Végre rájöttek: a kis lopás is lopás

2010. július 15. - 08:41

Megmondom őszintén, nem igazán vágom, hogy ki volt az az okos, aki kitalálta, hogy a 20 ezer forint értékhatár alatti lopások ügyét a jegyzők elintézik. Mit gondoltak, hogyan oldják meg a jegyzők? Ha a kedves delikvens egy hét alatt 3 különböző városban, 3 különböző boltban lopott 19 500 forint értékben, és mind a háromszor el is kapták, akkor a 3 jegyző 3 külön eljárás keretében vakarja a fejét? És ez így működött éveken át?

Ha a házamból ellopják a kerékpáromat, az nem szabálysértés. Ha az utcán lopják el, mondjuk levágva róla a lakatot, az nem szabálysértés.

A minősített lopás a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint bűncselekmény, és nem jegyzői hatáskörbe tartozik, vagyis teljesen mindegy, hogy mi az értékhatár. A rendőrség kötelességszegést követ el, amikor átadja a jegyzőknek a Btk. szerint minősített módon elkövetett húszezer forint értékhatár alatti eseteket. Ilyen esetek: a dolog elleni erőszak (például kapuk, zárak feltörése); a bekerített helyre megtévesztéssel való bejutás (ilyenkor az elkövető házalónak vagy villanyóra-leolvasónak adja ki magát); a jogosult tudta nélkül (kerítésen átmászás, besurranás) való behatolás vagy a hamis, illetve lopott kulccsal történő betörés, zsebtolvajlás.

A Heti Válasz összeszedte, hogy működött eddig a folyamat, hát ilyen abszurd dolgot rég olvastam:

1. A jegyző felszólítja a megkárosítottat, hogy próbáljon az elkövető személyére vonatkozó információkat közölni.

2. A jegyző másodjára felszólítja a megkárosítottat, hogy próbáljon az elkövető személyére vonatkozó információkat közölni. Ezután lezárja az ügyet, hogy a "tettes ismeretlen".

Annak ellenére, hogy a sértettek tudják, hogy nem sok esélyük van, hogy elkapják a tettest, mégis 87 401 esetben tettek feljelentést 2009-ben. 2006-ban még csak 55 594 alkalommal.

A 87 401 feljelentésből 72 406 esetben bizonyosodott be a lopás, ám csak 21 396 esetben lett pénzbüntetés az eljárás vége, de csak 11 768 estben lett befizetve a büntetés. (A 72 406 eset felszorozva a maximális 20 ezer forinttal 1,5 milliárd forint.)

Ha tetten érték a tolvajt, de csak egy tanú van, akkor tanú állítása (ő volt) és a tolvaj állítása (nem én voltam) kioltja egymást, és a jegyző bizonyíték hiányában megszünteti az eljárást.

Abban az estben, ha sikerült bizonyítani a lopást, akkor is a jegyzők az esetek 60%-ban nem szabtak ki pénzbüntetést, hanem figyelmeztetést róttak ki.

Az esetek kis részében került sor tényleges pénzbüntetésre. De ha nincs jövedelme a tettesnek, akkor közmunkával kiválthatja ezt.

A hatályos törvények szerint a tolvajnak hatórai közmunkáért 5 ezer forintot írnak jóvá, míg a "valódi" közmunkásnak 8 órai munkáért csak 2 ezer forintot.

Ezen tervez Pintér változtatni, visszakerülnénk a rendőrségre ezen esetek, bár nem tudjuk, hogy ezzel a minimum 85 ezer bejelentéssel hogy fognak megbirkózni. Főleg, hogy egyre többen fogják bejelenteni az ilyen lopásokat.

És pénzbírság helyett maximum 60 nap elzárást kaphat. A bíróságok leterheltsége miatt az ítéletet a bírósági titkár is kiszabhatná. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke meg is mondta, hogy ennek az ára pontosan 1,4 milliárd forint, ugyanis ennyibe kerül kétszáz új bírósági titkári és az őket kiszolgáló száz alkalmazott állásának költsége.

A törvény már a parlament előtt van, kíváncsian várjuk, hogy fog a gyakorlatban beválni. Valóban visszaszorítja a kis értékű lopásokat, a rendőrök valóban foglalkozni fognak az ilyen esetekkel, a bíróságoknak lesz kapacitásuk erre?

És egyáltalán, hova fognak ennyi embert elzárni?

2010. június 30-án 16 306 fogvatartott volt Magyarországon, ami már most bőven 100% felett volt.

Forrás: Vastagbőr blog

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes