Nem sért személyiségi jogot a Ficót ábrázoló karikatúra

2010. július 13. - 16:07

A pozsonyi IV. kerületi bíróság elutasította Róbert Fico keresetét. A volt szlovák miniszterelnök a SME napilapot perelte be, mivel szerinte az abban megjelent karikatúra sérti személyiségi jogait.

Martina Shooty Sútovec rajza 2009. július 9-én jelent meg. A karikatúrán Fico az orvosnál ül, az pedig egy, a miniszterelnökről készült röntgenfelvételt tart maga elé, de a felvételről hiányzik a hátgerinc. „Nem tévedtem. Az Ön gerincfájása puszta fantomfájdalom” – jegyzi meg az orvos.

A bíró, Silvia Walterová indoklásában azt írja, hogy a rajz nem sért személyiségi jogokat, abban az alkotó csak a személyes nézetét vetette papírra. Szerinte a karikatúrista csupán szatirikusan ábrázolta azt, amit gondol Fico politikai tevékenységéről. A karikatúra a közéleti szereplését ábrázolta, és nem az akkori egészségi állapotát -- állapította meg a bíró.

Walterová hozzátette: Fico a karikatúra megjelenésekor miniszterelnök volt, és a legerősebb parlamenti párt vezetője, így köteles elviselni a néha erősebb kritikákat is. Tomás Kamenec, a lapot kiadó Petit Press jogi képviselője a döntés után elmondta, ez egy ésszerű döntés, mely alapot adhat a hasonló perek megítéléséhez. Fico jogi képviselője nem nyilatkozott a döntés után, csupán annyit mondott, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

A volt miniszterelnök 33 194 eurót követelt a kiadótól.

Új Szó online

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes