A FIFA figyelmébe ajánlok néhány lehetséges helyszínt 2018-ra

2010. július 26. - 06:43

Már jó ideje véget ért a futball-világbajnokság, és én azt hittem, soha többé nem kell vuvuzelát hallanom. Erre ma hajnalban arra ébredek, hogy egy meglehetősen slágergyanús atyafi, még a szombat esti mámor utóhatásaival küszködve, azt a műanyag szutykot két pofára fújva vonul végig az utcánkban, és nincs senki, aki egy muskátlis cserepet hajítana a fejére. Ó, hol vagy, cívis polgárok legendás büszkesége, összetartása és önvédelmi reflexe?

A FIFA a 2014-es futball-világbajnokság helyszínéül Brazíliát választotta. Hogy valami félreértés vagy vétkes hanyagság játszott ebben szerepet, ma már nem tudhatjuk, mindenesetre egy olyan országot választottak, ahol magas szintű a futballkultúra. Hogy ez többé ne történhessen meg, bátorkodom szerény javaslataimat a FIFA nagybecsű döntéshozói elé terjeszteni, a 2018-as játékok lehetséges helyszínét illetően.

Nos, mint köztudomású, idén először rendezhetett afrikai ország futball-világbajnokságot. Ez szerfölött pártolandó, hiszen a Földgolyó olyan vidékeit is be kell vonni a FIFA védőszárnyai alá, amelyek ez idáig sötét foltként szerepeltek a világ futballtérképén.

Igaz, hogy az ugyanazon helyszínen egy évvel ezelőtt lezajlott Konföderációs Kupa során minden civilizált résztvevő és szemlélő (játékos, tévénéző, bíró, partjelző, orvos, gyúró, szertáros) jelezte a FIFA felé, hogy a helyiek vuvuzelázása jócskán túl van az elviselhetőség határain, és eme véleményét idén is fenntartotta, a FIFA nem tiltotta be az eszközt, arra hivatkozván, hogy az a helyi kultúra része, nincs mit tenni ellene.

Most talán ne polemizáljunk azon, hogy vajon miféle kultúra az, amelyiknek szerves része lehet egy ilyen műanyag szutyok, viszont azt állapítsuk meg, hogy a FIFA pár tízezer dél-afrikai érdekeit több milliárd futballszurkoló érdekei elé helyezte. Nyilván megvolt rá az oka, például az, hogy minél extrémebb helyszínek minél extrémebb szurkolóit vonja be eme csodálatos sportág vérkeringésébe, ennek alapján szíveskedek a FIFA döntéshozóinak figyelmébe ajánlani néhány, méltatlanul elhanyagolt országot.

Csihad-szigetek

A csihad lakosságot hosszú évszázadokkal ezelőtt az örök némaságot fogadó trappista szerzetesek térítették keresztény hitre, azóta is hatalmas kultusza van az országban a némaságnak. Ez a későbbiekben számos értékkel gazdagította a világ kultúráját, csihadok találták fel például a némafilmet, a pantomim műfaját és a vallomásmegtagadást. Sőt, kevesen tudják, de magát a Csendes-óceánt is a közepén fekvő szigetországról nevezték el.

Nos, a csihadok szurkolói habitusa is meglehetősen különös: a mérkőzést néma csöndben szemlélik a kezdő sípszótól a záróig, így a meccseknek olyan hangulata van, mintha csak egy zártkapus Fradi-Újpestet nézne az ember. Még a "hangosbemondó" is kizárólag jeltolmács segítségével üzenhet az óriáskivetítőn a közönségnek.

A helyiek nagyon szigorúan veszik ezt a kulturális hagyományt. Tavaly például örökre kitiltottak egy hatalmas népszerűségnek örvendő vezérszurkolót az ország összes stadionjából, mert az nem tudta visszafojtani a tüsszentési ingerét a helyi kupadöntőn.

Monocoloria

Egy sajnálatos járványos betegség nyomán, ami a gazdasági világválsággal egyidőben söpört végig az országon, Monocoloria lakosságának 37 százaléka színvakká vált, ezért tavaly a helyi sportminiszter - az Esélyegyenlőségi Hivatal vezetőségének javaslatára - elrendelte, hogy az ország területén rendezett futballmérkőzések során mindkét csapatnak egyforma szerelésben - ugyanolyan színű mezben, nadrágban és sportszárban - kell pályára lépnie. A tévénézők számára mindez nagyon zavaró lehet a közvetítések élvezetében, de nincs mit tenni ellene, helyi sajátosság.

Ayerisztán

Ez a közép-kelet-ázsiai kistigris a sajtgyártásnak, a vadászgörény-tenyésztésnek és a hulladékimportnak köszönheti gazdasági fellendülését. A helyi munkavállalók 98 százaléka a fent említett három iparágban dolgozik, az ország területének kétharmada hulladéklerakó hely. Ennek következtében a stadionok környékén is elviselhetetlen a bűz egy civilizált ember számára, legyen akár szurkoló, akár játékos vagy teszem azt partjelző, de legalább a tévénézőket nem zavarja.
Helyi sajátosság, nincs mit tenni ellene.

Shoderica

Shoderica szigete a Karib-tengerben fekszik, az ezer kőbánya országának is nevezik. A Brit Birodalom fénykorában a világ négy égtájáról szállították ide a Nemzetközösség valamennyi országának bűnözőit követ törni. A Jamaikától dél-keletre található ország a kábítószer elleni harcban is élenjár, olyannyira, hogy mindenféle füvet betiltottak a területén.

Stadionjaik minden igényt kielégítenek, mármint ami a közönség kiszolgálását illeti. A játékosokat először talán zavarni fogja, hogy a betiltott fű helyett zúzottkő borítja a játékteret, de az vesse a shoderikaiakra az első követ, aki azt hiszi, nincs még nekik elég.

Pápua Népi Gasztronomikus Köztársaság

Az ország kiemelkedő gazdasági mutatókkal rendelkezik, és létesítményekben is gazdag, akár már holnaptól elrajtolhatna a mérkőzéssorozat a köztársaságban. Egyetlen hátránya a helyszínnek, hogy egy ősi kulturális hagyomány alapján a mérkőzés közben a játéktéren kívülre kerülő játékosokat a helyi közönség ott helyben megeszi vacsorára. Ez a hátrány azonban a kiutazó keret jelentős bővítésével kiküszöbölhető, és különben is, ami elsőre negatívumnak tűnhet, az akár még a futballtorna javára is válhat.

Megszűnne például a szimulálás, mert a földön már csak megszokásból is fetrengő játékos hirtelen ráébredne, hogy ha őt kiviszik ápolni a partvonalon kívülre, akkor nem lefagyasztani fogják a vádliját, hanem megsütni. Elmaradna a bedobásoknál oly sokszor tapasztalható időhúzás is, mert amint a labdával a feje fölött tanácstalankodó játékos orrát megcsapná a partvonal mentén felállított bográcsokban rotyogó alaplé illata, viharsebesen bedobná a labdát, és iszkolna vissza a pályára. Egyáltalán, a torna valamennyi futballistáját erősen motiválná ez a helyi kulturális hagyomány, mert egyikük sem akarna a lecserélés sorsára jutni.

Szebb Jenő
vuvuzelatagadó