A Jobbik nem hozott központi döntést az árvízkárosultak javára gyűjtött adományok szétosztásának módjáról, mint ahogyan azt sugallja a „Jobbik csak a magyaroknak gyűjtött adományt” című, az Index.hu-n megjelent írás. A párt azon helyi szervezetei és aktivistái, akik részt vettek a karitatív akciókban, egyéni belátásuk szerint döntöttek a segítségnyújtás módjáról. Ugyanúgy, ahogyan minden állampolgár saját maga határozza meg, kikhez juttatja el adományait.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy sem a TASZ, sem a „hírt” elsőként közlő Index.hu, diszkriminatív módon nem tartotta fontosnak megemlíteni egyszer sem azt a heteken át zajló akciót, amely keretében a Jobbik tagjai, szimpatizánsai és a gárdisták pénzt, időt és energiát nem sajnálva – a többi párthoz képest toronymagasan a legtöbbet – segítették az árvízkárosultakat a védekezési munkában és az adományozásban. A Jobbik viszont kíváncsian várja, vajon a TASZ munkatársai mennyi munkaórát áldoztak az árvíz elleni védekezésre és mekkora adományt gyűjtöttek a rászorulóknak.
A Jobbik aktivistái nem minősülnek jogi személynek, így az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatálya nem vonatkozik rájuk.
Mirkóczki Ádám,
a Jobbik szóvivője