszem, legközelebb nem udvariaskodok, bemondom az ügyeletesnek, hogy a Magyar Gárda veri a játszin a helyi kisebbségi önkormányzatot, a megye összes fakabátja itt lesz 3 perc alatt.
Bocsánatot kérek a Darabos, a Hunyadi és a Bethlen utca lakosságától, nekik volt igazuk.
Úgy tűnik, ebben a városban nem működik rendőri szerv.
Mindazonáltal azt hiszem, ha a Darabos utcán laknék, már nem lenne muskátli az erkélyemen.
Le a rendőrséggel, éljen az önbíráskodás!


2.11
A járőr pontban 2-kor megérkezett. Hárman voltak harminc ellen, de ilyen hirtelen és intenzív elkussolást gyerekkorom óta nem tapasztaltam a környéken. A három derék rendőr gyakorlatilag felnyalatta a játszóteret a mocskos kis patkányokkal, és bár nincs olyan illúzióm, hogy most makulátlan a tisztaság például a homokozóban, de élvezet volt nézni, ahogy a sok kis takonyarcú sírva tallózva üvegcserepet és sörösdobozt szed.
Na, csend lett végre, lehet aludni.


Ha azt gondolja Felséged, lám, milyen nagyszerű is eme leírás, hiszen rámutat a cívisváros utolérhetetlen fokozatú közbiztonságának netovábbjára, hát közlöm: Az elmúlt nyarakon tucatszám hívtam ki a porkolábokat, és a végén valóban azért hagytam abba, mert rájöttem, semmi értelme nincs. Jegyezze meg jól, Felséged, az elmúlt években EGYETLEN alkalommal ért a fent leírt sikerélmény, és ahhoz képest, hogy az Ön uralkodása alatt MINDEN hétvégi nyáréjszakát így kell töltenünk, ez bizony csekély mértékben büszkeségre okot adó eredmény, királyinak semmiképp nem mondanám.

Nos, hagyjunk legközelebbre is, mert bőven lesz mondanivalóm, így hát nyugodalmas jó éjt kívánok A Szabadság Őrvárosa Királyának, alsó- és felső-Józsa Hercegének, a paci Trónörökösnek, Kismacs és Nagymacs örökös uralkodójának, Bánk bánjának (ezt csak helyiek érthetik), a Csónakázó-tó felkent Gondolásának (ezt meg csak a helyiek + netezők érthetik), a Nagyerdő kerülőjének. (Legalábbis ott kerüli, ahol a Biogal Gyógyszergyárból lett TEVA környezetszennyezésének nyilvánvaló bizonyítékai lapulnak. De majd előjövünk vele, Felség.)

Örökös híve:

Szebb Jenő
(sajnos nem úgy örökös)

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes