A Jobbik biztatónak tartja az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célokat és egyetért azzal az értékeléssel, amely szerint az első Széchenyi Terv volt az utolsó sikeres gazdaságfejlesztési program - mondta el Hegedűs Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint a kormány az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, az üzleti környezet fejlesztését, a tudomány-innováció-növekedés területét, a foglalkoztatást és a közlekedést határozta meg kitörési pontként az Új Széchenyi Tervben.
Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdán az MTI-nek elmondta: pártja fontosnak tartja a kormány által megjelölt hét fő fejlesztési irányt, ugyanakkor azokat az infokommunikációs technológiák alkalmazásával, valamint a gyógyászati célú turizmus fejlesztésével, illetve a mezőgazdasági és az élelmiszeriparral javasolja kiegészíteni.
A politikus kiemelte, hogy a kormánynak egy megfelelő gazdaságpolitikai környezetet is ki kell alakítani a fejlesztési program céljainak teljesüléséhez.
A kabinetnek így például együttműködést kell elérnie a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) a szükséges monetáris politikai változtatások elérése érdekében - fejtette ki Hegedűs Tamás hozzátéve, hogy abban is egyetértenek Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy a világgazdaság súlypontja nyugatról áttevődött keletre.
Magyarország tartós fejlődési pályára állításához elengedhetetlen a keleti gazdasági kapcsolatok fejlesztése - húzta alá. A jobbikos képviselő elmondása szerint pártja a jövőben részleteiben is tanulmányozza majd az Új Széchenyi Tervet, amelynek sikerre vitele érdekében készek módosító javaslatok kidolgozására is.
barikad.hu