Gömbös Gyula: "Ettől a pillanattól kezdve ellenforradalmár lettem."

2010. július 23. - 10:14

Vége, hát csakugyan vége már Szent István birodalmának? Hiszen Károlyi hat hét előtt még azt mondotta: "Magyarországot csak én menthetem meg." A szállodai forradalom szószékéről, az Astória erkélyéről százezrek fülébe kiáltották a marxisták, függetlenségiek és polgári radikálisok: - Megvédjük az ország függetlenségét!

Függetlenség, szabadság, egyenlőség. Gyönyörű, babonás jelszavak. És most Aradon, szemben a román nemzeti tanáccsal ott ül Jászi-Jakubovics Oszkár nemzetiségi miniszter, hogy tárgyaljon a keleti Svájcról, a hazátlan és csodálatosan ostoba zsidónak szobatudósi elgondolásáról.

Fegyverkeznek a zsidók és bolsevikok. Megy-megy, rohan már a végzetes lejtőn lefelé árva Magyarország. Nincs, aki védje az ezeréves határt, Heltai-Hoffer tengerészei ott hagyják Pozsonyt, ahová akadálytalanul vonulnak be a cseh légiók. A parkett-táncosból lett nemzeti hőst viszont még a forradalom hadügyminisztere is kénytelen letartóztatni rablás, fosztogatás és gyilkosság miatt. A vidéket elárasztják a pesti gettó ügynökei, akik az osztálygyűlöletet prédikálják és a félrevezetett néppel tűzcsóvát vettetnek a magyar kastélyokra, hogy eltereljek a figyelmet arról a zsidóságról, amely ennek a háborúnak haszonélvezője, ennek a forradalomnak pedig felbujtója volt.

A magyar határok védelmére nincs már töltény, nincs puska, de Budapesten Pogány-Schwartz vezetése alatt tízezer láda számra rejtegetik a muníciót, amely majd kelleni fog egy később kikiáltandó proletárdiktatúra számára. Fegyverviselési igazolványt már csak a csőcselék kap, miközben ördögi tervszerűséggel szerelik le a magyar tiszteket és a nemzeti gondolathoz hű katonákat. A főváros megtelik erdélyi, bácskai, felvidéki menekültekkel, de a zsidó sajtó még mindig azt suttogja a magyar fülekbe: Bízni kell Wilsonban!

Pogány-Schwartz felvonul. Ezekben a napokban a magyar társadalom egy része még mindig abban bízik, hogy az elzsidósodott kormányban van még egy magyar ember: Bartha Albertnek hívják. Károlyi Mihály híve, a farkastorkú grófra esküszik, de vérség szerint mégis csak magyar. El kell hát távolítani őt is. El vele. Hadd jöjjön a helyére Böhm Vilmos, aki zsidó, tehát minden képesítése megvan arra, hogy Magyarország hadügyminisztere legyen.

Pogány-Schwartz József összeszedi a katonatanácsot, a Galileistákat, a szociáldemokrata magántisztviselők felekezeti együttesét, és ez a csőcselék lövöldözve vonul fel Buda várába, hogy Bartha Albert lemondását követelje. Maga a hadügyminiszter ijedten vonul félre a felvonulása láttára. Az egész minisztériumban egy ember van csak, aki bátran, férfiasan, magyarul szembeszáll a csőcselék lázadásával: Gömbös Gyula vezérkari százados. Kimegy az erkélyre, szembenéz ezzel a fellázított, gyűlölködő tömeggel, vállalja annak a kockázatát, hogy bármelyik pillanatban lelőheti egy megvadított vörös katona. Igen!

Ez a Gömbös Gyula, aki most a honvédelmi minisztérium erkélyén áll, egyetlenül és egyedül valóban már az új Magyarország hirdetője. Fegyvert a kézbe! Ki a határokra! Megvédeni Nagymagyarországot! - kiáltja azok fülébe, akik pillanatnyilag nem akarnak semmi mást, csak zsoldot, henyélést és zsidó felfordulást. A galileista ifjúság füttykoncertje belefojtja a szót, de erről a napról jegyzi fel Gömbös százados, a magyar megújulás hadügyi államtitkára, Horthy Miklós urunk első katonája: "Ettől a pillanattól kezdve ellenforradalmár lettem." És vele együtt lett ellenforradalmár egész Magyarország.

Szabadság! - ígérték hat héttel ezelőtt. És a pesti demokraták a matrózcsőcselékkel rombolják szét Milotay István Új Nemzedékét, az egyetlen keresztény lap szerkesztőséget, amely hangot mert adni húszmillió magyar érzelmeinek.

Demokrácia! - hirdették - de már a Nemzeti Tanács spionjai hallgatják ki azoknak a telefonbeszélgetését, akik a megtiport és megalázott magyarság véleményének akarnak hangot adni.

Függetlenség! - rikoltották az Astória erkélyéről - és most ők osztják, fosztják az országot, ők hívják be a csehet, szerbet, románt, hogy megmentsenek egyetlen fajt, amelynek nem volt és nem lesz sohase hazája.

Területi integritást! - esküdöztek, amidőn azt hitték, hogy mérhetetlen hatalomszomjukban ezzel az igével megtéveszthetik a magyar tömegeket.

És, amikor Budapestre érkezik az amerikai bizottság, a meggyötört város keresztény társadalma százezres tömegekben vonul fel az amerikaiak elé. Elől ott haladnak a székely katonák, akik harctéren szerzett sebeikről letépik a kötést, ott vannak a székely asszonyok, akik hátukon a korbács nyomát viselik, a bácskai menekültek, akik csak a nyomor és a szenvedés könnyeit tudják odaontani az amerikaiak elé. Jönnek a Felvidékről elűzött magyarok, akiket mindenükből kifosztottak a cseh légiók. Jönnek a megcsaltak, az árvák, magukra hagyottak, akiknek boldogságot és szabadságot ígértek Ahasvérus propagandistái.

Száz és százezer magyar ember, a halálba induló Magyarország népe sírja, üvölti, zokogja az ég felé a kiábrándultak és felébredtek sikongó óhaját. Száz és százezer ember kiáltja: "Éljen Magyarország területi épsége!" S ebben a pillanatban a királyi istállóból kirohan egy csúnya, púpos askenázi zsidó, Pogány-Schwartz József. Rámutat a hazájukat sirató székelyekre: "Kegyetlenül lőjetek bele ezekbe a magyar kutyákba."

Ez lett a vége, így fejeződött be a magyarországi demokraták, pacifisták, bőrüket féltő zsidók országmentésének katasztrofális korszaka. Utána húsz-huszonkét évig nyögte Magyarország az idegen jármot. Semmit se felejtsünk. Magyarok, mindig emlékezzünk 1918-ra.

Forrás: Marschalkó Lajos (1911 - 1968) Kik árulták el 1818-ban Magyarországot című könyve, a Stádium Kiadó 1944-es kiadása alapján