A Loki döntetlent ért el a Levadia otthonában

2010. július 14. - 07:53

A DVSC-TEVA 2009.07.29-én a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első meccsén a Levadia otthonában lépett pályára, és nyert 1-0-ra. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy közel egy évvel később a két csapat ismét találkozik egymással, még ha egy körrel korábban is. Ráadásul a sorsolás úgy hozta, hogy újra a Kadrioru Stadionban került sor az első összecsapásra.

Az alig négy és fél ezres létesítmény kicsit szegényes, az eredményjelző azonban a legmodernebb technológiával készült. A rendkívül látványos, színes, mozgóképes kivetítőn kezdetben csak egy szám, a 36 volt látható. A játékosokban is megállt az ütő, amikor tudatosult bennük, mi vár rájuk, nem is titkolták, hogy a futballra nem éppen alkalmas időjárás bizony rányomhatja majd a bélyegét a találkozóra.

A gyanú beigazolódott, az első félidőben ugyanis nem volt nagy az iram. A melegtől a hazaiak sokkal jobban tartottak, mégis kezdetben inkább az ő akaratuk érvényesült. Néhány szabadrúgáson kívül azonban nem jelentettek túl nagy veszélyt. A Lokinak jó húsz perc kellett, hogy alkalmazkodjon a körülményekhez, Szakály Péter akár a vezetést is megszerezhette volna, de a kapufát találta el, a helyszínen szurkoló mintegy 50 Loki-drukker nagy bánatára. Alig telt el néhány perc, és a jelenet a másik oldalon is megismétlődött. A félidő második felében többet birtokoltuk a labdát, de nem futballoztunk veszélyesen.

Herczeg András egyébként kisebb meglepetéssel szolgált az összeállítást illetően. A kezdőcsapatban kapott helyet a 19 éves saját nevelésű szélsőnk, Bódi Ádám, aki most belső középpályásként bizonyíthatott, majd a szünet után a jobb oldalon látta el feladatát. Szintén lehetőséget kapott a Honvédtól visszatért Nagy Zoltán, és a tavasszal kispadra szorult Kiss Zoltán is.

Szakvezetőnk Tarmo Neemelóra külön felhívta a figyelmet, mégis az egykori észt válogatott csatár szerzett vezetést a Levadiának. A gól után a hazaiak nagyon felpörögtek, de lendületük nem tartott sokáig. Jóval eseménydúsabb volt a második félidő, Adamo Coulibaly előtt két ígéretes lehetőség is adódott, de Czvitkovics Péter és Yannick is kihagyott egy-egy nagy helyzetet.

Az egyenlítést végül a csereként beállt Rezes László harcolta ki: a középpályás Dombi Tibortól kapott egy remek labdát, majd a hálóba pörgetett.

Az biztos, hogy a Levadia nem jobb csapat a Lokinál, a jövő hét szerdán rendezendő debreceni visszavágón ki lehet harcolni a továbbjutást!

dvsc.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes