Volner János: Nem nyithatunk az adózásban újabb kiskapukat

2010. július 21. - 16:35

Az áfatörvényt módosítaná a Jobbik képviselője, Volner János, úgy, hogy bizonyos feltételek esetén nem kellene befizetni a ki nem egyenlített számlák után az áfát. A javaslatba nem véletlenül írta, hogy a problémás (felfüggesztett vagy törölt adószámú illetve felszámolt, végelszámolt, jogutód nélkül megszűnő) cégeknek kiállított kifizetetlen számlákra ne lehessen igénybe venni az áfacsökkentés lehetőségét. Ezzel ugyanis a fiktív cégek útján végrehajtott áfacsalásoknak (láncszámlázás) szeretné elejét venni - tette hozzá a Jobbik képviselője.

Egy országgyűlési párt nemcsak a lakosság egy csoportjának - ez esetben a vállalkozóknak - az érdekeit kell, hogy képviselje, hanem figyelemmel kell lenni az ország nemzetközi elkötelezettségeire és az állami, adófizetői érdekek teljesülésére is. Emiatt sem nyithatunk az adózásban újabb kiskapukat - emlékeztetett Volner János.

Áfát az EU-s irányelvvel (HÉA) összhangban lévő magyar törvény szerint nem a bevétel, hanem a teljesített termékértékesítés, nyújtott szolgáltatás után kell megfizetni – emlékeztetett Volner János. Tehát a teljesítés után valakinek mindenképpen áfát kell fizetnie. Jelenleg az eladó "meghitelezi" az áfát a vevőnek. A benyújtott törvényjavaslat célja ennek megszüntetése – jelentette ki. De a módosítás csak a meghitelezést szüntetné meg. Arra nem adna jogosítványt, hogy ha a vevő soha nem fizet, akkor is csökkenthesse az eladó a fizetendő áfáját. Volner János szerint nem szabad engedni, hogy ilyen ok miatt az állam végleg elessen az áfabevételtől.

A jobbikos képviselő szerint nem engedhető meg, hogy a törvénymódosítás miatt új kiskapu nyíljon az adózás megkerülésére. Ha ugyanis egyáltalán nem kellene a be nem folyt számlákra áfát fizetni, akkor egyes cégek úgy bújhatnának ki az áfafizetési kötelezettség alól, hogy (nem)adózó fantomcégek nevére bocsátanának ki számlát - tette hozzá.

jobbik.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes