Hétfőn a szerb parlament a Koszovó státusával (magyarán: végleges elveszítésével) kapcsolatos fejleményekről tárgyalt. Pásztor Bálintban, a VMSZ képviselőjében ezúttal volt annyi emberség, hogy kitérjen Trianonra.
Mint mondta, a délvidéki magyarok jól tudják, mit érezhetnek a szerbek Koszovó elveszítése miatt, hiszen Magyarország a trianoni szerződés következtében elveszítette területe több mint kétharmadát Az akkor keletkezett sebek több generáción keresztül lassan gyógyulnak, és kérdés, begyógyulnak-e valaha is teljesen, emelte ki Pásztor.
Beszédének folytatásában már unalmas közhelyekkel dobálózott Szerbia európai integrációjának szükségességéről.
Miközben Pásztor Trianonról beszélt, a kamera Nenad Čanak magyargyűlölő sovinisztát, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökét mutatta, aki gunyorosan vigyorgott és undorító pofákat vágott.
védvonal.info