Életnagyságú Szijjártó-papírmasék a közhivatalokban (álhír)

2010. július 15. - 08:39

A Nemzeti Együttműködés kifüggesztésére vonatkozó rendelet után újabb döntést jelentett be a kormány: a közhivatalokban jól látható helyen ki kell akasztani Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő legalább 170×80 cm-es, egész alakos fotóját.

"Eleinte arra gondoltunk, azt a képet kell majd kirakni, amin a Viktor kezet fog valami négerrel, hogy kultúra meg egyetértés, meg ilyenek, de aztán rájöttünk, hogy a Peti homloka sokkal inkább serkenti a termelést" – nyilatkozott az MTI-nek név nélkül a döntés hátteréről Semjén Zsolt, mi viszont az írás alapján felismertük. A KDNP politikusa megkeresésünkre cáfolta a HírCsárda olvasóinak információit, miszerint a közhivatalokban Szijjártó Pétert magát kellene kiakasztani – mint mondta, ez elég abszurd lenne, és rossz üzenetet közvetítene a dolgozóknak.

A kormány tervét a szakértők azonban máris támadják: az Enteriőr-stylistok Országos Szövetsége szerint a miniszterelnöki szóvivő szeme és homloka nem passzol a közhivatalok fehér falaihoz, a Nemzeti Együttműködés mellé inkább Javier Bardem félmeztelen fotóit kellene kifüggeszteni.

hircsarda.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes