Vona szerint az MSZP "hisztipárt", az LMP báránybőrbe bújt SZDSZ - a Jobbik lesz a Fidesz igazi alternatívája

2010. július 25. - 00:35

Vona Gábor sajtótájékoztatót tartott a Jobbik győri irodájában, a párt megyei választmányi ülése előtt. Vas megyéből érkezett, Szombathelyen ugyanis szintén választmányi ülést tartott a párt. Látogatása célja kapcsán elmondta, hogy véget ért a parlament rendkívüli nyári ülésszaka, elkezdődött az őszi önkormányzati választásokra a felkészülés.

"Illetve már korábban elkezdődött, de szeretnék mindenhol meggyőződni arról, hogy hogyan állunk, szeretnék találkozni a párt helyi vezetőivel, hogy értékeljük azt a két hónapot, ami mögöttünk van és beszéljünk arról a két hónapról, ami előttünk van" - fogalmazott a Jobbik elnöke.

Vona arról, hogyan értékeli az új országgyűlés eddigi eltelt időszakát, a következőket mondta: "Úgy érzem, hogy az eddig mögöttünk hagyott 56 nap, két hónap, az sajnos többségében nem az ország sorsát érintő törvényjavaslatokról, törvényekről szólt, hanem a Fidesz számára fontos, hatalmi bázisa szélesítése szempontjából fontos törvényekről, törvényjavaslatokról. A szándék egyértelmű volt a kormánytöbbség részéről: szeretné arra az időre, amikor majd kiderül, hogy a király meztelen, szeretné a hatalmát bebiztosítani, sőt túlbiztosítani, hogy érinthetetlenné váljon, addigra már."

A pártelnök szerint a magyar közéletben két nagy kérdés van. Az egyik nagy kérdés szerinte, hogy a kormánypárt mit tud kezdeni a valóban fontos kérdésekkel.

"Az eddigi időszak jutalomjáték volt a számára, de az igazán nagy kérdések, a gazdaság rendbetétele, a devizahitelesek problémája, a közbiztonság kérdése, az egészségügy problémái, a nyugdíjrendszer kérdése - ezek még mind-mind a parlament és a kormány előtt állnak. Igazán majd a kormány értékelése akkor válik reálissá, akkor válhat reálissá, ha ezek a kérdések is terítékre fognak kerülni. A másik nagy kérdés pedig az, hogy az ellenzéki frakciók, pártok közül melyik lesz az, amelyik ki tudja magát nőni a nagybetűs ellenzékké."

A magyar társadalom és az emberek Vona szerint általában le szokták egyszerűsíteni a kérdést úgy, hogy van egy kormánypárt és egy ellenzéki erő, amelyik kihívja a kormány. Meggyőződése alapján lesz egy nagy verseny azért, hogy ki lesz majd a nagybetűs ellenzéki párt, az MSZP, az LMP vagy a Jobbik. Vona szerint objektív szempontból nézve is erre pártjának van a legjobb esélye.

Ugyanis úgy véli, hogy az MSZP-t az elmúlt két hónap alapján egy süllyedő hajónak lehet titulálni.

"Hisztipárt a parlamentben, amelynek semmi nem tetszik, még az sem, ami jó. Az MSZP-t egy olyan pártnak tartom, amelyik jócskán túl van a fénykorán és most már pusztán elhúzódó belső hatalmi harcok tárhelye. Ez a párt mindenféle valódi program, elképzelés, értékrend nélküli."

A másik ellenzéki pártról, az LMP-ről a következőképp vélekedik Vona: "Nevében ugyan párt, de valódi gyakorlati működését tekintve szűk társadalmi csoportként működik, amelynek bizonyos kérdésekben van karakteres véleménye, de az ország egészére nézve programot a mai napig nem alkotott és sokak szerint - és én is osztom ezt a vélekedést - egy báránybőrbe bújt SZDSZ."

A Jobbik elnöke pártját olyan pártnak tartja, amelynek megvannak a maga javítandó hibái, gyengéi, de szervezettség és program szempontjából is az az erő tud lenni, amely képes más alternatívát nyújtani a társadalomnak, mint amit a Fidesz "narancsköztársasága" jelent Magyarország számára.

(Kisalföld nyomán)

Vissza a kezdőlapra <<         Ugrás a lap tetejére ^

Legfrissebb tartalom

Képviselőink a Debreceni Közgyűlésben

Időjárás-előrejelzés

Felhőkép

Valutaárfolyamok

Szebb Jövő havilap

A Szebb Jövő a Hajdú-Bihar megyei Jobbik havonta megjelenő ingyenes kiadványa.
Felelős szerkesztő: Bogdán Szabolcs
Terjesztési terület: Debrecen és a megye nagyobb települései
A lap mutációi megjelennek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Szebb Jövő portál

Honlapunkat Firefox 3 és Internet Explorer 7 böngészőkre optimalizáltuk. Megtekintését legalább 1024 x 768 képpontos felbontásban ajánljuk.
Magyar Honlap Linkek Hun-Web Linkek Hun-Web Katalógus és Kereső HunVista Linktár és Kereső - SEO, keresőmarketing és online marketing webmestereknek A magyar linkjegyzék WYW kereső pagerank
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes