Megtalálták a szkíta Nap Urának sírját

2010. július 24. - 20:36

Arany mellvértet viselő szkíta harcos, a Nap urának végső nyughelyét tárták fel Kazahsztánban a fővárostól, Asztanától keletre, Karaganda térségében. A temetkezést ötven évvel ezelőtt fedezték fel, ám a sírhalom feltárása csupán tavaly kezdődött meg.

A "Nap urának" a Kr.e. V. vagy IV. századból származó, hét sírkamrát magába foglaló végső nyughelyét még az ókorban kirabolták, ám a fosztogatók félmunkát végeztek, hátrahagyva a javak egy részét. A régészek 130 aranytárgyat fedeztek fel, beleértve egy macskafélékhez tartozó ragadozó szobrocskáját, függőket, csatokat. Arany gyöngyszemek százai kerültek elő a sírból, ahol 14 bronz nyílhegyet is találtak.

"A sír gazdagsága arra utal, hogy a közösség vezetője vagy híres harcos lehetett, de előfordulhat, hogy mindkettő volt egyszerre. Színarany mellvértet viselt, s az ilyen vezetőket a Naphoz hasonlították, a Nap ura volt" - hangsúlyozta Arman Bejszenov ásatásvezető régész.

A lelet jelentőségét az "Aranyember" sírjának felfedezéséhez hasonlítják, akinek végső nyughelyét 1969-ben tárták fel Almati (Alma Ata) közelében. A feltételezések szerint az "Aranyember" egy ifjú szkíta herceg lehetett a Kr.e. V. vagy IV. százban, és halotti öltözékén 4000 arany ruhadíszt viselt.

történelemportál.hu

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes