Utazik-e Bázelbe a Loki? Erről a kérdésről dönt a szerdán 20 órakor kezdődő DVSC - Levadia Tallinn Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója. Mint köztudott, az első találkozón 1-1-es döntetlen született, így a továbbjutás kérdése nyílt maradt. A Loki játékosai arra kérik a szurkolókat, hogy minél többen látogassanak ki az Oláh Gábor utcai stadionba, és buzdításukkal segítsék a csapatot a győzelemhez.
- Tavaly is úgy értünk el sikereket, hogy szurkolóink végig mellettünk álltak - fogalmazott Bernáth Csaba, a DVSC csapatkapitánya. - Nagyon sok kupacsatát megéltem már, és jó eredmény mindig akkor született, amikor a csapat és a drukkerek egy hullámhosszon voltak. Reméljük, ezúttal is sokan lesznek, és mi is mindent megteszünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Akik már eldöntötték, hogy mindenképpen kijönnek a mérkőzésre, azt üzenem nekik: hozzanak magukkal még egy embert!
Adamo Coulibaly is elismerte, hogy a szurkolók tizenkettedik emberként tudják segíteni a csapatot. A francia támadó telt házban bízik. - Egy évvel ezelőtt érkeztem a Lokihoz, a debreceni szurkolótábor már kezdettől fogva megragadott - kezdte a légiós. - Tudom, mennyit jelent egy játékosnak, ha több ezer ember előtt futballozhat. A Bajnokok Ligája-szereplés is elsősorban annak volt köszönhető, hogy olyan sokan bíztak bennünk, kijöttek a mérkőzéseinkre, és buzdították a csapatot. Mindig plusz erőt adott nekünk a drukkerek szeretete, amikor nehéz helyzetbe kerültünk, segítségükkel átlendültünk a holtponton. Remélem, hogy szerdán a Levadia ellen telt ház lesz. Kérem a szurkolókat, hogy jöjjenek el a találkozóra, és együtt harcoljuk ki a továbbjutást!
Dombi Tibor jól emlékszik arra, hogy egy évvel ezelőtt a Levadia labdarúgóira milyen hatással volt a debreceni tábor. - A tavalyi hazai meccs után az észt játékosok a B-közepet fényképezték, annyira megragadta őket a hangulat. Nincsenek hozzászokva. Remélem, hasonló élményben lesz részük szerdán is - bizakodik a rutinos középpályás.
dvsc.hu