A Jobbik számára mindig is kiemelkedő fontosságú volt, hogy maga mögé állítsa a nemzeti érzelmű ifjúságot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az EFOTT után - fennállása óta először - a Campus Fesztiválon is képviseltette magát a Jobbik ifjúsági tagozata, és örömmel jelenthetjük, igen nagy sikerrel, mivel sátrunk örvendett messze a legnagyobb népszerűségnek a megjelent civil és más ifjúsági szervezetek között.
Habár a jobbikos sátornak is helyet adó civil falu meglehetősen szerencsétlenül, a periférián került elhelyezésre, igen szép számú érdeklődőt sikerült a sátorhoz csalogatnunk. (Összehasonlításképpen: a Societas sátránál egyetlen érdeklődőt sem láttunk!)
Az érdeklődőknek lehetősége nyílt kötetlen beszélgetésre, de bátran kérdezhettek pártunkról is, vendégül láttuk ugyanis Novák Előd és Rubi Gergely országgyűlési képviselőket (ezúton is köszönjük nekik, hogy eljöttek), de kitölthettek kvízeket is, valamint - az EFOTT-hoz hasonlóan - nagyon népszerű volt a 64 vármegyés kirakójáték is, ahol a résztvevők különféle jobbikos ajándékokkal gazdagodhattak.

Reményeink szerint jövőre ismét képviseltethetjük magunkat ezen a rendezvényen (is), mindenesetre kellemes tapasztalatokkal gazdagodtunk!
Jobbik Debrecen Ifjúsági Tagozat