Vona Gábor: a Jobbik derekasan helytállt a parlamenti munkában

2010. július 23. - 14:15

Vona Gábor mai sajtótájékoztatóján értékelte a Jobbik, a kormány és az ellenzék eddig nyújtott teljesítményét. Véleménye szerint a kormány egyesre vizsgázott a közbiztonsági helyzet rendezésének tekintetében.

Vona Gábor elmondta: a kormány elmúlt kéthavi munkája azzal telt leginkább, hogy hogyan tudja kétharmados többsége birtokában hatalmát tovább bővíteni, ahelyett, hogy az ország égető problémáival foglalkozna. Mint mondta szomorúan látja, hogy a Fidesz személyzeti politikája a „szegfűs” közigazgatás helyébe „narancsost” emel.

Külön kiemelte a közbiztonsági helyzet megoldatlanságát, a koncepció hiányát és a sokat hangoztatott „két hét alatt rendet teszünk” bukását. Döbbenetesnek és elfogadhatatlannak vélte, hogy a kormány közbiztonsági törvénycsomagja egy kalap alá veszi az emberek millióinak életét megnyomorító bűnözőket és a tenni akaró embereknek otthont és közösséget adó Magyar Nemzeti Gárdát. Sürgősen megoldandó kérdések közé sorolta a gazdaság rendbetételét is.

A kormány eddigi tevékenységei közül pozitívan értékelte a nemzetpolitikai törvények jobbikos nyomására történt elfogadását, és ismételten támogatásáról biztosította a kormány IMF elleni gazdasági szabadságharcát.

A Jobbikot értékelve elmondta: a radikális párt bebizonyította, hogy a parlamenti keretek között is tud kemény és szókimondó, ám aktív, hatékony és konstruktív lenni. Nem csak a politológusok nyilatkoznak elismerően a Jobbik munkájáról és országgyűlési aktivitásáról, hanem olykor már a balliberális sajtó is. A munka az önkormányzati választásokra való tekintettel a nyáron sem szünetel. A Jobbik elnöke beszámolt arról, hogy gőzerővel folyik az önkormányzati választásokra a felkészülés.

Végezetül arra tért ki, hogy ez csak egy gyorsértékelés, hiszen a kormány számára a komolyabb feladatok csak ősszel kezdődnek, amikor olyan költségvetést kell alkotnia a kormánynak, ami megoldja a magyar emberek helyzetét, és olyan közbiztonsági intézkedéscsomaggal kell előállni, ami rendet teremt Magyarországon. Az ellenzék tekintetében arról beszélt, hogy a jövő nagy kérdése, hogy melyik párt lesz a Fidesz valódi váltópártja. Erre meglátása szerint leginkább a Jobbik esélyes, mivel a nemzeti párté a legjobb program, és a legnagyobb bázis.

jobbik.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes